Magyarerő.hu

Éjjelente egy szép világról álmodom,
neked őszintèn megvallom!
Tavaszi széllel az orgonák illatával
küldöm neked szívem sóhaját,
lelkem édes vágyát!
Kèt szemed ha rám nevet,
boldog vagyok kedvesem!
A boldogsághoz nem kell nagy dolog,
elég ha szemed rám ragyog,
ha látom az arcodat
és mosolygó ajkadat!
A tavasz illata hozzon

A szabadság számomra nem egy távoli, megfoghatatlan ígéret, sokkal inkább az a szikrázó harmatcsepp, ami az erdő sötétjében is megragadja a fényt. Amikor a fák hallgatag templomába lépek, a lelkem valóban olyanná válik, mint a madár, egy pillanat alatt kiszabadulok a város betonkalitkájának súlya alól. Minden lépésem egy szikrát gyújt, és a gátak leomlanak.

Csűröm - csavarom a szót,
forgatom a gondolatot,
mint malomkereket a víz,
a megállíthatatlan folyamatot.

Keresem a helyét fejemben,
minden egyes rímnek,
de csak szaladnak mint vonat,
a zakatoló sínnek.

Hiába mondogatom,
hiába kérlelem,
mintha elhagyott volna,
mindenféle értelem.

Nemzeteket összehozó esemény,
Sportvilágban győztest hozó versengés.
Négyévenként rendezi más-más ország,
Vajon ideér-e egyszer mihozzánk.

Csak a legjobbak kerülhetnek oda,
Vonulnak a nemzetek csoportokban.
Helyszíni közvetítés, nagy a verseny,
Közvetítik, mindegyiket nézhetem.

Van, kit a gondolat lassan elenged,
nevét a szél is ritkán súgja,
de valahol egy belső csendben
még őrzi őt a múltja.

Lehet, többé már nem hívják,
útjaik régen szétváltak,
de amit egyszer szívből adtak,
azt megőrzi az évszázad.

Drága párom, látod, nem volt kacsa,
ma lesz, mehetünk a falunapra.
Drága lesz a sült kacsa és bukta,
lányunk tanul, mert az osztályt bukta.

2019. május 19.

TM

Szarkák csörögnek, éppen veszekednek.
Négyen pörölnek, ágról ágra repkednek.
Tojóért harcolnak, a kapcsolat sírig tart.

Itt van az ötödik, ő éppen fészket rak.
Gallyal, agyaggal tapaszt, szőrrel bélel,
Amit néha az állatoktól lop el.

Ibolya úgy fest minden nap,
nap ne érje, hűs a terasz,
Ibolyacsokor mellette,
jól fest e látvány egyszerre.
 
2019. április 17.

TM

Elmesélte édesanyám,
hegedűjén, édesapám,
születésem köszöntötte,
örömdala szállt fölöttem.
 
Júliusi tücsökzene,
refrénként csak ismételte,
énekelte a nővérem,
megérkezett kis testvérem!
 
Édesanyám úgy ringatott,
ölébe vett, dúdolgatott,
legszebb dalát énekelte, 
aludj, álmodj kicsi szentem.
 

Magyar tanyák hűséges őre,
Okosság és szeretet
Ragyog a szemében.
Őrzi a tanyákat, háza táját,
Elűzi az idegent, s minden támadóját.

Hatalmas hangja messze száll a tájon,
Jelzi az idegennek, ide ne járjon.
Bátor legyen az, ki nyugalmát zavarja,
Hívó szavára ott terem a gazda.

   A kicsi százszorszép kíváncsian dugta ki fejecskéjét a magas fű takarásából. Rózsaszínben látta a körülötte elterülő rétet. Napról napra sikerült erősödnie, örömmel érzékelte a napfény melegét, az éjszaka hűvös harmatát. Gyökeréből táplálva, kettő virágot sikerült kibontania. Büszkén nézett körül, az áprilisi szellő táncot járt az ébredező természetet csodálva.

   Ahogy a tavasz lassan átadta a helyét a nyárnak, Tündérvölgy ezer színben pompázott. A nappalok forrók és mézédesek lettek, a levegőben pedig nehéz vadvirágillat szállt. Brúnó és Sünkefe számára ez volt a nagy felfedezések ideje.

Jó ötlet volt, festő keze
Bögrére baglyot festette.
Ő rám nem csak vigyáz, talán,
Számomra a legjobb barát.

Szemeivel nem néz másra,
Így inspirál versírásra.
Kacsint egyet a kis huncut,
És gondolatom rímbe fut.

Sötét van, csend és nyugalom,
Tiszta fejjel írom sorom.
Ő ilyenkor mindig éber,
Bagoly lettem én is éjjel.

Elhagyta a víz a medrét, és a hegyre költözött,
könnyem a szél vele vitte, sóvirágot öntözött.

A hegyeknek barlangjában összegyűltek a vizek.

Az én barátom tölgyfa lenne, ha fa lenne,
jégesőtől is megvédne,
a hédervári tölgyhöz hasonlón,
hétszáz évet is megérne,
edzi hideg szél, égeti a déli nap heve,
szívósan küzd, talpon marad,
mert van hite, évgyűrűiben rejtve.

Itt van már a tavasz,
április bizony elég ravasz!
Van szélvihar, eső és napsütés,
majd csodás tavaszi ünneplés!
Nyílik a sok-sok szép virág,
csodálja mindet a világ!
Menyasszonyi ruhát öltenek a fák,
a bokrok,
méhecskék hada milyen szorgos, dolgos!
Virágok illatát messzire viszi
a tavaszi pajkos szellő,

Borongós reggelen feltámadt a szél,
sáltekerős, kabátos indulás,
porördögöt kevert a járdán,
táncolt vele a napsugár.

Az utcák álmosan ásítottak,
suttogva hajolt a fák lombja,
mintha titkot mondanának,
míg a nap az éji árnyakat lopta.