„Ezt az Árpád legendát sehol nem hallottam, csak itt Bodrogköz falucskáiban.  Itt is csak úgy raktam össze, mint egy izgalmas kirakós játékot, mert sok helyen hallottak róla ugyan, de csak egynéhány idősebb ember emlékezett egy-egy kis részére, amit még gyerekkorában hallott.” - kezdte az új legenda mesélését a kántortanító.

    „Azért mondtam el előtte a turáni átok legendáját, mert éppen az bizonyítja ennek a legendának a lényegét, hogy nekünk, magyaroknak a legnagyobb hibánk és átkunk a széthúzás, a testvérharc és az acsarkodás.”

     Nagyon nehéz elmesélni egy honfoglalásról szóló legendát, mikor a történelemtudomány és még a krónikák is különbözőképpen írjak le ezt az eseményt. Van olyan elmélet, amelyik HONFOGLALÁSRÓL beszél, és van olyan is, amelyik HONVISSZAFOGLALÁSRÓL. Én inkább úgy gondolom, hogy a HONVISSZAFOGLALÁS a helyes szó, mivel a hunok, az avarok is rokon népek, és ezt a hazát már nagyon régen ők uralták. Az időpont sincs tisztázva, hiszen még a jól ismert Anonymus a Gesta Hungarum  (Hun ország története) c. krónikájában a 895-ös évet írja le, ami hivatalosan elfogadott időpont, addig Kézai Simon mester a  Gesta Hunnorum et Hungarorum -ban a 876- os évet említi. Hogy melyik krónikásunknak van igaza, azt most már nehéz megmondani. Szerintem mindkettőnek az állításában van valami igazság. Az minden esetre lehetetlen, hogy a hét magyar törzs, amelyik még kibővült három kabar törzzsel, mint egy varázsütésre, majdnem napra pontosan megjelenjent a Kárpát-medencében, és azt elfoglalta. Ha figyelembe vesszük, hogy egy – egy törzs 35 – 40 nemzetségből ált, és minden nemzetség úgy 1000 – 2000 főt számlált, tehát egy törzs létszáma 50 000 – 70 000 fő. Így a vonuló néptömeg létszáma mintegy 200 000 – 500 000 fő. Ezt a néptömeget bizony nem lehet csak úgy varázsütésre átvinni sztyeppéken, folyókon, erdőkön, hegyeken. Ez bizony óriási előkészületet, felderítést, kémlelést és szervezést igényelt.  

        Azt mindenesetre tudni lehet, hogy a magyar törzsek és vezérek jól ismerték a Kárpát-medencét. Mivel a magyar harcmodort az európai uralkodók is rettegték, többször is behívták a Kárpát-medencébe egy-egy törzs harcosait, mert ahol magyar nyilak süvítettek, biztosan ott volt a győzelem.

     A legenda úgy mondja, hogy Árpád vezér szövetséget kötött egy avar vezérrel, hogy segítsen kiverni Ungvárából, és az öt folyó vidékéről (amit ma Bodrogköznek hívunk), meg a Felső-Tisza vidékéről az északi türk eredetű bolgárokat. Ebben a hadjáratban az Árpád vezette törzs harcosai, és a mindig is felderítéssel és fürkészéssel megbízott Tarján törzs vett részt.

Az északi bolgárok kiűzése után a Tarján törzs egy része már ott is maradt az öt folyó vidéki, és Ung vidéki részeken elterülő jól védhető részeken. Ond, a törzs vezére, aki olyan hatalmasság volt, mint egy király, a mostani Abara község mellett szálláshelyet is választott magának. Árpád vezérünk meg Ung várába tért seregével, ahonnan kiűzték Laborc vezért és a bolgárokat. Ebből a várból tartotta futárai segítségével a kapcsolatot a törzsekkel és vezérekkel, hiszen voltak olyan törzsek, főleg a kabarok (akik biztosították a vonuló népet a hátbatámadás veszélye ellen), amelyek még a Kárpátok hegyláncát sem érték el.

Ond törzsfő nagyon hatalmaskodó és öntelt ember volt. Ő is jelen volt, mikor a hét vezér a vérszerződést kötötte, az ő vére is belecsordult a kupába, de titokban mindig irigyelte Árpád fejedelmet, mert ő volt a magyar törzsszövetség vezére, és a Megyer törzs számított ebben a törzsszövetségben az egyenlők között elsőnek. Persze ez csak azért volt, mert ha a törzsszövetségért kellett harcolni, a Megyer törzs vette ki a legderekasabban a részét, és mert a vérszerződés szerint ameddig Árpád ivadékai élnek, közülük fogják választani a legfőbb hadurat, a fejedelmet.

Ond törzsfő úgy okoskodott, hogy az általa vezetett Tarján törzs vonul emberemlékezet óta elől, ők fogják fel az első csapásokat, akkor miért nem ez a törzs ennek a népnek a vezére, tehát ő Ond a fő fejedelme. Persze, az eszébe sem jutott, hogy egy ilyen nagy törzsszövetség vezetéséhez neki nincs is tehetsége. Mikor szálláshelyét elfoglalta, ahol természetesen úgy viselkedet, mint a legnagyobb király, még az ősi Karcsa folyót is saját nevéről Ondra, később Ondva folyónak nevezte el. Csak azon törte a fejét, hogyan lehetne ő a törzsszövetség legfőbb vezére. Szövetkezett az itt meghúzódó visszamaradt avar és hun törzstöredékek vezéreivel, és megígérte nekik, hogy nem magyar hazát hoz létre, hanem visszaállítja a dicső Avar-, vagy Hunországot.(A Turáni átok). Úgy okoskodott, hogy ha valahogy tőrbe csalja Árpád fejedelmet, még a hátra maradt törzsek nem vonultak be az új hazába ő, aki már innen tudja irányítani az eseményeket, biztosan meggyőzi a törzsek vezéreit, hogy őt válasszák fejedelemnek. Egy szó, mint száz, lázadást szított a vérszerződés és Árpád fejedelem ellen. Először a hátra maradt avarok segítségével fogságba ejtette a még bujkáló bolgárok legfőbb vezérét, Mirázot. Utána üzenetet küldött Árpád fejedelemnek Ungvárra, hogy tisztelete és hódolata jeléül személyesen akarja neki átadni e fejedelmi foglyot. Árpád ugyan gyanított valamit, hiszen jól ismerte Ond alattomosságát, de gondolta, vitéz testőrei minden veszedelemben megvédik őt, ezért a testőrségével, amit mintegy 110 válogatott harcos alkotott, megjelent az Erős hegyen (Királyhelmec felett magasodó hegy). Innen Zemplénbe vonult volna, ahol a Tarján törzs nagyobb része székelt már azóta, hogy kémlelőnek itt maradtak a honfoglalás előtt.

     Ahogy Árpád vezér, testőreinek koszorújában egyre beljebb haladt az öt folyóval körülzárt területre, egyre gyanakvóbbá tette a nagy csend és nyugalom, hogy a vízimadarakon és vadállatokon kívül egy lélekkel sem találkoztak. De hiába volt az elővigyázatosságuk, egy falu határában (amelyik falut ezek után Szomorú tornak – később Szomotornak neveztek, egy kis tanya közelében  (amelyik  tanya  azután Lecse, vagy Les tanya lett) a fővezért tőrbe csalták.

Árpád testőrségét és kísérőit a százszoros túlerőben levő lázadók beszorították a déli mocsarakba, ahol Árpád fejedelmünk, és testőrsége az azóta Bús mező nevű dűlő közelében hősi halált haltak. Szerencsére volt egy pár testőr, akinek sikerült behúzódniuk a mocsarakba, és így megmenekültek. Ezek, mikor a lázadó hadak Ond vezetésével elvonultak, kijöttek a mocsarak rejtekéből, és a Karcsa-tavon, és Mosona erdő mocsaras részein keresztül egy Árpádhoz hűségben maradt faluban temették el a fejedelmet, ahol a megmaradt testőrsége éjjel-nappal őrizte.  Ezért lett ennek a falunak neve Őrös.

    Ond törzsfő biztosra vette győzelmét, hogy Árpád fejedelem a csatában elesett. Testőrségét, kis kivétellel teljesen megsemmisítették. Az Őrös falucskában és Ungvárban tanyázó kis helyőrségeket Ond nem tartotta ellenfélnek. Úgy gondolta, a vonuló törzsek vezéreit kész tények elé állítja, és így ő lesz a fővezér. De szerencsére elszámolta magát. Azért nem mindenki lett árulója a vérszerződésnek. A bevonuló Kürt-Gyarmat törzs Árpád vezér mellett hűséges maradt.  Kond nemzettörzs vezér a törzs harcosaival leverte a lázadást, és kivégezték az áruló Ond vezért. Utána a többi nemzettörzs vezérek szert (gyűlést) hívtak össze, és megegyeztek, hogy Árpád fejedelem halálát nem hozzák a nép tudtára egészen addig, még az országot a Magyar törzsek el nem foglalják. A szer helyét ma is őrzi ennek a falunak a neve. Ma is Szer helynek, azaz Szerdahelynek hívják ezt a falut. A szer után visszahozták a csata helyére Árpád fejedelem tetemét, és ősi szokás szerint a csata színhelyén temették el, teljes harci díszben.

 Persze, tudjuk, hogy a leírt esemény nem történelmi tény, csak legenda, hiszen Árpád fejedelem 907-ben a Pozsonyi csatában is vezette a magyar seregeket, csak utána halt bele sebesüléseibe. És talán apjával, Álmossal történt ez az eset, akit a legenda szerint szintén itt valahol temethettek el, és Szomorú tort ültek (Szomotor).

De még Nesztor, az orosz krónikás is említést tesz valamilyen lázadásról a vonuló népek között.
Biztosan valamelyik nemzetségfő lázadt fel, amit az utókor ilyen legendává szőtt.
De ez is bizonyítja, mennyire érvényes ránk, magyarokra a turáni átok.

Még a legenda mesélése közben haza érkezett a fiatal kántor tanító a két idősebb gyermekkel. Az ifiasszony hiába terítette meg nekik az ízletes vacsorát a konyhában. Amíg a legenda mesélése tartott, mind a hárman a lugasban foglaltak helyet, és áhítattal hallgatták népünk e szomorú eseményeinek elmondását.

A vacsora után a gyerekek édesanyjukkal eltávoztak, hogy a holnapra való házi feladatokkal foglalatoskodjanak, a legfiatalabb meg már aludni tért. A férfiak még kicsit szórakoztak, eldiskurálgattak, ami a jól csúszó bor mellett könnyen ment. De mivel a következő nap mindenki korán kelt: a fiatal tanító, mielőtt tanítani indult, még a gazdaságot akarta ellenőrizni, az öreg a méhek további rajzására akart felkészülni, a diák meg most már igazán szaporázni szerette volna lépteit, hogy még a szürkület beállta előtt Patakra érjen, az egész társaság nyugovóra tért.

Reggel, a bőséges reggeli után az ifiasszony diákunkat jól feltarisznyázta, és az egész család kikísérte. Ő még segített az öreg kántortanítónak kivinni a rajbefogó eszközöket, a kast, füstölőt meg miegyebet, aztán Sárospatak felé vette útját.

Útjában érintette Királyhelmec városát, ment Szentesen majd a Hosszúhomokon át vezető úton a legendában említett Szomotor és Szerdahely faluk felé, sőt még Borsi híres faluján is keresztülment, ahol II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk született, de mivel sietős volt az útja, sehol sem ált meg, csak Sárospatakon. Az utolsó vizsgáit jött letenni, hogy segédtanító, később talán kántortanító legyen, és a katedráról tudja hirdetni, hogy itt a Felvidék keleti végein is él még a nemzet, de azt is megtanulta, hogy csak addig él egy nemzet, még vannak emlékei a múltról, vannak hagyományai, amelyekből láthatja, hogy milyen az egyenes út.

    Megtanulta, és hirdetni akarta, hogy soha nem szabad elfeledni gyökereinket. Nem szabad veszni hagyni meséinket, mondáinkat, legendáinkat. Soha ne engedjük, hogy hamisítsák, ellopják, elhazudják a múltunkat és történelmünket, ellopják ősi földünket, és sok gyenge embernek elcsábítsák még a szívét is.

befejező rész