Magyarerő.hu

Megálmodtam egy zöldellő rétet,
felette az eget, csodaszép kéket,
hosszú fűszálon hintázó szöcskét,
és a tavasz madárdalos csöndjét.

Vízen úszó tarka kacsákat,
békák hangját, ahogy vitáznak,
hajladozó karcsú nádat,
csillogó pikkelyt, sok százat.

Kikelet érkezik a friss hajnallal,
Bimbót bontanak a fák színpompával.
Körbeölelik az otthon udvarát,
Színes lombjukkal az eget takarják.

Fák alatt virágkert követi ívét,
Harmatos fű mellett mutatja színét.
Nap beleszövi fényének melegét,
Szeretet szikráit szórja szerteszét.

A szeretet meleg fényében csendben hozzád érek,  
mint hajnal a hegyekre, úgy simulok a szívedhez.  
Nem kell szó, sem ígéret, de kell, hogy halkan elégjek,  
s a rajongás, mely benned él, bennem otthonra leljen.

2026. február 18.

Lúdanyó boldog gá, gá, gá,
tojás egy sem volt záp, záp, záp,
mind kikelt sok kicsi sárga,
csodálkoznak a világra.

Jó melegen süt már a nap,
zöld fű van a talpak alatt,
hogy a begyük jól megteljen,
máris legelni kezdtek el.

De a fű még nőni akart,
tő ott maradt, kettészakadt,
hirtelen popóra estek,
új volt nekik a jelenet.

Láva vagy eremben, mi gátakat éget el,
viharos éjjel, mi villámmal átölel.
Zúzmarás ágon a rügy halk dobbanása,
hajnali napfény, az erdő sóhajtása.

Folyó vagy, mi vágyakon áttörve
életem adta, mint eső a holt völgybe.

TM

Futó férfi a fényképen,
Eszembe jut egész éltem.
Hároméves már lehettem,
Repülőgéptől remegtem.

A szomszédékhoz futottam,
De félúton lehasaltam,
A gép már ott járt felettem,
Jaj, még felnézni sem mertem.

Reggel iskolás koromban,
Anyu sütötte lángossal
Indultam, az úton ettem,
De suliból sosem késtem.

   A szerelem nem egyetlen fellángoló gyufa a sötétben, hanem a parázs makacssága, amely még a hamu alatt is őrzi a nap melegét. Olyan, mint egy vékony kötél, amelyet az idő rokkái sodornak, néha megfeszül a viharokban, máskor lazán tekeredik a hétköznapok ujjai köré, de sosem szálazódik szerteszét.