Magyarerő.hu

   A háromlevelű lóhere a város betonjai között élt testvéreivel. Szépen növögetett, a fűnyíró már nagyon régen látogatta meg ezt a területet. Ennek mindannyian örültek, mert tapasztalatból tudták, rövidebbek lesznek, ha a motorzúgás felhangzik. Virágot sem tudnak nevelni, és utána sok-sok idő, mire erőre kapnak.

Életünk egén lassan
Elszálltak az évek
Kimérten méred már a lépted
Szavad egyre kevesebb
Már nem is számolod az éveket

Gondjaid egyre sűrűsödnek
Vágysz egy kedves szóra
Ölelésre, vagy vigasztalásra
Szíved egyre gyengül
Szemedben sűrűn könnycsepp ül

Nem vagyok senki,
mások meg próbálnak Istenek lenni,
egy árnyék vagyok csak,
mi Téged akar a hajnalok peremén szeretni.

Nem vagyok senki,
nem vágyom trónra, sem a magasban lenni,
a csendet tanultam meg,
ott mélyen magamban keresni.

Mondd csak, milyen érzés boldognak lenni?

"Az erdő a világ zöld lelkiismerete,
tiszta, mély, s itt mindent elnyel a nyugalom."

TM

égett a tűz
fel-felcsapott
millió parázsszem

   A testvéri szeretet nem egy érzelem, hanem maga az élet alapköve, az a földréteg, amiből a személyiségünk gyökerei táplálkoznak. Ők azok a csillagok, akik gyermekkorunk éjszakáin a legfényesebben ragyognak, megmutatva az utat, amikor a világ útvesztőnek tűnik.

Idősek világnapját a múló idő hozza,
ajándék, ha együtt érjük meg párunkkal,
ha unokák és dédunokák is köszöntenek,
szívünk fiatal, hiába vagyunk idősek.

2018. szeptember 18.

TM

Hajnal cseppje csillan a réten,
harmat gyöngye a füvön,
madárdal száll a szélben,
béke pihen a völgyön.

Öreg fák csendben mesélnek,
titkukat a szél viszi tovább,
sok apró ág összefonódik,
míg az ég köztük ragyog át.

Öcsém voltál, s én csibészségben cinkosod,
de hiányod most csenddé lett körülöttem.
A szívemben őrzöm még minden mosolyod,
minden apró, csak rólad szóló emlékem.
Túl korán mentél el, de mindazt, mit adtál,
nem sodorja el soha sem idő, sem szél.
S ha majd megérint a hiányod fájdalma,
tudom, a szereteted bennem tovább él.

2026. június 15.

   A technika ördöge szórakozott velem pár napig. Nem működött a számítógépem. Az elvonási tünetek kettő nap után elég súlyosan kezdtek kiütni. Pedig a telefont tudtam használni. Csak nem tudtam írni, nem tudtam filmet nézni. A "mentes napok" rádöbbentettek, hogy változtatni kell a géphasználatomon.

Rózsa Sándor igaz története, aki a fejében betyár volt, de a szívében magyar.
​   Hat fogatos lesötétített hintó száguld a pusztán át a lenyugvó nap fényében. Utasának sietnie kell, egyre fogy az idő, mert a császári sas hamarosan halálos ölelésben kapaszkodik össze az orosz medvével a kuruc seregek ellen.

Megújul a természet, kivirul a határ.
Meggyfám vajon hogyan csinálja,
Tündököl ezernyi hófehér virága.
Angyalka szállt le, áldásként hozta.
Sok-sok méhecske bibéit porozza.
Zümmögő hangjuk aláfestő zene,
Boldog a fa, mintha menyasszony lenne.
Majd leveti ruháját, teríti a földre.
Ágaira nézek, sok pici zöld szemre.

Markunkban apró, fénylő magok,
mi lesz a sorsuk, tán repülés, 
vagy földbe hullnak, s gyökér fakad,
mint egy csodás, halk fényrezdülés.

A tél még itt ül a vállunkon,
kabátja szürke, zsebe hideg,
de a rög alatt már pislákol
a névtelen, várva várt meleg.

Hajnalban láttalak,
suhantál ott a fák alatt,
a köd, mint könnyű, szép selyem,
lebegett a harmatos réteken.

Lépted a széllel lágyan összefolyt,
s mögötted az erdő suttogva dalolt,
a fák az ég felé nyújtották karjaik,
őrizve titkom az örök hajnalig.