Magyarerő.hu

Mélységes mély kút az élet,
benne keres, kutat a lélek,
nem találja néha az utat,
falak közt jár, tétován matat.

Bejárja minden apró zugát,
kezében ott van egy nagy lapát,
ássa még mélyebbre köveken,
hiába tudja, hogy ez gyötrelem.

Farsang ünnepe, lányok viadala,
Aki ekkor talál a párjára,
Ha ajándékba gyűrűt kap, megérzi,
Párja nyárra oltár elé viszi.
Tudja ezt Juliska, a szomszéd lánya,
Tündér ő, kezében varázspálca.
Ezzel a fiúkat megbabonázza,
Köztük Pisti szereti titokban.
Álarcos fiúk táncközben azt súgják,
Tetszel nekem, engem válasszál.

Emlékszem rájuk, olyan kedves a pár,
Regőczy Krisztina és Sallay András.
Kaptak Istentől erőt, egészséget,
A jégtánchoz kedvet, tehetséget.
 
Lenyűgöző a mozgáskultúrájuk,
Kecsesen könnyed, finom a táncuk.
Férjemmel néztük tévében a sportot,
Európa-, világbajnokságot.
 
Amikor kijutottak idegenbe,

Anyám, Te vagy a hajnal első fénye,
virágként csendben nyíló, illatos reménye.
Szívednek tengere, sajnos már partot sosem ér,
de benne lelkem mindig megnyugszik, s hazatér.

TM

Áldás, békesség,
köszönt a nagyapám,
keze megpihent
pillanatra kalapján.

Adjon Isten, jónapot,
üdvözölte az idegent,
ki a falu utcáján
sétálva végigment.

Kézcsókom Marika,
így szólt a postásnak,
tisztelet volt ez
a nehéz munkának.

úgy hat éve talán számomra
nincs már igazán anyák napja
elmentél, s nincs kinek vádolva
felrójam, hogy hiányzol, Anya

Mint kihunyt csillagnak fénye az égen,
úgy ragyogsz bennem, Anya, régóta már.
Nem látlak, mégis utat mutatsz,
mint éjjeli vándornak egy reménysugár.

Hangod egy soha nem feledett dallam,
mit a szél néha visszahoz,
szívem húrjain újra s újra pendül,
s mikor meghallom, mindig örömöt okoz.

   Az erkélyen álltam, csak bámultam céltalan. Agyam egy idő után embereket kezdett követni. Szabálytalanul szaladgáltak az autók, buszok, villamosok előtt. Kicsit távolabb van a zebra. De ki menne olyan messzire? A cél az egyenesen van, keresztül a járművek között. Fiatal, idősebb korosztály rohangál a sínek között, kihajol a busz előtt, vissza lép, sok autó jön, várakozik.

Farkas surran árnyon,
keresi az étkét,
szarvas bőg fel éjben,
rázza büszke ékét.
Vadkan túrja földet,
ne maradjon éhen,
bagoly les az ágról
künn a sötét éjben.

   A távozó lélek itt hagyja földi dolgait. Élete kisebb, nagyobb tárgyait. Emlékek sokaságát rejtő, másoknak semmit nem mondó, évek alatt felhalmozott, életet feltáró, élettelen holmik sokaságát. Az itt maradó némán áll fölöttük. Ismerős, de mégis minden ismeretlenné vált. Felesleges lett. Aki életre keltette, már nincsen itt.

Figyeljetek csak gyerekek,
Ugráljunk, mint a verebek.
Kézzel-lábbal, mint a békák,
Brekegjetek, ne csak némán.
 
Most az ugróiskolában,
mint a gólya, csak egy lábbal.
Majd két lábunk összetesszük,
és nagy terpeszben érkezzünk.
 
Ütem ad jó lendületet,
Fogjunk ugrálókötelet.
Trambulinon szárnyalhatunk,

   A munkaadó egy külön műfaj az élet palettáján. Amíg szó nélkül teszed a dolgodat, azt is, ami nem a feladatod, észre sem vesz. Mintha nem is léteznél. Nem jelez feléd semmit, se jót, se rosszat. Nem kommunikáltok, csak telnek a napok. Aztán egy délután történik valami. Próbálod megoldani, jelezni is, üzenet formájában, várod a holnapot. Reggel lesz, nem történik semmi.

Árad a szenny, a rágalom,
becsukom gyorsan az ablakom,
fojtogat az, ami gyűlölet,
elsötétíti a kék eget.

Mézszínű függöny az ablakon,
szívemben csend honol konokon,
páncéllá vált a homlokom,
imám fürdeti gondolatom.