Mária életének sorsfordulói nem akármilyenek. Az ő életét ismerem a legjobban, ezért abból a legérdekesebb részeket, amolyan szemelvények formájában külön tollhegyre tűzöm.
Jó fejű, jó tanuló gyerek volt. De Precíz tanár úr hiába ment el a szülőkhöz, hogy ezt a gyereket felsőbb iskolába kell adni,  a mama azt mondta, mi szegények vagyunk, nem tudja vállalni a taníttatását. 

Ezért aztán munkába kellett állnia. Igaz Éva lett volna a soros, de ő nem bírt elszakadni a családtól. Egy pesti házaspár járt a faluba, ötéves gyermekük mellé pesztrát kerestek.  Mária cserfessége,  elnyerte tetszésüket, és magukkal vitték. Gyönyörű nagy házban laktak a Szent István parkban, ilyen gyönyörű lakást még soha nem látott ez a gyereklány. Közel két évig lakott itt. Feladata volt a gyermek óvodába vitele, majd kis takarítás a lakásban, délben az ebéd elhozatala a kifőzdéből, majd a gyerekért az óvodába, és vele addig játszás, míg a szülők haza nem jöttek. Kérte segítsék legalább egy gépírói iskola elvégzéséhez, amire ígéretet kapott tavasszal, aztán majd ősszel, így nem lett a dologból semmi.

 Az összes érdemi emlék innen, hogy elvitték Rimaszombatba, Edit néni szülei ott éltek. No ott aztán beutazhatta Csehszlovákiát, hogy meglátogassa unokatestvéreit, akik Udvardon éltek. Azért ez nem semmi volt ám, egy tinédzser lánytól. Egyedül átvonatozta a felvidéket.  Megérte!  Miska báttyáéktól egy szép papucscipőt kapott ajándékba. Piros -fekete betétes masnival diszített cipőt!  Itt vette élete első bundájára való teddybeer anyagot, és sok olyan holmit, amit itthon nem lehetett kapni. És a találkozás az unokatestvérekkel...Misi, Pali, Ilonka, Pisti, Jancsi....Csak hallott róluk. Isten megadta a lehetőséget, hogy ötven év után, újra találkozzanak.  Micsoda öröm volt! 
A mama korholta könnyelműségéért, csak akkor látszott enyhülni neheztelése, amikor a csernyei fiúk csettintettek - két bátty barátai - ez igen. Bundája van a lánynak. 
És hát az első, halálos! szerelem, a Sóos Józsival. Istenem, micsoda tinédzser lamur! máig tartó csodálatos érzés, tele keservvel, beteljesületlen vággyal, de pont ettől felemelő.  A felejthetetlen első csók! A nem tudás, hogy  hogyan kell csókolózni!  Akad ember, aki nem szeretné újra átélni az első szerelem mámorító érzését? Alig hiszem.
Majd következett az a három és fél év , amely addigi életének legtartalmasabb  része volt,  de  mindenből.  Megkezdte  közgazdasági iskoláját   esti tagozaton.  Közben megismerte Budapestet, mert bármilyen furcsán hangzik, közel két év városi élet után, még közlekedni sem tudott.
És olyan magas fokú kulturális életet ismerhetett meg, amilyenről eddig még csak  nem is  hallott. Ez a három és fél év határozta meg felnőtt éveit. Következett  a családtalanul korszak.   

A biztonságot nyújtó családi háttér után albérletek sora, és sokkal nehezebb élet várta.  Meg kellett tanulnia önállóan élni.  Voltak buktatók.
Férjhez ment, rövid ideig tartó házasság után temetett.  Időben találkozott a Társsal, életre szóló  megbecsüléssel , és olyan boldogsággal, amilyet soha nem gondolt, hogy van ilyen. Ezek a történetek, külön-külön megérnek egy misét, és ha Isten engedi,  megíródnak, sőt van  már olyan ami nyomtatásban is megjelent .

És közben Mária folyton tanult. Állandóan bizonyítási kényszere volt. Tervgazdasági és beruházói oklevéllel - szakterülete az államháztartás -  bőven adott neki lehetőséget arra, hogy piros könyv nélkül is tudjon érvényesülni.
Igaz ennek hiányában - hiába a végzettség -  beosztásilag még osztályvezető sem lehetett, de a kötelezően alkalmazandó nomenklatura határozta meg a képzettséget, ami ugye a munkakönyvbe bevezetésre került,  és az ennek megfelelő fizetést is  aszerint állapították meg.  Károsodás tehát anyagilag nem érte, legfeljebb a bosszúság, hogy  a párt bunkó, iskolázatlan kiváltságosai, majdnem azt kapták amit ő. Sokszor megkísérelték beszervezni maguk közé, de  ő eddig nem ilyen példát látott. És a sok buta piroskönyves embert nem szívelte, ezért nem lépett be közéjük. Voltak azonban közöttük is rendes emberek, legalább is akkor úgy látta.
Ha most visszagondolok, hát persze..a többségük amolyan a munkássorból kiemelt volt, és bizony nem az iskolázottak közül vált ki. Akit pedig kiemeltek, az többnyire elhitte magáról, hogy ő különb mint a többi ember. Ez volt a pártállam csalija.
Nyughatatlan természete miatt, - munkakönyve is ezt igazolja -, úgy nyolc évenként kinőtte a nomenklaturát. Ilyenkor könnyűszerrel váltott. A nyolc év, pontosan elég volt arra, hogy az irodista embereket megismerje, minden értékükkel együtt.
Egy katonai stratégiai vállalatnál töltött nyolc év után visszakerült a privát szférába. A zsidók vezette kis szövetkezetben örömmel fogadták. értékelték iskolázottságát. Már a rendszer változás előtt elrepítették Berlinbe, hogy SZJA felsőt tanuljon. És az utolsó közgazdasági ismereteit Gibraltáron, angol közgazdászok előadásában - persze tolmáccsal - gyarapíthatta. Hogy nyelvet tanuljanak a gyerekek, fontos volt, de azt úgy hívták: da-da tovaris.
Ezerkilencszázkilencvenben , harmincadmagával, saját céget alapított, - nomenkltaura hiányában - vezethetett is... Innen ment nyugdíjba.
Istent arra kérem, adja meg a lehetőséget, hogy életének különböző állomásait is megírhassam, annál is inkább, mert vele megesett az a csoda, hogy visszatérhetett a kiinduló pontra, a gyökerekhez !

Ma pontosan azon a földön jár, totyog, ahol gyermekként totyogott...

Köszönettel Drága Szüleimnek