Magyarerő.hu

Leszállt az éjszaka, telihold vigyáz ránk ma!
Betakar az éj sötétje, lámpásként világít ezer csillagfénye!
Tücsök ciripel a bokor alján, az esti csendben, párját keresi kedvesen!
Esti szellő játszik a fák ágai között, a levelek suttognak egymás között!
Virágok bódító illata száll messzire a légben,ez a csodás illat szobámba most betévedt!

/Nándorfehérvár, 1456. július 20./

Halljátok a harangokat?!
Zúgnak, búgnak, giling-galang
Emlékeztek-e még szívetekben
A hősökre, a rendíthetetlenekre?

Érzitek azt a hatalmas erőt,
Amely elkísérte a csatába menőt?
Tudjátok-e, mit érzett szívében?
A hazaszeretet volt bevésve örökre.

Cseresznye, meggy, barack,
alma, szilva,
mind-mind a nyár ajándéka!
Színes virágok sora,
emberek boldogsága,
muskátli, szekfű, szarkaláb,
mézike, írisz, árvácska,
ablakok, kertek színpompában,
úszó virágok sora!
A nyár csodás ajándékai,
melyek szebbé teszik
rideg világunkat!
Oly jó ezt a sok csodát látni,

Azt hittem, majd én mutatom meg nektek,
milyen az élet, merre kell tovább menni,
de csendben, észrevétlenül rájöttem,
hogy közben ti tanítotok engem szeretni.

Tőletek tanulom, hogy lehet örülni
egy pocsolyának, egy kavicsnak,
hogy egy rajz is lehet igazi kincs,
ha szívből adják annak, kit szeretnek.

A semmiről nem lehet semmit írni,
a semmit csak semminek lehet hívni,
a semmivel nincs is mit tenni,
csak elfáradt a remény jelen lenni.

De néha a semmi is mesél,
a szemed nem lát, de benned él,
mert a semmiből nem nő virág,
bár a csend mögött is rejtőzhet világ.

Táncol a nyár a tó vizén,
aranyfény csillan e kék mesén,
a nádas halkan dalt susog,
s a szél a lombok közt andalog.

Érett gyümölcsök illata száll,
piroslik sok alma, szép a határ,
a szilva álmos, s arca mélylila,
mézízű fényben ring a körtefa.

Édesanyám mindig mondta,
Fajdkakas van udvaromban.
Nézd a tollát, milyen fényes,
A tartása oly fenséges.
 
Nemes vére tarajában
Vérvörös, mint tűznek lángja.
Kemény csőre a fegyvere,
Nem áll ki senki ellene.
 
Sarkantyúja lába dísze,
Körme éles, élte kincse.
Tarka tolla színpompája,
Mint királynak a palástja.

Fájdalmaim útvesztőjében bolyongva,
szorongva,
s odaláncolva az idegszálak
végtelenek tűnő erdejében.
A lábaimból szíjat hasítva,
a görcsök hálójába gabalyodva,
hang a torkomat el nem hagyja,
pedig sikoltana, ha tudna!
A fájdalom szétszakítja
izmaim rostjait ezer darabra,
és hiába minden fájdalmat
csillapító szer adagja!

Álmomban kitárt karral hívtál,
Eljöttem hát, Szűz Anyám, hozzád!
Tenyeremben hoztam szívem,
Hegyi magaslaton imám énekelem.

Oltárod előtt imára kulcsolom kezem,
Oltalmad, segítséged leborulva kérem.
Családomért, édes hazámért,
Száz sebből vérző Magyarországért.
Könyörögve, kérve szíved jóságáért.

Ha hozzád hajol az est, én ott leszek a fényben,  
szemed tükrében ringva, mint csillag a reményben.  
Szívem szavát nem rejti sem idő, sem távolság,  
mert minden dobbanása egy neked írt vallomás.

2026. augusztus 24.

   Vannak különleges napok. Túlszervezve, túlbonyolítva, információátadás nélkül, pár szereplő részvételével. Aki fellép az élet színpadán a mai előadásban topog, szemüvegét orrán feltolja, nem látja a kivezető utat. Egymással, egymás nélkül, hogyan oldhatja meg a feladatot. A különböző energiák összekapcsolódnak, vagy pont elkerülik egymást.

Bár nem szereted ezt a napot,
ezt a verset mégis ma kapod.
Nyári hőség vége, szép ősz reménye,
szeptember első napja életed kezdete.
Sok év már mögötted, elrepültek az évek,
benne bánat, öröm, jó és rossz,
Az élet kísérőiből neked is bőven kijutott.
Ez az év különleges, születésnap mellett,
nyugdíjas napjaid is végre elérkeztek.

Letettem a tollat, pihen az asztalon,
nincs bennem szó, nincs mit mondanom,
az ablakon túl csend ül a határon,
csak egy emlék ring kint a faágon.

Nem kell most sietni, ráérek,
kicsit elfáradt ez a lélek,
elveszett álmom hullik az éjszakába,
halk sóhajjal lépkedek a nyomába'.

A virágos mező bűvös szépségében
Nefelejcsek nyílnak csupa-csupa kékben.
Fehér felhők gyűlnek az ég kékségében,
Páracseppjük csillog, de gyönyörű szépek!
 
Feltöltik magukat virágillatokkal,
Fényszikraként szállnak, s elillannak onnan.
Pillangó megfürdött édes virágporban,
Szétnyitja a szárnyát, repked nagy boldogan.
 

Míg a csillagok álmot szórnak,
én csak mesélek a Holdnak rólad.

Mesélek a Holdnak az éjszakáról,
a szívem mélyén nyíló virágról.
Elmondom neki, hogy merre jársz,
mikor a csendben rám találsz.

Mesélek a Holdnak rólad,
hogy te vagy a fény,
s te vagy a hajnal első sugara,
az örök remény.