Magyarerő.hu

Kuvasz kutyáról.

Magyar tanyák hűséges őre
Okosság és szeretet
Ragyog a szemében
Őrzi a tanyákat, háza táját
Elűzi az idegent, s minden támadóját

Hatalmas hangja messze száll a tájon
Jelzi az idegennek, ide ne járjon
Bátor legyen az, ki nyugalmát zavarja
Hívó szavára ott terem a gazda

   A kicsi százszorszép kíváncsian dugta ki fejecskéjét a magas fű takarásából. Rózsaszínben látta a körülette elterülő rétet. Napról napra sikerült erősödnie, örömmel érzékelte a napfény melegét, az éjszaka hűvös harmatát. Gyökeréből táplálva, kettő virágot sikerült kibontania. Büszkén nézett körül, az áprilisi szellő táncot járt az ébredező természetet csodálva.

   Ahogy a tavasz lassan átadta a helyét a nyárnak, Tündérvölgy ezer színben pompázott. A nappalok forrók és mézédesek lettek, a levegőben pedig nehéz vadvirágillat szállt. Brúnó és Sünkefe számára ez volt a nagy felfedezések ideje.

Jó ötlet volt, festő keze
Bögrére baglyot festette.
Ő rám nem csak vigyáz, talán,
Számomra a legjobb barát.

Szemeivel nem néz másra,
Így inspirál versírásra.
Kacsint egyet a kis huncut,
És gondolatom rímbe fut.

Sötét van, csend és nyugalom,
Tiszta fejjel írom sorom.
Ő ilyenkor mindig éber,
Bagoly lettem én is éjjel.

Elhagyta a víz a medrét, és a hegyre költözött,
könnyem a szél vele vitte, sóvirágot öntözött.

A hegyeknek barlangjában összegyűltek a vizek.

Az én barátom tölgyfa lenne, ha fa lenne,
jégesőtől is megvédne,
a hédervári tölgyhöz hasonlón,
hétszáz évet is megérne,
edzi hideg szél, égeti a déli nap heve,
szívósan küzd, talpon marad,
mert van hite, évgyűrűiben rejtve.

Itt van már a tavasz,
április bizony elég ravasz!
Van szélvihar, eső és napsütés,
majd csodás tavaszi ünneplés!
Nyílik a sok-sok szép virág,
csodálja mindet a világ!
Menyasszonyi ruhát öltenek a fák,
a bokrok,
méhecskék hada milyen szorgos, dolgos!
Virágok illatát messzire viszi
a tavaszi pajkos szellő,

Borongós reggelen feltámadt a szél,
sáltekerős, kabátos indulás,
porördögöt kevert a járdán,
táncolt vele a napsugár.

Az utcák álmosan ásítottak,
suttogva hajolt a fák lombja,
mintha titkot mondanának,
míg a nap az éji árnyakat lopta.

Aludj kedvesem, álmodjál szépet,
egy csodás, boldog életet!
Szép és jó történjen minden nap veled,
mindig ragyogjon a két szép szemed!
Mosoly az arcodról soha el ne fogyjon,
róla mindig felém a szeretet ragyogjon!
Aludj kedvesem, álmodjál szépet,
egy csodás boldog életet!
Két kezem soha ne engedd el, kedvesem,

Estefelé sok szín keveredik,
Távoli tájon már feketedik.
De bíborvörös még az ég alja,
Fényével a vizet betakarja.

Felhők mögé halad a napsugár,
Víztükrén aranyhídon táncot jár.
Ladikommal épp arra haladok,
Ringatózva lassacskán andalgok.

   A férfi a kerékpársávban állt. Piros volt a lámpa, figyelte, mikor vált zöldre. Ebben nem lenne semmi furcsa, de ő kerékpár nélkül állt a lámpánál. Hátán hatalmas hátizsák, két kezében súlytól nehezedő táska, a melegítő nadrágja teljesen lecsúszva az alsónadrággal együtt. Csupasz feneke fehéren világított a napfényes, meleg délutánban.

   Ahogy a márciusi napfény első aranyló ujjaival gyengéden megsimogatja a fagyos föld arcát, a kaptárak mélyén megmozdul a láthatatlan élet. Ez az ébredés egy apró, zümmögő birodalom feltámadása, ahol minden szárnycsapás a természet szívveréseként lüktet.

Nem halk szellő, mi arcomhoz ér,
úgy jön a változás, mint harciszekér,
a tegnap még biztos, ismerős ösvény,
ma már emlék, halvány régi örvény.

Minden lassan elmúlik,
mint őszi levél, mely lehullik,
és mit féltve őrzünk, a megszokott világ,
új formát ölt, ha változik az irány.

Megeredt ma este az eső,
a tavaszi erőt adó, éltető márciusi eső!
Erőre kap a vetés, a mező,
lemossa a tél porát a tavaszi eső!
Az utca kövén koppan az eső,
tiszta lesz már a városi levegő!
Felfrissül az ember,
a fű, a fa, a virág,
megtisztul a világ!
A tavaszi eső most is aranyat ér, ez tény,
szomjazva issza minden élőlény!