Magyarerő.hu

Udvaron sok ovis játszik,
Pár jó barát bújócskázik.
Csabi amíg tízig számol,
Elbújnak, lehetnek bárhol.

Szemét takarja tenyere,
Hogy ne lásson el semerre.
Következő hunyó az ám,
Kit legelőször megtalál.

Fatörzsnél lel Lacikára,
Babaházban Barbarára.
De jó játék ez, úgy tartják,
És izgalommal folytatják.

  A rét ma reggel úgy ébredt, mint egy titkokat őrző paplan, mely végre el meri mesélni álmait. A harmatcseppek a fűszálak hegyén apró csillagokként remegtek, mintha az ég egy maréknyi éjszakát felejtett volna itt, mielőtt átadta helyét a hajnal aranyló lélegzetének.

   Most már elmúlt a mérgem. Most már írhatok róla. Életem 71 éve alatt értek atrocitások, de az, ami nemrégen a Vác-Budapest Nyugati pályaudvar fóti vonalán ért, az egy „kissé” meglepett. Meglepett? Nem! Fejbe vágott. 

Itt a tavasz pillanata,
Melegít a nap sugara.
Kopasz fák is árnyékolnak,
Olvadni kell már a hónak.
 
Rajta még itt-ott falevél,
Mosolyog, zöld ruhát remél.
Parti sétány kemény földje
Imitt-amott kissé zöldell.
 
Itt-ott még avar takarja,
Félálomban még szunnyadva.
Rajta egy őz sétál, megáll,

Amikor beteg vagy,
életkedved lemarad.
Mint a lemerülő elem,
mely a gyűjtőponton pihen.

Reménye annyi marad,
újra hasznosítják majd.
Ezért hát ne csüggedj,
napod neked sem ért véget!

Látod, odakint süt a nap,
a természet veled van.
A kevés energia megújul,
szívedben izzó parázs gyúl.

Éjjelente egy szép világról álmodom,
neked őszintén megvallom!
Tavaszi széllel, az orgonák illatával
küldöm neked szívem sóhaját,
lelkem édes vágyát!
Két szemed, ha rám nevet,
boldog vagyok, kedvesem!
A boldogsághoz nem kell nagy dolog,
elég, ha szemed rám ragyog,
ha látom az arcodat
és mosolygó ajkadat!

  A szabadság számomra nem egy távoli, megfoghatatlan ígéret, sokkal inkább az a szikrázó harmatcsepp, ami az erdő sötétjében is megragadja a fényt. Amikor a fák hallgatag templomába lépek, a lelkem valóban olyanná válik, mint a madár, egy pillanat alatt kiszabadulok a város betonkalitkájának súlya alól. Minden lépésem egy szikrát gyújt, és a gátak leomlanak.

Csűröm-csavarom a szót,
forgatom a gondolatot,
mint malomkereket a víz,
a megállíthatatlan folyamatot.

Keresem a helyét fejemben
minden egyes rímnek,
de csak szaladnak, mint vonat,
a zakatoló sínnek.

Hiába mondogatom,
hiába kérlelem,
mintha elhagyott volna
mindenféle értelem.

Nemzeteket összehozó esemény,
Sportvilágban győztest hozó versengés.
Négyévenként rendezi más-más ország,
Vajon ideér-e egyszer mihozzánk.

Csak a legjobbak kerülhetnek oda,
Vonulnak a nemzetek csoportokban.
Helyszíni közvetítés, nagy a verseny,
Közvetítik, mindegyiket nézhetem.

Van, kit a gondolat lassan elenged,
nevét a szél is ritkán súgja,
de valahol egy belső csendben
még őrzi őt a múltja.

Lehet, többé már nem hívják,
útjaik régen szétváltak,
de amit egyszer szívből adtak,
azt megőrzi az évszázad.

Drága párom, látod, nem volt kacsa,
ma lesz, mehetünk a falunapra.
Drága lesz a sült kacsa és bukta,
lányunk tanul, mert az osztályt bukta.

2019. május 19.

TM

Szarkák csörögnek, éppen veszekednek.
Négyen pörölnek, ágról ágra repkednek.
Tojóért harcolnak, a kapcsolat sírig tart.

Itt van az ötödik, ő éppen fészket rak.
Gallyal, agyaggal tapaszt, szőrrel bélel,
Amit néha az állatoktól lop el.

Ibolya úgy fest minden nap,
nap ne érje, hűs a terasz,
Ibolyacsokor mellette,
jól fest e látvány egyszerre.
 
2019. április 17.

TM

Elmesélte édesanyám,
hegedűjén, édesapám,
születésem köszöntötte,
örömdala szállt fölöttem.
 
Júliusi tücsökzene,
refrénként csak ismételte,
énekelte a nővérem,
megérkezett kis testvérem!
 
Édesanyám úgy ringatott,
ölébe vett, dúdolgatott,
legszebb dalát énekelte, 
aludj, álmodj kicsi szentem.
 

Magyar tanyák hűséges őre,
Okosság és szeretet
Ragyog a szemében.
Őrzi a tanyákat, háza táját,
Elűzi az idegent, s minden támadóját.

Hatalmas hangja messze száll a tájon,
Jelzi az idegennek, ide ne járjon.
Bátor legyen az, ki nyugalmát zavarja,
Hívó szavára ott terem a gazda.

   A kicsi százszorszép kíváncsian dugta ki fejecskéjét a magas fű takarásából. Rózsaszínben látta a körülötte elterülő rétet. Napról napra sikerült erősödnie, örömmel érzékelte a napfény melegét, az éjszaka hűvös harmatát. Gyökeréből táplálva, kettő virágot sikerült kibontania. Büszkén nézett körül, az áprilisi szellő táncot járt az ébredező természetet csodálva.