Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Utazás

szeda2
szeda2 képe

     A floridai Everglades mocsár, súlyos évszázadok terheit raktározta el magában. A tekintetünk, ahogy végigpásztázza a megtévesztő víztükör felszínét, imitt- amott látjuk a buja növényzetet, közvetlenül a felszín alatt, illetve a felszínből kiemelkedve. Ahol látszik a part, ott behajló fák ágai borulnak a vízre, míg máshol úgy kiszélesedik a víztükör, hogy part helyett, csak a végtelenséget látjuk. Vannak területek, ahol a vízfelszín nem is látszik, csak mint a beláthatatlan tavirózsa, és fűtenger téveszti meg a nézelődőt. A felszín alatt, akár szilárd talaj lehetne, vagy akár egy mélységes tó. Veszélyes hely ez az odatévedt látogató számára.
      Kikutathatatlannak tűnő tájak váltakoznak. Az élővilága igen gazdag és különleges. Motorcsónakunk lágyan siklik a vízfelszínén, majd a másik pillanatban már szinte a víz tetején, majd hogy nem, levegőben haladunk.
       A nem szokványos méretű és alakú csónak melletti terület, hírtelen megtelik aligátorral és máris szaporábban ver az egyébként sem lassú ütemben kalimpáló szívünk. Nem éhesek, de a víz, szinte hemzseg tőlük. Lassabban haladunk, így egy örökkévalóságnak tűnik ez az útszakasz.
       Kiérve egy nyugodtabb területre, fák gyökerei állnak ki a vízből, a ciprusfa ritka alsó ágai újabb látványosság számunkra. Szinte térdig gázolunk az élővilágban…mármint, ha kilépnénk a csónakból.
      A bozontos terület, és a tavirózsák, fűcsomók, és aligátorok után, fellélegzünk. Az itt élő emberek szerint amennyire mi nem kívánkozunk az aligátorok közelébe, annyira nem vágynak ők sem a közelünkbe. Nagyon megszokták az ember közelségét, ezért nem támadják meg, még akkor sem ha véletlenül valaki beleesik a vízbe. Ezt mondják, de ezt nem próbáltuk ki.
       Csónakunk békésen siklik és megnyugszunk a látvány csöndjében. Feltölt ennek a tájnak az érdekes szépsége, az adrenalin le-fel mozgása, ébren tart.
      A félóránként eleredő monszun-szerű eső, ami ahogy jött, már odébb is állt, majd újra a végtelen tiszta égbolt gyönyörködtet. Ehhez társul a táj, az idő is, mely igen változatosnak mutatkozik.
       Nem csak a növényzet, az aligátorok, de a szebbnél szebb madarak sokasága is tarkítja utunkat.
Köztük a gyönyörű, feketés, szürkés színű Anhinga nevű kígyónyakú, bukó halászmadár. Hosszú csőrével átszúrja a halat, vagy akár a kis aligátort, és csőréről leverve, elfogyasztja. Ritka látványosság tárul a szemünk elé. Egy közeli partszakaszon furcsa mozgást figyeltünk meg. Akár a szél fútta száradó apró ruhák. Ezek az átázott tollú madarak. Egyik, igen érdekes tulajdonsága ennek a madárnak, hogy nem rendelkezik faggyúborítással tollain, ezért igen mélyre tudnak zsákmány után merülni a vízbe.  Viszont, annál látványosabb show műsornak számít a napon szárítkozó madarak, amik mint egy- egy kötélre két csipesszel csíptetett rongydarab, úgy lebegtetik szárnyukat a szélben. Különös szépségük megkapja az embert, ezért igyekszünk megörökíteni minden apró részletet.
       Ahogy szélesedik ez az egyébként 100 km széles, és 160 km hosszú „folyó”, mely igen lassan, a sokszor cm vastagságú vízzel, egyszer csak eljut az óceánba. Feltűnik előttünk a fenséges, hatalmas karibi fenyők sokasága. Itt, az akár 30-35 m magasra növő fák, hatalmasnak tűnnek. Végre, élőben is láthatjuk, ezt a csodálatos facsoportot teljes pompájában.  Az alig vízből, imitt-amott feltűnő fenyők, karcsú törzsükkel, büszkén kiemelkednek a nedves talajból. Alsó ágai a föld felé, míg a felsőbbek az ég felé gebeszkednek. Mintha kíváncsiskodnának, mi történik körülöttük.
     A vízfelszín, majdnem hogy elfogy alólunk, amikor is meglátjuk ezeket a bizarr kinézetű örökfákat, melyek ebben a barátságtalan környezetben tudnak a legjobban fejlődni.
      Itt, ahol 2-3 m magas mindig száraz dombocska kerül a gyökerek alá, ott már komolyabb fák is megtelepednek. Akár a hosszú szárazságot, az erdőtüzet is elviselik ezek a fenyők, és kiállják a legnagyobb hurrikánt is. Igen nagy strapabírással rendelkeznek, ez a számos más országban is honos faj. Voltak, akik megpróbálkoztak, hogy jó minőségű talajba ültetik őket, emiatt viszont rendszerint kiszáradtak és akár el is pusztultak. Nem érzik jól magukat a kényeztető környezetben.
Egyik érdekessége, hogy ha tüzet ér, akár egy tűzijáték, hasonlóan szikrázik.
      Sajnos, a tűzifa kitermelés nem engedi ezeknek a fáknak, hogy teljes pompájában sokáig tündökölhessenek. 10-15 évesen már megfosztják az élettől ezeket a különleges fenyőket.  Talán, itt a mocsaras részeken, kevésbé vannak kitéve az ember okozta pusztításnak.
 Gyönyörködöm ezekben a csodás fákban. Amik nem a szépségükkel, de annál inkább tulajdonságukkal ragadják meg a figyelmet.
       Utunk során, elgondolkodtam ennek a fenyőnek a különlegességén. A Teremtő hatalmas bölcsességén, ahogy ilyen időt-és mindent kibírónak ruházta fel ezt a fenyőt. Kibírja mindazt, aminek más fák nem tudnak ellene állni. A tűznek, a szárazságnak, sőt a mindent pusztító hurrikánnak is. Legyőzni, túlélni minden kihívást, és ez által edzetté válva.  Mindez nem lehet a véletlenek játéka.
        Ezekkel a gondolatokkal és élményekkel telve hagytuk el rövid túránk helyszínét. Emlékezve az átélt élményekre, beleépítve a mindennapjainkba, és értékelve mindazt, ami körül vesz bennünket.
Nem feledve, hogy milyen kicsik és védtelenek vagyunk, mégis nincs még végünk, hiszen Isten türelmes, jóságos szeretetével vesz körül minket! Hagyja, hogy mindenkiből az lehessen, akivé kell válnia. Minket, akik itt élhetünk, véd és oltalmaz, amiért hálásak lehetünk!

      „ A karibi fenyőkhöz hasonlóan általában lelkünk sem fejlődik a jó időkben. Szívünk önelégültté válik, kevésbé érezzük, hogy szükségünk van Istenre, elhalványul bennünk a menny felé vágyás, és imaéletünk kiszárad…gyönyörű környezetben ahol minden szükségünk ki van elégítve, és minden szükséges forrás karnyújtásnyira rendelkezésünkre áll…a lelkünk kiszárad… Időnként szükségünk van arra, hogy a próbák vihara lecsapjon ránk, ha azt akarjuk, hogy hitünk érettebbé váljon.” (Joni Eareckson Tada)

Rovatok: 
Irodalom