A legszebb ifjúkori térben és napsütésben
Pusztultak el sorra az édes nézésetek,
Még tökéletes látással is már
Homályossá lett a kéklően fényes tekintetetek.

Végeláthatatlanul hosszú küzdelmek sora 
Végső soron többnyire kudarcra ítéltetett,
Közösségek, emberek, tiszta érzések és megbecsülések
Mind véglegesen nagyon távol kerültetek.

Barátságok, édes pillanatok és szerelmek,
Tavaszok és forró nyarak illantak el sorra,
Az egykor élettel teli lakás, mint egy kripta,
Senki sem tekint ki már rajta.

Idősödve, a lehullt falevelek közt csatangolva,
Az emlékek és az értékek Napnál fényesebben
Előtörnek ismét, és újra, és újra
Tündökölnek és szivárvánnyá válnak sorra.

A jelen tartóssá lett harmóniája és csillogása
Fájóan furcsa, és néha már kellemetlen,
Idegen, rideg és kerülendő a számunkra,
Főleg, hogy Nektek nem jutott belőlük soha.

A zöld levélpompák a fákról sárgultan leperegve,
Mint az elmúlt évek elvesztegetése, reménykedése,
A lehorgasztott tekintetű jelenben gyötrő
Az elszalasztott hosszú évek visszahozhatatlan lehetősége.

Közeleg a legutolsó évünk is igen serényen,
Az egymásra pergő hantok végül magukba zárják
Őseink fájdalmait, bánatát és szenvedéseit szépen.
Jézusom, Szűz Máriám, bízom bennetek.

Jászai Mari tér, 2024. november 18. 

TM