Magyarerő.hu

Az életem tenger, s lelkem benne a vitorla,
a szél hol összetör, hol a fénybe sodorna.
S ha egyszer elcsitul minden földi nesz,
a szeretet marad csak, mi végtelen,
s örök lesz.

TM

Az idő korcs kutyája egyre jobban ugat,
áll a kapuban, és elzárja az utat,
kíméletlen, könyörtelen, mellettem szalad,
hiába küldeném, mint cukormáz, ragad.

Bundájába tapadt a múlt, az elmélkedés,
bár már kopott, mint az öreg emlékezés,
semmi nem sürgős, nincs sietős dolgom,
várom, hogy az óra forduljon a tornyon.

Szegedről indultam az emlékpark felé,
Szívem egyre gyorsabban vert.
Árpád vezért lássam, alig vártam,
Fényt terveztem oda.

Ahol nagyobb fényt láttam,
Árpád szobor előtt főt hajtottam.
Tiszteletem Árpád vezérnek megadtam,
Láthattam e szent helyet, boldog voltam.

Falu végén, kertek hátán
lenyűgöző szép a látvány.
Kerítésen áthajolva
most rügyezik az orgona.

Hófehér a nyírfa kérge,
virágokkal körülvéve.
Hóvirág és a ciklámen
illatot szórnak szerényen.

A gyepszőnyeg olyan boldog,
benne sok vadvirág ragyog.
Lepkék, méhek kórt röpködnek,
virágokra ráröppennek.

Zöld lombok között
halkan suttog a széllel
a reggeli fény.

Lépteim alatt
száraz ág roppanása
a csendre így hat.

Fut az őz felém,
puha mohán lépkedve,
gyors, mint a szél, szép.

Árnyak közt oson,
patakhoz inni siet,
tiszta víz csobog.

Boldog és jól él,
párjához most hazaér,
nincs vadászidény.

Nyár pírjában pipacsmezőn,
napfény nevet minden szirmon.
Benne egy őz néz merengőn,
barna szeme furcsán csillog.
 
Millió pipacs illata,
úgy eltompította talán.
Néz piros színű ködfalra
délibáb a nap sugarán.
 
A vízió vibrál, csodás
a kék ég, nap és föld között.
Benne bolyongó sok bogár,

Átölelt a tenger.
Nem karokkal, hanem a világ előtti csenddel,
azzal a mély, kék lélegzettel,
miből egyszer a hajnal is megszületett.

Lehunyt szemhéjam alatt lassan eloldódtak a partok.
Nevem kaviccsá lett, a múltam homokká porlott,
minden kimondott fájdalmam letisztult,
s a hullámok ősi nyelvén beszélt.

Üt az óra, éjféli zajban
összecsengnek a poharak.
A pezsgőnek gyöngye habos,
kedélyünk még nem zavaros.

Tekinteteink vidámak,
Boldog Újévet kívánnak.
Szép és jó volt a múlt év is,
örülnénk, ha jobb lesz mégis.

Kutyusok most be a házba,
csontot kaptok vacsorára.
A petárdák úgy durrognak,
ijesztő kint kutyusoknak.

Repülnek a szerpentinek,
mint a kígyó, tekeregnek.
A hajunkban csillám villog,
a szemünkből mámor inog.

Kezeink már ölelkeznek,
szívünkből árad szeretet.
Az ajkaink csókot lopnak,
lábaink meg táncot ropnak.

Féktelen a hangulatunk,
hisz reggelig vigadozunk.
Éjfél sietve közeleg,
kedves óév, Isten veled.

Mária és József Betlehembe ért.
Este lett, bekopogtak szállásért.
Mindez hiába, sehol el nem fértek,
egy nyitott istállóba betértek.

Isten fia földre szállt, megszületett,
édesanyja Mária boldog lett.
Jászol lett a bölcsője, beletette,
melegített barmok lehelete.

   Az eső az erdőt áztatta. Az aljnövényzet egy ideje már nem tudta védeni a talajt, kiszáradás előtt volt. Az éltető vizet mohón szívta magába, gyökereiben tárolni, tovább adni, fellélegezni készült. A vén fák hatalmas lombjai a tűző nap sugaraitól védelmet nyújtanak, de a vízhez nehezebben jutnak.

Gyönyörű a téli erdő látványa,
most éppen a fény-árnyék ábrája.
Tisztás feletti égbolt napfény pírja,
patak jégtükrét megvilágítja.
 
Pedig az öreg fa ága ráhajlik,
ha nincs fény, akkor csak árnyék látszik.
Viszont a halvány bíborszínű fényben
két fenyőfa csúcsa is a képben.
 
És olyan, mintha kettős torony lenne

Fogy az idő, valami kerget,
fogy az idő, érzem a terhet,
valamit még tenni kell,
nem érem be ennyivel.

Még rengeteg erőm van,
erő a karomban,
lobog még a tűz,
valami még űz.

Annyi út vár rám,
annyi álom, annyi táj,
minden nap egy új remény,
itt a létnek peremén.

Hazánk kinyújtja karjait határ fölé, 
Magára öltve dicső múlt győzteseit.
Áldott légy, régi nemzetünk, mindörökké,
Egy haza, ami megvédi gyermekeit.

Tűzből és hamuból kovácsolt nemzetünk,
Isten dicsősége mennyekbe repíti.
Hegyek, melyen évszázadokat szenvedtünk, 
Síkságok, mely büszkeséget testesíti.

Mi, női nem, az ősanya,
gyermekszülésre kódolva.
Éreztem már gyermekkorban,
mikor babámmal játszottam. 
Majd menyasszonynak öltöztem,
mert nekem vőlegény is kell.
Csak ezután jöhet a baba,
nevelem, mint engem anya.
Amikor már felnőtt lettem,
megvalósult minden tervem.
Felneveltem két lányom,
végig mellettem a párom.