Magyarerő.hu

Tanya áll a semmi közepén,
homályos ablaka megrepedt,
por lepte az öreg bútorokat,
bennük csak a szú sercegett.

A veranda árnyékában
tücsök hangol hegedűt,
a küszöbön reccsent a deszka,
egy apró láb riadtan menekült.

Csend ül az elhagyott kerten,
szél simítja a rétet,
az öreg diófa lombja susog,
árnyékába bújik az élet.

Köszönöm hogy megtaláltalak...
(Sajnos már csak emlék!)

Köszönöm a fényt, a napot,
Az augusztusi hullócsillagot,
Az érzést, hogy veled vagyok.

Köszönöm, hogy megtaláltalak,
Hogy hallom még mindig hangodat,
Veled száll a gondolat.

Csillagok között nem fúj a szél,
csak a csöndet hallhatod,
a végtelenben ragyog a fény,
és nincsenek rossz napok.

Szárnyak nélkül lehet szállni,
hangtalanul énekelni,
az univerzum dallamát
még így is felfedezni.

Nem kell lélegezni,
sem öregedni,
csak szállni a térben,
és elcsöndesedni.

Törékeny lelketek oly rég az égbe szállt,
A védtelen testeteket elégették már,
Mondataitok folyton a fülemben csengenek,
Az aggódó tekintetetek megnyugtató erejét
Visszahozni, sajnos, már többé soha nem lehet.

Ha a két szemedbe nézek, megszűnik a világ,
csak Te és Én, és nincs senki más!
A csillogó két szemed, ha rám nevet, kedvesem,
egy másik világ kapuját nyitod meg énnekem!
Elfelejtek mindent, ami volt,
pedig az életünk folt hátán folt!
Ha rám mosolyogsz,
megszűnik minden, ami fájt valaha,
Te vagy nekem a feltételek nélküli

   Fuss tél, szaladj, nehogy még itt maradj!

   A reggeli napfürdő után Brúnó és Sünkefe úgy döntöttek, hogy nem vesztegetik az időt, felfedezőútra indulnak Tündérvölgy mélyére, hogy megnézzék, mi változott, amíg ők az igazak álmát aludták.

Álmodtam egy új világot,
ahol nincsen háború,
az ember boldogan él,
és senki nem szomorú.

Azon a helyen jártam,
hol mindig süt a nap,
csak vidám dal van,
és minden gyermek kacag.

Erdők lombja lágyan suttog,
mezők zöldje hullámzik,
ablakokban szirmot bontnak
mind a színes muskátlik.

Ó, de kedvesek a hóvirágfejek,
Január közepén megjelennek.
Természet által ez így van rendelve,
Ez a hóvirágnyílás ideje.
 
Jöhet ónos eső, vihar, hó vagy fagy,
Túlélő hóvirágok maradnak.
Kiskertem sarkában őket figyelve,
Hidegtűrők, mint a sarki medve.
 
Hó a takaró, alatta alszanak,
Olvadás után szirmot bontanak.

   A szoba sarkában, az ablakon túli rozsdás ősz ölelésében úgy pihen a vén lemezjátszó, mint egy megfáradt, bölcs krónikás. Fakerete az idő mély tónusait őrzi, erezetében ott futnak az elmúlt évtizedek láthatatlan évgyűrűi. Ő nem egy szerkezet, hanem egy időgép, amelynek minden porcikája a szüleim fiatalságától lüktetett.

Tartozik nekem a sors
egy egész élettel,
mert lehet, megtévedt,
és másnak nézett el.

Görbe utamon
nehezen járok,
mindig egy újabbra,
könnyebbre vágyok.

Nem érzem enyémnek,
másét éltem le,
másét rótta ki rám,
rakta kezembe.

Kérlek, hozd el végre
azt, amit kérek,
mert időm lejár,
lassan a végére érek.

Nagyon boldog névnapot kívánok sok szeretettel Zsuzsa!