Magyarerő.hu

   Ahogy a délutáni napfény átszűrődött a friss, üde levelek között, Brúnó és Sünkefe a Beszélő-szakadék felé vette az irányt. Ez a hely arról volt híres, hogy a sziklák között olyan különleges visszhang lakott, ami néha válaszolt az állatok kérdéseire.
   Ám ezúttal nem a visszhangot hallották meg, hanem egy halk, kristálycsengéshez hasonló sírdogálást.

Napok óta esik az eső,
a tavaszi éltető erő!
Új életre kél a táj már,
kizöldül tőle a határ!
Issza a szomjas föld az esőt,
ettől nyer majd új erőt!
Kevés csapadékot kapott télen a föld,
most már a vetés sarjad, mely harsogó zöld!
Az éj puha takarót terít a tájra,
csillagok és a vén hold
vigyáz a szunnyadók álmára!

Csodás vagy földgömbünk,
Összeköt a mi sorsunk.
Életadó helyünk,
Te vagy a mi otthonunk.
 
Élted végtelené,
Látod, mégsem becsülünk.
Pillanat emberé,
Pótolja nemzedékünk.
 
Majd ötven év múlva.
Zöld pázsit és legelő,
Szebb leszel, mint múltban,
Lombos fa elegendő.
 
Csak biotermések,

   Húsvét nem egy történet a múltból, inkább a természet és a lélek örök körforgásának legmélyebb megnyilatkozása. Amikor a tavaszi szél még hűvös, de már a rügyekben feszül az élet ígérete, emlékezzünk az útra, amely a sötétség mélyéből a vakító hajnal felé vezetett.

Ezüst hajnal hasadt, s a sziklazár feltörve.
Életnek forrása buzog fel a földbe belőle.
Fénymag volt a sírban, mi most az égig ér.
Szeretetnap kél fel, s tovafut a sötét éj.

TM

Reggel kedvenc fotelemben ültem,
néztem, tervem hogyan tűnik el.
Alig hallottam, homlokomról víz folyt,
Erőm elhagyott, náthásan ébredtem fel.

Én dolgozni akarok. Az ünnepre
készülni kell, utazni, örülni akarok.
A tervek, a tervek, zúg a gondolat,
Az ágy most nem nyelhet el.

Hunyd le szemed egy pillanatra,
engedd, hogy elcsendesedjen a világ,
nem kell most semmit tenned,
csak lélegezz, és figyelj tovább.

Minden sóhaj egy elengedés,
minden belégzés új kezdet,
ahogy a lelked lassan megpihen,
úgy oldódnak a terhek.

   A fodrászüzlet csendesen, nem hivalkodóan éli napjait a piac közelében. Nem kell időpontot kérni, csak beülsz és megvárod az éppen végző hölgyet. Nem fogsz sokat várni, általában három hölgy is dolgozik, precízen és gyorsan. Beülsz a hajmosóba, és élvezed a gyakorlott mozdulatok jótékony hatását.

   Ahogy a reggeli fény átszűrődik a még ritkás lombkoronán, a fák ágai között láthatatlan zenekar játssza el a legszebb dallamokat. A madárdal az erdő lélegzetvétele, a rigók fuvolaszóval festik alá az arany napsugarakat, a cinegék pedig apró, ezüstös csengőkként rázzák fel a még szunnyadó völgyeket.

   Az üvegfalon túl a horizont lángra kap, mintha az égbolt egyetlen hatalmas, aranyló búcsúlevél lenne, amelyet a nappal írt az éjszakának. Ebben a bíborban úszó pillanatban ketten állunk az idő és a tér metszéspontján, hátat fordítva az ismertnek, s szembenézve az ismeretlennel.

   A tavaszi eső végre megérkezett. A szomjazó föld magába szívta az életet teremtő vizet. A városi park öreg fái megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Szinte egyik percről a másikra zöldültek az ágak, az aljnövényzet egyre dúsabb lett, a természet éberen hasznosítani kezdte a felhőkből érkezett égi áldást.

Égbolton suhan át a sirálygárda,
Tó vize tükrözi a mozgó árnyat.
Köröznek, majd a víz szélére szállnak,
Fényesen csillannak hófehér szárnyak.

Ladikban ül egy lány, bánatos lelke,
Órák óta vár, késik a szerelme.
Mosolyra derítik, kinyújtva keze,
Finom étekkel van tenyere tele.

Van egy hely, ahol nincs idő,
hol nem fáj már a múlt,
hol a lélek nem keres válaszokat,
mert egyszerűen mindent tud.

Ott nem számít, ki voltál tegnap,
sem az, mit hoz a holnapod,
csak a jelen lágy ölelésében
érted meg igazán sóhajod.

Délutáni sütizés gyerekeknek kincset ér.
Répatorta, gyümölcslé pocakokba belefér.
Szemük is mosolyog, finom a répa most.
Kicsi lány kezet mos, na éppen dagadok!
Mindenki jót kacag, ez a mondat is megmarad.

TM

Mecsek kedvenc zöld növénye,
Árnyas erdőben rejtőzve.
Vaddisznó és barnamedve
Kedvenc, finom csemegéje.

Ember is ezt felfedezi,
Leveleit frissen gyűjti.
Gyógyulását remélheti,
A természet segít neki.

A gyöngyvirág is növekedik,
A gyógyító levéllel keveredik.
De ő mérget termel neked,
Ezért kosaradba nehogy betedd!

Csendben jön a hajnal fénye,
nem kérdez, csak átölel,
szívedben halk zenére
egy új nap énekel.

Lépteid, bár fáradtak,
valahová mégis visznek,
mögöttük ott marad
ereje a várakozásnak, hitnek.

Ne félj attól, ami már volt,
elmúlt, mint az esti szél,
de ami benned ébred,
az biztosan örökké él.