Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Vándordiák VI. A semmiből sütött lángos

Vajda Laci
Vajda Laci képe

    Mikor az ember Kenyhecről Kassára megy vásárra, az már éjfél után indul, hogy idejében a vásártéren legyen, és legyen jó helye. Így kelendőbb az áruja. De van olyan is, aki azelőtt nap délután indul, Bárcán valami ismerősnél megalszik, és így kialudva korán a vásártérre érkezik. Két legény készült zöldséggel, kompérával (krumpli), miegymással a vásárra. Az előtt külön-külön szoktak járni. Az egyik mindég éjfél után indult, aminek az volt a hátránya, hogy a vásáron kialvatlan, kedvetlen, mogorva volt. Így sokszor a vevőket is riasztotta. Most a barátja unszolására együtt indultak, még azelőtt való nap délután. A barátjának volt egy jó ismerőse Bárcán, ahova estére betértek. Az ismerős család szívesen fogadta őket, hiszen lányos ház volt, szívesen látták a jó képű és főleg jó módú legényeket. Megvendégelték őket, és vastag dunnás ágyat vetettek nekik. Az a legény, amelyik még eddig nem volt ennél a családnál, lefekvés előtt kiment egy kicsit levegőzni, és gondoljátok csak el, mit látott? Már jócskán tizenegy felé járhatott az idő, és egy öregasszony (aki szintén a családhoz tartozott), éppen rakja meg a tüzet a kemencében. A legény furcsállotta a dolgot, ezért nem is aludt el. Lefeküdt a barátjához, de úgy éjfél táján kiment megnézni, mit csinál a vénasszony a kemencénél.

     Ahogy kimegy, látja ám, hogy a vénasszony sütőlapáttal áll a kemence ajtaja mellett, amiben már nagyban ég a tűz. Időnként ráver a fenekére, és azt mondja: „ túróst” – belenyúl a lapáttal a kemencébe, és már húzza is ki a szép ropogósra sült túrós lángost. Utána vár egy kicsit, újra a fenekére üt, és mondja: „lekvárost”, és már vette is ki a kemencéből a lekváros lángost.

A legény mindjárt tudta, honnan fúj a szél, hogy a vénasszony boszorkány. Most már ő is lefeküdt aludni,

     Hajnalban a háziak ébresztették őket. Már az asztalon volt a sok lángos, a lány meg borral kínálta a legényeket, kellette magát. Az a legény, aki végig aludta az éjszakát, jóízűen belakmározott. A másik alig győzött szabadkozni, hogy elrontotta a gyomrát, és hogy ilyen korán nem szokott bort inni. Ebben a házban még azt sem akarta elfogadni.

    „ Jó lenne egy ilyen lángossütő vénasszony Kenyhec-re is!” - viccelődött a bíró.

De a tegnapi dalos, mókás hangulat már nem tért vissza. A fiatalok csendesebben szórakoztak, és ma bizony még a pap bácsi sem rótta volna meg őket, hogy vétenek az adventi időszakhoz illő szilencium ellen. Azért a dalos kedvük nem veszett el, és gyönyörű karácsonyi dalokat énekeltek. Olyan szép karácsonyi hangulatot varázsoltak a fonóba, hogy már csak a betlehemesek hiányoztak és az új módi szerint pár éve elterjedt karácsonyfa. Persze a karácsonyi énekeket a diák mind jól ismerte, de kettő olyan különleges volt, hogy még sehol sem hallotta, és nem is olvasta őket semmilyen egyházi énekeskönyvben. Le is írta hát ezeket a füzetébe:

 Négyezer éve, kik már elmúltak,
Most kell születni a Megváltónak.
A vének így mondták, a bölcsek így írták.
Nagy öröm ez, nagy öröm ez!

Nosza, juhászok kik a hegyekben,
Nyájat őriztek sötét völgyekben.
Mit mondok, halljátok, és azt csodáljátok.
Mindenekben, mindenekben!

Az egyik legény elmondta, hogy a kenyheci betlehemesek ezzel a dallal szoknak bevonulni az éjféli misére.

Két lány egy érdekes, mélabús karácsonyi éneket kezdet énekelni. „Ezt az éneket a lányok Erzsicsku nénitől tanulták, a cigány pásztor, Lajosku feleségétől.”  - világosította fel diákunkat a bíró lánya.  „Ő minden karácsonykor eljárt kántálni, és ezt énekeli.”

 Ez éjfélben,
Nagy hidegbe,
Született az Isten fia
E világnak megváltója
 Kis Jézuska.

Kemény szalma,
Száraz széna,
 Gyönge testecskéje fázik,
Szép piros orcája ázik,
Kis Jézusnak.

A kevély gazdaleány már az éneklés közben is feszengett. Lökdöste az oldalán ülő leányt, könyörgött, kísérje őt haza, mert nagyon fél, egyedül nem mer elindulni. Persze, ez a feszengés nem maradt titokban. Mindenki tudta, mennyire fél ez a lány a boszorkányoktól.

Mikor a lány szedte kerekes guzsalyát, belekarolt a barátnőjébe, és indult hazafelé, a leghuncutabb legény oldalba lökte a diákot, kacsintott neki, hogy kövesse, és egy fehér lepedővel a hóna alatt a lányok után lopóztak.

     Ahogy a két lány ment hazafelé a decemberi sötét estében, még a bakter sem volt sehol. Mintha elbújt volna valahová. A csillagok ugyan ragyogtak, de ez inkább lidércfényként hatott, mint világosságnak. A lábuk alatt ropogott a koradecemberi hó, minden portáról megugatták a kutyák. Bizony, félelmetes volt ilyenkor végigmenni a falun.

Mikor ráléptek a Szakaly patakot átszelő pallóra, kiugrott alóla egy fehér, vonagló alak, és elkezdett huhogni. A gazdag lány annyira megijedt, hogy kitépte kezét kísérője karjából, és beleesett a patakba. Onnan valahogy kikászálódva vizesen, jajveszékelve rohant hazáig. Hiába vette le magáról a lepedőt az a legény, amelyik a diákkal kiosont a fonóból (mert természetesen ő volt a kísértett). Annyira megijesztette szegény lányt, hogy az ezek után többé nem akart a falu ifjúsága közé menni, szórakozni. Persze, „Ebcsont beforr!” Jött az István-napi táncmulatság, és mivel nagyon szeretett táncolni, oda azért elment. Nem hinnétek, de az ijesztgető legény volt az első táncosa.

A diák a megszokott helyén tért nyugovóra az istállóban, de a pirkadtat már ébren találta őt. Az állatok körül szorgoskodott, tisztogatta őket, szénát vetett eléjük. Később pedig vette a nyírágseprűt, és az éjszaka frissen hullott havat kezdte takarítani a pitvarajtó elől. A két fekete puli már jó barátként sündörgött körülötte, mert a kutya nem felejti a jót, amit vele valaki tett. Diákunk meg bőségesen dobálta a csülökcsontokat a két szőrmóknak.

     A bíró és családja nagyon megkedvelte ezt a dolgos, ügyes legényt. Marasztalták is, de ő a finom szalonnás reggeli után felvette köpönyegét, széles karimájú kalapját, vállára akasztotta a bíróné által friss kenyérrel, szalonnával, kaláccsal jól meghizlalt tarisznyát (amibe a bíró is becsúsztatott egy jó szilvóriummal teli bütyköst), mindent megköszönt a háziaknak, és nyakába vette az országutat. Eszében tartotta a kenyheci lányok kérését is, hogy húsvétra el ne feledje őket majd meglocsolni, hogy el ne hervadjanak. Megígérte a bíró lányának is, hogy majd eljön a lakodalmára, meg persze a kenyheci betlehemeseket is szerette volna látni. Most mégis megszaporázta lépteit, hogy a megbeszélt időpontra megérkezzen, és elfoglalja nevelői állását.

 

Rovatok: 
Irodalom