Magyarerő.hu

   A nap felbukkant a horizonton. A fáradt, melegtől megviselt város ébredezni kezdett. A meleg éjszaka nem hozott enyhülést az átmelegedett beton és parkok fáinak. Az ablakban állt. Egész éjjel nem hunyta le a szemét, mégsem érzett fáradságot testében. Ez az éjszaka fordulópont az életében. Nem tudta mi fog történni de érezte minden érzékszervével, hogy készülődik valami.

Narancssárga sásliliomhoz.

Narancssárga liliom búsan hajtja a fejét
Elvesztettem egy jó testvért
Sírj, csak sírj narancssárga liliom
Nincs már senki a világon
Aki engem megvigasztaljon

Nyíljál, nyíljál narancssárga liliom sokáig
Emléked elkísér a sírig
Búbánatom nincs, aki megértse
Hullik könnyem, a fájdalom itt lakik a szívemben

Hited ne veszítsd el soha,
ha tudod az okot,
az élet miért mostoha,
hitedben gondolkozz.
 
És tegyél ellene bölcsen,
lelki nyugalommal,
a te családi körödben,
baráti csoportban.
 
Költő fegyvere a jó toll,
írd le mindenkinek,
miért ég földön a pokol,
és pusztulhat minden.
 
Segítsd ezt megállítani,

Ha a húr elpattan
a lelkünk hárfáján,
szívünket bú marja
minden dobbanásnál.
 
Csukjuk szempillánkat,
nyugalmat keressünk,
lelki szem, mit láthat,
csak arra figyeljünk.
 
Fehér felhők tánca
égi zenét hallat,
lelkünknek hárfája
új húrokat kaphat.
 
Vele legszebb zene
oldja szív bánatát,

Egyszer elmegyek majd, mint nyár az őszbe,
mint halk madárdal a völgybe,
mint aranyfényű nap a tóval,
s elalszik bennem minden régi óhaj.

Elmegyek, mint titkos levél a széllel,
mit az élet írt láthatatlan kézzel,
de itt maradok, mint régi emlék,
mint egy csillag, mi a szívedben ég.

Ha valóban magam lennék
Nyári mezőn virágoznék
Halványkék lepkévé válnék
Alkonyatkor hozzád szállnék
Párkányodon megpihennék
Billegetném szárnyaimat
Rejtegetném mosolyomat
Úgy várnám, hogy észrevegyél
Ujjhegyedre fölemeljél
Szépségemben gyönyörködjél
Kedves szóval becézgessél

   Menyhért, az erdei manó, egy kerek erdő közepén lakott, magas tölgyek között is a legmagasabbikon, annak is a legfelső elágazásánál, egy kényelmes kis üregben, amit még valamikor egy harkály kopácsolt neki.
   Menyhért manó rendszeres életet élt.

Forró levegő
indul már az aratás -,
sehol egy felhő

Péter, Pál napja
az aratás kezdete -
izzasztó meleg

Az aranysárga
búzakalász lepereg -,
áldott kenyerünk

2026. augusztus 14.

TM

   Augusztus éjszakái már másképpen lélegeznek. Mintha a nyár, mielőtt végleg elengedné a föld kezét, még egyszer felnézne az égre, és titokban megszámolná, hány álmot hagy ránk maga után.

Ha a sors egyszer azt hozná, hogy elfelejtenélek,
Ne feledd, szívemben őrzöm tovább emlékeinket.
Ha arcodat nem ismerném fel többé,
Ne keseredj el, szívemben őrzöm én.

Ne hallgass a szóra, mi ajkamat elhagyja,
Szívem dobbanása lesz válasz a számodra.
Tudom, hogy nehéz lehet nekem és neked,
Soha ne szemeddel néz, szívedben láss engem.

Ébred a hajnal,
bíbor az ég alja,
párától vizes a föveny,
felkel a nap,
új reményeket ad!
Nyári kéklő égbolton
fehér bárányfelhők,
virágzó rétek,
pipacsok, íriszek!
Gyermekkacaj, vidám ének,
tábortűz és szép remények!
Csodás nyári élmények,
melyek örökre bennünk élnek!
A tengerpart és a fehér homok,

Az erdő mélyén csend ül a fákon,
harmat csillan a zöldellő ágon,
a szél halkan végigsimítja,
öreg tölgy levelét finoman ringatja.

Madárdal ébred a hajnali fényben,
napfény aranyban táncol a réten,
kis patak csobogva elszalad,
viszi magával a tegnapi gondokat.

Ülök a Tisza partján elmerengve,
Elém sodródik a múlt emlékképe.
Csendesen folyt el a Tisza medrében,
Táncot járt a napsugár tükrében.

Gondolataim vele sodródtak tova,
Mily nyugodt és szeszélyes volt valaha.
Most békés, csillogó arcát mutatja,
Partjára újra épült a megszépült Szeged városa.
Emléktábla mutatja, a Tisza néha pusztító, goromba.

   Valami megváltozott. Azon a reggelen könnyebben ébredt. A lehúzó, sötét erő eltűnt. A testét könnyűnek, lelkét szabadnak érezte. A fáradt, semmit nem jelentő napok, mint a reggeli köd, úgy szálltak el emlékezetéből. Gondolataiban, érzéseiben lebegett, élvezte a lét felemelő, súlytalan állapotát. Megkönnyebbült, hogy ennek a tanításnak vége van.

A falu széli út oly szép,
zöld és virágos a tájkép.
Útmentén virágok nyílnak,
tarka szirmok illatoznak.
 
A búzaföldek még zöldek,
kalászok épphogy képződnek.
A közeli templom tornya
jól lát közelre, távolra.
 
Fiatal párok sétálnak,
összebújva kacarásznak.
Talán éppen tervezgetnek,
majd vadvirágokat szednek.