Először nem is figyeltem fel rá, mert sok kacat között volt, az elhasznált tehénkaparók, ácskapcsok, meg más effélék társaságában . Talán az volt fúrcsa rajta, hogy gyalult volt, és kisebb, mint egy szerszámos ládikó. Más, különleges nem is volt rajta, hiszen sem kulcsra nem záródott, sem lakat nem volt rajta. Izgatottan nyitottam fel és talán (titokban a lelkem mélyén biztosan) úgy gondoltam, tele lesz ékszerekkel, vagy pénzzel. Az eszembe sem jutott, hogy az egyszerű zselléreknek honnan lett volna ékszere, és ha régi pénz lenne, mi az ördögöt kezdenék vele...

Kicsit nehezen nyílott a fedele, biztosan régen nyitották ki. Mintha egy régi kalózláda fedele lenne, még hallottam, is a rozsdás csikorgást. Végre kinyitottam... és csalódatton tettem volda oldalra, hiszen csak egy zsinórral összekötött levélcsomag volt benne. Valami belső hang mégis azt súgta: „ Ne tedd félre, olvass bele!“ Néztem ezt a jókora levélcsomót, arra gondolva mennyi időt vesztegetnék el még ezen végig rágódom, de mégis győzött a kíváncsiságom.

Próbáltam kibogozni a csomót ami a levélköteget összekötő zsinóron volt, de ez annyira régi volt,  hogy a szőrspárga egyszerűen szétmállott az ujjaim között. Széthajtottam az első sárgás, régi levélpapírt.  „Cleveland, Ohio, 1911 július 4-e“ olvastam a jól kivehető régies , de nagyon szép betűkkel írott dátumot. Már alig láttam a betűket, hiszen lassan fiatal este lett. Száz évet utaztam az időben visszafelé, és még csak a levelek talán egy harmadát olvastam el. Családom eddig ismeretlen tagjaival találkoztam, és  beletekinthettem sorsukba.

Józsi és Annus fiatal  boldog házasok voltak.,még fél év sem telt el azóta hogy kimondták a boldogító igent. Igaz, hogy a kis zsúpfedeles ház  amiben laktak, csak félig volt az övék, mert a szülőknek csak a fele házra tellett. A másik felét bérelték, de a szerződés úgy szólt, hogy három éven belül megvásárolják azt is. Persze, fiatalok voltak, bíztak az erejükben, szerelmükben, szerencséjükben, de azért Józsi is és Annus is nagyon jól látták, abból a kis nadrágszíjnyi földből nem tudnak annyit kitermelni, hogy a mindennapi kenyér is meglegyen, és még félre is tudjanak tenni a házikó maradék részének megvásárlására. Gondolták, talán az Annus szüleitől ajándékba kapott tehénke tejét is eladják, abból is bejön valami. De szegény tehénke, hogyan tudott volna nappal ekét húzni (mert más igás álatuk nem volt), este meg elég tejet is adni?

A minap meglátogatta őket  Puzdák Pisti, Józsi legénykori barátja, aki már két éve kivándorolt Amerikába. Mondta, hogy ott sincs kolbászból a sövény, keményen meg kell dolgozni, de a jó munkát jól megfizetik.

„Hallottad Pistit, azt mondta, hogy a jó munkát jól megfizetik.“ Erősködött Józsi, mikor éjel elalvás helyett azon töprengtek, talán Amerika az a lehetőség, amivel a kis ház másik felét is meg tudják venni. Persze, mindketten féltek az ismeretlentől. Először Annus hallani sem akart arról hogy egy idegen világba menjenek, de maga is jól látta, hogy itthon akkor sem tudnak boldogulni ha kezüket, lábukat ledolgozzák. Úgy volt  hogy csak Józsi megyen ki, és Pista segít neki elhelyezkedni abban a szénbányában, ahol ő dolgozik. Ez valami Cleveland nevű város mellett van. Pista mondta is, hogy nem kell félni, nem idegen hely az, hiszen annyi sok ott a magyar, hogy még magyar templom és magyar pap is van.  

Már Annus is beleeggyezett, hogy az a távoli Cleveland legyen az ő lehetőségük városa, de arról hallani sem akart, , hogy csak Józsi menjen. Annus éppen három hónapos várandós kismama volt. Hogyan történhetne az, hogy ő megszüli első gyermeküket, és az apa ezer meg ezer kilométerre legyen tőlük. Ebben hajthatatlan volt. Eladták a tehénkét, és az árából hajójegyeket vettek. Várt rájuk egy ismeretlen világ, egy ismeretlen ország- valami Ohio, és egy ismeretlen város, ahol még magyar mise is van-valami Cleveland,no  meg a szénbánya.
De fiatalok voltak, bíztak az erejükben, szerelmükben, meg szerencséjükben.

Folyt.köv.