Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Tisztelet a nőknek. (pályázat)

Vajda Laci
Vajda Laci képe

     Áve Éva! Áve Regina! Légy üdvözölve Éva! Légy üdvözölve Királynő!... Hányszor hangzottak el ezek a dicső szavak, és hányszor lettek papírra vetve?!  De bizony sokszor az idő azt bizonyította, mennyire nem őszintén, mennyire hamisan voltak kimondva, leírva.
    Az emberiség egész történelmén végig vonul az egyik oldalon a nő tisztelete, a másik oldalon meg a nő porba tiprása, kihasználása, megalázása.
     Mi férfiak meg vagyunk róla győződve, hogy mi vagyunk a teremtés koronái, pedig már az egyszerű paraszti ész is kimondja: „A családi ház négy oszlopon nyugszik, de abból hármat az asszony tart.“ Akkor hogy is van ezzel a koronával...?
     Nem akarok dicshimnuszokat írni. Azt az én tollam talán nem is tud, meg azt már sokan írtak előttem, és még fognak utánam is. Én egy történetet írok le. Dicsőítse az a nőt, a szeretőt, az anyát,a nagymamát a tervezőt, a tanárt, a munkást a gondozót, a nővért...a Mindent.
     Csendes nyári este volt. Kellemes volt kint ülni a kapuk előtti lócákon, hiszen már elült a nagy forróság. A szomszéd asszonyok ilyenkor beszélték meg, mit fognak holnap főzni, ki tervez nagy mosást- mert az még bizony akkor a 70-es évek végén, mikor még nem volt automata mosógép, nagy munka volt. Meg hát azt is megfigyelték , melyik fiatal pár sétál kéz a kézben, vagy netán összebujva. „No , ezek a Sáriék az őszön biztosan megtartják a lagzit.“ Szólt át a szomszéd asszonynak Mári néne, a falu szócsöve, de olyan hangosan, hogy Sárika és Gyuszi is meghallotta, akik tényleg eléggé összebujva sétáltak  a falu poros utcáján.El is mosolyodtak, de nyugodtan sétáltak tovább, hiszen az őszön tényleg tervezték a lagzit. Gyuszi már kiszolgált katona volt. Takszizott Pozsonyban, és otthon jól felszerelt autószerelő műhelye volt. Mivel elég jó kiállású fiú volt, azt beszélték, hogy Pozsonyban sok állandó fuvarja van. Főleg az unatkozó fiatal háziasszonyok a kuncsaftjai. De Sárikát ezek a szóbeszédek, pletykák nem zavarták. Szerette Gyuszit, és úgy érezte, Gyuszi is szereti őt. Neki ennyi elég volt. Még egy hónapja sincs, hogy leéretségizett ,és teljesült élete nagy álma. Egészségügyi nővér lett a járási kórház gyerekosztályán.
    Házasságkötésük után építkezésbe is fogtak, és mivel Gyuszi bolondja volt az autóknak,vettek egy autót .Persze, az anyagiakkal volt egy kis gond – „ezt  majd megoldjuk.“ Mondogatta Gyuszi, és elég tetemes összegű kölcsönt vettek fel . Még az építkezés javában folyt, már jött a baba, a kis Gyuszika, és nem egészen két év múlva a kis Sárika is megszületett.
   A ház lassan felépült. Gyuszi természetesen csak a hét végeken járt haza Pozsonyból, ezért a munka nagyját Sárika intézte. Ő hívta a munkásokat, az ő rokonsága jött segédkezni a mestereknek, nevelte a két gyereket, szaladgált anyagot vásárolni, főzött a munkásokra, és mikor anyasági szabadság után visszament munkába (mert kellett a pénz!), akkor bizony éjjel főzte meg a másnapra való ételt. Igaz,a hét végeken  Gyuszi is derekesan kivette részét a munkából, de ahogy esténként befejezték a munkát, nem a családjával maradt, pedig egész héten nem volt otthon, és a gyerekeinek is nagyon hiányzott, hanem előszeretettel eljárt mulatozni a barátaival, és ritkán jött haza józanul.
    A mulatozásait már Sárika meg is szokta, de mikor egyre gyakrabban a hét végeken sem jött haza, arra hivatkozva, hogy sok a munka, Sárika is méltatlankodott.  Gyuszi ezt nagyon egyszerűen oldotta meg. Többet nem jött haza. Sárika csak a válóperen tudta meg, hogy Gyuszi Pozsonyban is él egy hölggyel, sőt, ott is családot várnak.

    Egyedül maradt a két gyerekkel. Nagyon szép fiatalasszony volt, mégis ő szégyellt végigmenni a falun, hogy biztosan a háta mögött kinevetik:“Nézd csak, ott megy az elvált Sári, akit a férje ott hagyott...“ De nem volt ideje az önsajnálatra, hiszen a gyerekek lassan iskolás korúak lettek. Tehát maradt a taposómalom: munka, takarítás, főzés, mosás, tanulás a gyerekekkel. Körbe – körbe, minden nap! Hányszor lázasan ment munkába, azt nem is számolta. Hányszor félájultan feküdt le éjfél körül, hogy reggel ötkor megint talpon legyen , azt sem jegyezte senki. Egyre gyakrabban köhögőgörcs kínozta, de nem nagyon figyelt rá, mert nem volt ideje erre. Neki nem volt joga betegeskedni, hiszen a gyerekeknek enni kellett, a ház rezsije sem volt olcsó, és a nyakán volt a kölcsön, amit még Gyuszival vettek fel. Nem léphetett ki a majomkerékből.
    Mire lefizette a kölcsönt, a gyerekek is felnőttek. A lánya, Sárika korán férjhez ment egy ausztriai fiatalemberhez, és a Gyuszika is megnősült, de szerencsére ő maradt a családi házban. „Na végre magammal is törődhetek.“ Lélegzett fel Sárika, és gondolta, hogy másnap megvizsgáltatja magát,hiszen már évek óta fulladásos köhögés gyötri. De ember tervez, Isten végez... Másnap egy hivatalos levél várta, melyben értesítették, hogy a volt férjének óriási adósságai vannak, és még a rendőrség sem találja őt. Ezért a végrehajtó Sárikától követelte, fizesse meg Gyuszi pozsonyi adósságát, vagy a családi ház felét , ami még hivatalosan a Gyuszi nevén volt, lefoglalja.  Sárika kérte a fiát is, meg levélben a lányát is, hoy segítsenek, de nekik száz más gondjuk volt. „Adjuk el, anyuka“ ajánlotta a fia.“ A fele úgy is rámegy az apu adósságára, a másik feléből meg veszünk egy kis lakást.“  „És én akkor hol lakjak?“ kérdezte Sárika csendben,  de erre válasz nem érkezett.
    Jöhetett újra a taposómalom. Sárika kölcsönt vett fel, megvette a férje részét , és kifizette adósságát, de magára megint nem jutott idő. Újra jött a munkába járás, főzés, mosás, takarítás, meg foglalkozás az unokával... hogy a fia Gyuszika és a menye Denissza is tudjon munkába járni. Sokszor csak vonszolta mágát munkába, de ott helyt kellett állni. Egyre gyakrabban kínozta a fullasztó köhögés. Sokszor még aludni sem tudott. De bizony addig nem akart menni orvoshoz, amedddig le nem fizetti a kölcsön. A húrt azomban örökké feszíteni nem lehet. Egy éjjeles műszakban elájult. A szervezete nem bírta tovább. Kivizsgálások után egyenesen egy tátrai szanatóriumba küldték, mivel előrehaladott hörgőtágulásban szenvedett.

    Nem érezte magát valami jól a szanatóriumban, de a meglepetés csak otthon várta. A fia, Gyuszika nyitott ajtót. Elmondta Sárikának, hogy Deniszával úgy határoztak, mivel tüdőbeteg, többet ne főzzön rájuk, az unokával kerülje a találkozást, és ha lehet, tartózkodjon a szobájában. Szegény Sárika, hiába magyarázta, hogy ő nem fertőző beteg. Szobafogságra ítélte a családja, akik miatt beteg lett.

     Sárika az ötvenedik születésnapját készül megünnepelni. Készített magának egy kis tortát, még egy gyertyát is meggyújtott, és üres tekintetű könnyes szemmel nézett a gyertyalángba, mikor olyan dolog történt, ami már hosszú ideje váratott magára. Kopogtak az ajtón, és a fia , az unokája, meg a menye, Denisza lépett be a szobájába.
    „Bocsáss meg, édesanyánk! Tudjuk mennyi fájdalmat okoztunk neked. Ne haragudj ránk.“
   A fájdalom könnyeit öröm könnyek váltották. Ebben a pillanatban minden fájdalmat, bajt és áldozatot elfelejtett. Neki ez a dolga...    Ece mater!

Rovatok: 
Irodalom