Ki ne ismerné Kinizsi Pál hatalmas erejét, de én most mégsem az ő tetteiről szeretnék mesélni ​nektek, hanem a várban raboskodó törökről. Állítólag egy portya alkalmával ejtették el őkelmét, és Kinizsi Pál mindjárt a vár tömlöcébe záratta. Ahogyan telt – múlt az idő, a várbeliek megfeledkeztek róla. Szerencsére a porkoláb számon tartotta, és minden nap vitt neki ennivalót és innivalót, mert különben a szerencsétlen feldobta volna a talpát. Törökünk egész nap az eget bámulta a tömlöc picinyke rácsos ablakán, és sóhajtozott. Senki nem értette szavait, míg valamelyest meg nem tanult magyarul a hosszú börtönévek alatt. Egy nap így szólt az éppen az ebédet hozó porkolábnak:Ű

– Atyafi, lenne a számodra egy ajánlatom. Ha elfogadod, gazdag lehetsz.
A porkoláb már sok mindent hallott a raboktól, és sok mindent ígérgettek neki, hogy csak eressze őket szabadon. Ezért amit mondtak neki a foglyok egyik fülén be a másikon ki. Oda se igen figyelt rájuk, de most nagyon meglepte az ajánlat.
– Ne járjon a szád, inkább egyél!
– Alhára esküszöm, ha kiengedsz búsásan megjutalmazlak. Nézd itt ez az aranygyűrű, ha megfordítod ujjadon háromszor, minden kívánságod teljesül.
A porkoláb elnevette magát:
– Ha valóban olyan nagy a varázsereje, akkor eddig, miért nem szabadítottad ki magad a segítségével?
– A gyűrű gazdája csak háromszor kérheti a segítségét – mondta szinte sírva a török – Nekem már nem tud segíteni, mert rég kihasználtam a varázserejét. Neked ajándékozom, csak engedj szabadon. Már olyan régen senyvedek a tömlöcben, hogy megérdemlem a szabadságot.
Ezen a porkoláb is elgondolkodott, és némileg igazat adott a fogvatartottnak. Talán már uruk Kinizsi Pál sem tudja, ki van a rácsok mögött. Senkinek nem fog hiányozni, ha elengedi a szerencsétlen törököt. A gyűrűt meg majd odaajándékozza feleségének, aki úgyis mindig azért nyafogott, hogy soha nem lepi meg valami ékszerrel, mint a többi katona. Egy porkoláb honnén szerezzen ilyeneket. Könnyű a portyázó katonáknak, mert az ellenség vagyonán osztozkodhatnak, de aki mindig a tömlöc előtt ücsörög, az nem jut ilyen előnyökhöz. Így hát elfogadta a gyűrűt, ami legnagyobb meglepetésére valóban aranyból volt, majd így szólt a törökhöz:
– Amint alábukik a nap a szemközti nagy hegyek mögött, és besötétedik, visszajövök és szabadon engedlek.
– De ugye nem csapol be, mert akkor a gyűrű szörnyű bosszút fog állni rajtad és családodon? – figyelmeztette a rab a porkolábot.
– Megbízhatsz bennem – mondta halkan, és elsietett.
A porkoláb rendes magyar ember volt, és állta a szavát. Minden úgy történt, ahogyan megígérte. Amint besötétedett, csikordult a kulcs a zárban, és a török előtt szabad volt az út. Mehetett vissza Isztambulba, ahol már bizonyára nagyon várták feleségei és gyermekei.
– Köszönöm, hogy szabadon engedtél. – hálálkodott elmenőben – Vigyázz, hogy mindig csak jó dologra használd a gyűrűt, mert ha rosszra akarod használni, akkor Allah megbüntet érte, és életed végéig átkozott leszel!
A porkoláb megköszönte a tanácsot, és elváltak
Egy ideig nem is nagyon foglalkozott a gyűrű varázserejével. Odaadta feleségének, aki mindjárt felhúzta az ujjára, és büszkén mutogatta mindenkinek.
– Nézzétek csak, milyen szép gyűrűt kaptam a férjemtől!
A szomszédasszonyok ámulva nézték a nem mindennapi ékszert. Az egyiknek annyira tetszett, hogy megkérte a porkoláb feleségét, hadd próbálja fel az ujjára. Az gyanútlanul megengedte neki, hogy felpróbálja. Hosszú ideig nézegette, és látszott rajta az irigység. Szíve szerint megtartotta volna magának a gyűrűt, de végül mégis eljött az idő, hogy vissza kell adni. A menyecskének kissé húsos volt az ujjbegye, és nem akart lejönni róla a kéz ékessége.
– Nem jön le az ujjamról – nyögte ki végül kicsit kárörvendve, mintha csak azt remélte volna, hogy szomszédasszonya odaadja neki ajándékba. Ő sem akart megválni tőle, hiszen már régóta ábrándozott ilyen szép gyűrűről.
– Próbálja forgatni, szomszédasszony, akkor majd le tudja húzni az ujjáról – tanácsolta neki.
Akarva akaratlanul az irigy nő legalább háromszor megfordította kövérke ujján a gyűrűt. Mikor harmadszorra is körbefordult, hirtelen nagy fényesség lett, és egy imbolygó szellem jelent meg előttük. Mindketten nagyon megrémültek és már majdnem elfutottak, amikor a szellem így szólt a gyűrűt viselő nőhöz:Ű
– Mit parancsolsz édes gazdám?
Mindjárt kapcsolt a szomszédasszony, és kaján vigyorral a szellemhez fordult:
– Én vagyok a te gazdád?
– Igen – válaszolta a dzsinn – aki az ujján viseli a gyűrűt, annak teljesítem három kívánságát. Mit kívánsz, édes gazdám?
Az asszonyságnak sem kellett több, vérszemet kapott, és azonnal kibökte:
– Szeretnék egy szép rokolyát, amely senkinek sincs a környéken.
Alig, hogy kiejtette a száján mindjárt rajta is volt egy olyan csodálatos ruha, amilyet talán még a királykisasszony sem hordott. Aki csak látta, az majd elájult meglátva azt. Irigykedtek is az asszonyok Nagyvázsonyban, és sajnálták, hogy nekik nincs ilyen.
De ez nem volt elég a menyecskének, mert addig – addig forgatta a gyűrűt az ujján, míg a szellem újból megjelent.
– Hívattál gazdám? Mit kívánsz tőlem?
Most már magabiztosan elmondta óhaját nem félve a dzsinntől.
– A szép ruha mellé kellene egy kalap is, de vigyázz olyan legyen, amely senkinek sincs.
– Ígérem olyat hozok gazdámnak, hogy mindenki elcsodálkozik, amikor meglátja.
Nem tellett bele sok idő a kalap is ott díszelgett a szomszédasszony fején. Ezt már a gyűrű igazi tulajdonosa nem tudta elviselni, és mérgesen a fehérnépnek esett.
– Azonnal húzd le a gyűrűt az ujjadról, mert az engem illet – mondta, és teljes erejével nekiesett a szomszédasszonyának. Az meg makacsul ismételgette:
- Nem adom, majd bolond leszek kiadni kezemből ezt a csodagyűrűt. Általa mindent elérhetek, amit csak akarok.
A nagy kiabálásra valahonnan a porkoláb is előkerült, és eszébe jutott, amit a török mondott neki. Talán hinnie kellett volna neki. Azt hitte, hogy csak némi lófarkas furfang, és azt akarja elérni vele, hogy kiengedje a tömlöcből. Most már megtapasztalta, hogy a gyűrű kétszer szerencsét hozott, hiszen a szomszédasszonyán ott a szép rokolya és a kalap. Valahogy meg kell menteni, hogy legalább a harmadik kívánság megmaradjon, és az asszonynép ne kótyavetyélje el. Lehetne vele temérdek kincset, gazdagságot kérni, ami a nagyvázsonyi emberek élete végéig elegendő lenne.

– Asszonyok, asszonyok – ordította teljes torokból – ne tépjétek egymás haját! Hallgassatok rám, és adjátok szépen nekem azt a gyűrűt! Különben is az az én tulajdonom.
A két fehérnép se látott, se hallott. Úgy összeakaszkodtak, hogy még maga a porkoláb sem tudta kibogozni, melyik az ő felesége, és melyik a szomszédasszony.
Hiába kérte őket, azok nem hallgattak rá. Tépték, cibálták egymást. Egyszer egyik volt alul, máskor a másik. Talán még most is gyapálnák egymást, ha időközben, ki tudja hogyan a gyűrű háromszor körbe nem fordult volna a szomszédasszony ujján, és megjelent a dzsinn szolgálatkészen
– Mit parancsolsz édes gazdám?
Amint a gyűrűt viselő fehércseléd meghallotta, amit éppen alul fetrengett a sárban, hangosan kiadta a parancsot:
– Pusztítsd el rólam a porkoláb feleségét, mert látni sem bírom!
Nagyot ugrott a dzsinn, és rémülten kezdett el hátrálni.
– Ó, magasságos Allah! Nézd el ennek az asszonyságnak a bűnét. Arra kért, hogy szomszédasszonyát pusztítsam el. Mi dzsinnek ilyet nem tehetünk. Nekünk kötelességünk az embereket szolgálni. Tudásomat, és erőmet csak jóra használhatom, ezért elveszem tőlük a gyűrűt.
Ahogy ezt kimondta hatalmas fényesség lett, majd megvakította a porkoláb szemét, és abban a szent minutában a szomszédasszony ujjáról eltűnt a varázserővel bíró ékszer.
Néztek jobbra, néztek balra a dzsinn sem volt sehol. Egy darabig még kiabáltak, hogy megjavulnak, és többször nem veszekednek, csak teljesítse a harmadik kívánságot, de hiába a gyűrű szelleme soha többé nem jött vissza.
A két nő nagyon röstellte magát, főleg a porkoláb szomszédasszonya, mert a veszekedés közben odalett a szép rokolya és a kalap is.
A porkoláb fogta is a fejét, amiért nem vigyázott jobban a gyűrűre, amit ajándékba kapott a nagyvázsonyi vár tömlöcébe raboskodó töröktől.
Talán így volt, talán nem, ha nem hiszitek, járjatok utána!