Magyarerő.hu

Ma van a BÉKE napja,
Kongasd hangosan,
Hogy minden fül meghallja!
Meghallják ott magasan,
Fenn a kék égen
Bombázó repülő,
Ki bevetésre indul éppen.

A fecskék lassan útra kelnek,
a nyári álmok messze mennek,
aranyló fényben úszik a mező,
szarvasbőgésről szól az erdő.

A nap simogat, de hűvös a hajnal,
búcsút int a nyár halk sóhajjal,
az ősz szele fák között suttog,
egy évszak költözik, egy bekopog.

A változó ősz dörömböl,
Az évszak kapuján hirtelen betör.
Benyit az ajtón, erős és csípős széllel,
Hidegfront köszönt hajnali ködlepellel.
A huzat a szobán keresztül táncol,
Arcodat simítja, érzi, hogy fázol.
A nyitott szekrényajtón bekukucskál,
Egy kopott kabát zsebében melegséget talál.
Az ablakon kisurran, felhőket kerget,

Hol vagytok ti régi barátok?
Hol vagytok igaz barátságok?
Elvesztetek, vagy meg sem születtetek?
Felszínes a világ, megvan nélkületek.

Belép életedbe, mint váratlan vendég,
helyet foglal, vállon vereget, mulatni hív,
pedig csendre volna kedved, vagy beszélgetnél,
jól kisírnád magad, vállán megpihennél.

Hová lett a romantika?
Másról szólt a madár dala,
mást ígért a tavaszi szél.

Eljött az ősz, te rám néztél,
szavaim közt melegedtél,
mert tudtad, jön a hideg tél.

A napsugár őszi fénye
langy melegét adja.
Szőlősorok között éled
szüretelők dala.

Egész évi szorgos munka
az embert dicséri.
Égi fények földre nyúlnak,
jutalom kíséri.

Isten áldotta magyar föld
A fürtöket ontja.
Préselés ideje, ha jön,
a jó mustot hozza.

   A rohanó hétköznap mókuskerekéből a hétvége kicsit kiszakít. Kicsit, mert a napok oly gyorsan peregnek, akár a homokórán lecsorduló homokszemek. Tehetnénk nagyobb tartályba nedvesebb homokot ,és az idő lassulna. Milyen naiv gondolat! Azt hinni, az idő szalad, vagy épp megáll. Hiszem, hogy nincs is idő, csak az ember találta ki.

Újabb szomorú búcsú
egy kedves baráttól,
egy jó kollégától,
akinek humora,
kedves mosolya
nagyon fog hiányozni,
így még nehezebb
tőle elbúcsúzni!
Te voltál az örök
vidám ember,
aki mindenki arcára
mosolyt varázsolt,
tartalmas verseidet
szívesen hallgattuk,
kvíz játékaidat
szívesen játszottuk!

   Tegnap eltűntem az őszben.
   Nem hirtelen, nem úgy, ahogy az ember becsuk egy ajtót maga mögött, hanem lassan, mint amikor a fény eloldja magát a fák ágairól. Beléptem az erdőbe, s az erdő, mintha magától lélegzett volna. A levelek lábam alatt régi emlékekként zizegtek, a fák pedig némán őrizték azt, amit már nem akarok kimondani.

Romok között suttogó történelem,
fák ismerői régi neveknek,
elmúlt századokat őriző csend,
és föld vigyázza az ősi lépteket.

Mesél minden kő, minden göröngy,
minden sarkon van egy regény,
a csillagok fényében láthatod
nyár holdfényes éjjelén.

Egy csendes, őszi délutánon
Gyereked még féltőn súgja,
Egy új kis lélek készülődik,
Családunkhoz kéredzkedik.

Meglepetés, csodahír,
Testvérei már nagyok,
Az öröm, a boldogság
Mindenkiben felragyog.

Jöjj hát, kicsi angyalka,
Várunk, vigyázunk,
Féltő, szerető gondoskodás,
Mit neked szívünk nyújt!

TM

Még hallom hegedűm hangját,
látom a gyermekek arcát.
Lelkük húrja meg-megrezdül,
ritmusérzés ez legbelül.
 
Ekkor megszűnik a világ,
nyílik lelkükben hangvirág.
Szétszórja virág porait,
zene csodás hangszálait.
 
Ha végigjutunk dallamán,
újra hallani akarják.
Kórusban zengik, játszd el még,