Magyarerő.hu

Kettesben a tengerparton,
szerelmespár egymagában,
ernyővel állnak a napon,
fény és árnyék játékában.
 
Olyan szép ez, mint egy álom,
szerelemérzés bűvölő,
boldog érzés a világon,
szívből, lélekből feltörő.
 
Nem kellenek most a szavak,
tengermoraj hallgatása,
testüket megsimogatja,
testbeszéd óráját járja.

Valamikor, hajdanán,
egy fiú és egy lány
összekötötte életét
egy templom oltárán!
Az élet tengerén volt sok vihar,
s volt, hogy zátonyra futott
a vitorlásunk,
de a kiutat a mocsárból a partra
mindig megtaláltuk!
58 év nagy idő,
majdnem egy emberöltő,
volt jó és rossz,
volt, amikor úsztunk az árral,

Por ül rajtam, rozsdás a testem,
mégis őrzöm régi lelkem,
míg kanócom fényesen égett,
utat mutatott a népnek.

Láttam zord éjszakákat,
széltől védett kis szobákat,
de nem hagytam senkit sötétben,
világítottam hóban, esőben.

   Ki vagyok én?
   Egy maréknyi hajnal, amely még nem döntötte el, hogy fénnyé vagy köddé válik a mai nappal.
   Egy fa vagyok, s gyökereim a múlt csendjébe kapaszkodnak, miközben lombom a jövő szelét hallgatja.
   Nem csupán ember vagyok, hanem egy út, mit a lépteim rajzolnak a porba, s amit majd az idő lassan beleír az örökkévalóság könyvébe.

Hőség van, tikkasztó meleg,
oly régóta nem esett
egy csepp eső sem!
Berepedezett, száraz a föld,
esőért kiált minden kis rög!
Adjon az ég nekünk  esőt,
erre kérem imámban a Teremtőt!

Szeretnélek oly nagyon szeretni,
tiszta szívvel ölelni,
mindenem neked adni,
boldogan az élet útján
kéz a kézben együtt haladni!
Szeretnélek szeretni,
önfeledten csókolni,
veled egybe olvadni,
felszállni a magas égbe,
egy szép jövőt remélve!
Szeretnélek szeretni,
égő vágyadban elveszni,

egy apró lámpa az ajkad szélén
felgyúl, és derű éled körötted 
csak egy halk ragyogás, egy új remény
s máris elragad az örömörvény -
a mosoly, mint fény...

nem szól semmit, de tárulnak karok
bennük egy emlék, egy szép történet
rég elfelejtett szerelmes álmok
elrejtett vágyak és gondolatok -
a mosoly, mint titok...

   Az erdőt járom, s a fák most úgy állnak itt a nyár perzselő tenyerében, mint vén öregemberek, kiknek ajkáról már rég elfogyott az utolsó ima is.

Táncot jár a szél,
a réten kevereg,
kerget levelet és álmot,
pár pillanat, és messze lebeg.

Jön egy percre, elsuhan,
nevet vele a bokor ága,
meghajol a vadvirág,
csak csend marad nyomába'.

Leül a por, leszáll a levél,
nyugalom borul a tájra,
kitárva az ablakokat,
napsugár néz be a házba.

TM

Vers szavak nélkül, éjszakák álmok nélkül,
Mindennek maga helye, tavasznak, ősznek,
Minden csillagnak fenn a sötét égen,
Összes tengeren, hol hullámok tépnek.
Aranyalmáknak hely, hova essenek,
Tolvajoknak házakat lessenek,
Kutyáknak csont és bot jussul,
Farkasnak futása lassul.

Tihany a legszebb rész,
Balatonba nyúló ékszerként.
Megunni nem lehet,
Minden évben egyszer felkeresed.
Élmények várnak itt,
Varázsa messzire repít.
Mégis a legkedvesebb,
Az ott élő emberek.
Szeretet, segítő szándék,
Kedvesség szívükből árad.
Ez teszi különlegessé e tájat!

TM

Ember-hónapok sorban jönnek ősszel.
Itt a december, vártuk örömmel,
Rövid nappalok és hosszú éjszakák,
Majd kigyúlnak az Adventi gyertyák.
 
A Mikulással nagy öröm érkezik,
Ajándékra minden gyermek vágyik.
De nincs hó, eső esik szürke az ég,
Kell az embernek egy kis melegség.
 
Debreceni téren hatalmas gömb ég,

Bátor vagyok, indulok messzi útra,
Hol szabadságérzetem végtelen.
Megismerni, milyen látvány a puszta,
Hová vágyott már amazon lelkem.

Az avasokon át siklik a szánkó,
Védőként a puskám készenlétben.
Hű farkaskutyáim a jó vigyázók,
Ordító hangjuk jelez veszélyre.