Magyarerő.hu

A könyv okozta csodát szeretném megosztani.

    Az éjszaka közepén hirtelen felriadt. Az álom élénken jött át a valóságba. Tudta, hogy csak álom volt, mégis a félelem teljesen lebénította. Nem tudott meg sem moccanni.

Hallgasd a szívem dalát,
mit feléd visz a tavaszi szél,
szerelmes szívem most neked dalol,
hisz ez a dal neked rólam szól!
Ha látom a fénytől sugárzó szemedet,
a mosolyodat,
mely nekem ad oly sokat, oly sok szépet,
szívemnek, lelkemnek csodás reményeket!
Minden perc, minden óra, mit veled lehetek

Labda pattan, gyerekzsivaj
Nárciszok illata dalol
Láttam este arcodat fürdeni
Fehérhold-fényben rám kacsintani

Furcsa gondolat
Gyermekkor szava kiált
Kislány titka, egy álom tűzijáték
Hullócsillagok tűzcsóváiban kigyulladó vágy

Kővé vált
bús sivatagi homok,
forró, széljárta táj.

Tüzes nap
nem szánja, oly konok,
mit neki, ha másnak fáj.

Kéklő ég
szemében fény lobog,
vállán lebegő uszály.

Cseppjében
az élet, ott dobog,
most még csak várakozás.

Új nap jön,
titokban, zöldellő magok,
virágzó, isteni beavatkozás.

A lámpa sárga szeme rám mered,
s a papír, egy fehér, kegyetlen sivatag.
Várom a szavakat, s szívem szinte megreped,
mint jégpáncél alatt a mély patak.

Künn zúg a város, egy gépzenés pokol,
de itt bent, e homályos szegleten,
egy régi rím még fejemben bandukol,
s közben a múlt vállamra hajtja fejét.

   Esős délután van. A kezelésre érkezők csendesen elfoglalják a számukra kijelölt helyiséget. Elindulnak a gépek, csendes morajlás hallatszik, néha egy gép jelzi, hogy végzett. A kezelést végző hölgyek igyekeznek udvariasak lenni, addig legalábbis, amíg a páciens mellett állnak, sikerül is nekik.

Csak tűnődöm a szép tavaszi ébredésben.
Az emberi lélek vergődésében.
A fa új rügyeket növeszt,
Az ember keserűségben mereng.

Mi lenne, ha élvezné napja minden percét,
Akár a fa, melyet a napfény és a szél véd.
A kis virág, mely kíváncsian kibontja szirmait,
Nem bánja azt sem, ha éppen most havazik.

Ráró ló kikötve,
árpa eledele,
ilyen nagy esőben
születik a rege.

A jókedvű betyár
mulat a kocsmában,
szárnyal a dal, mert már
teli tarisznyája.

Feje fölött forog
fanyelű fokosa,
öklére nem gondol,
most a táncát ropja.

Fehér ing és szoknya
fergeteges, forog,
és lobban a gyertya,
sarkantyúja kopog.

Most vagy soha - úgy dübörög bennem, mert a város
rút falain már nem a néma csend repedezik, 
hanem az évek óta elhallgatott igazság,
hol a tegnap súlya alatt roskadozó utcák 
már nem bírnak el többé hazug fényt, sem árulást.

A tavasz bódító illata száll a légben,
újra élek az emlékeimben!
Szél viszi messzire a virágok illatát,
bogárkák szorgoskodva mindet beporozzák!
Madárkák éneke vígan száll,
itt a tavasz, boldogan trillázzák!
Minden madár párjára talál,
épül a fészkük a bokrok alján!
Csodás a tavasz ma is,
édes, mint egy muffin,