Magyarerő.hu

Leány barátság Mancival
Kezdődött az iskolával.
Padban egymás mellett ültünk,
Játszani is együtt mentünk.
 
Játékra sok időt kaptunk,
Soha egymást el nem hagytuk.
Barátságunk kölcsönös lett,
Született is sok közös terv.
 
Titkainkat megosztottuk,
Senkinek el nem árultuk.
Kis és nagy álmot terveztünk,

A művészi képzelet
alkotott egy kavicsképet.
Kavics fiú és a leány
szerelme már nem talány.
Boldogan ölelkeznek,
nászutukra készülődnek.
Ajándékba kapott jeggyel
várja őket hajó, tenger.
Látnak is ott sok csodát,
türkiszkék az egész világ.
Egybeforr az ég és tenger,
nap szikrája úszik ezzel.

   Gyermekkorom egyik kedves emléke egy Anyák napi ünnep. Hatan voltunk testvérek. Két lánytestvérünk már nem volt otthon, más városokban tanultak. Én voltam a legidősebb és három öcsémmel mindenben segítettünk a ház körüli munkában szüleinknek. Édesanyám megkért, menjek fel a szénapadlásra, mert mostanában a tyúkok nem tojnak, talán ott rakták le a tojásukat.

   Kellemesen hűvös volt a csütörtök reggel. Elindulás előtt, a talált  papírlap miatt kinyitottam a motorháztetőt, és próbáltam megnézni, látok-e valami rendellenességet. Nem látszott semmi, így elindultam. Lassan vezettem, sose szerettem a száguldozást, a szabálytalanságot. Elérkeztem Köröstarcsáig.

   A minap, amikor hazaértem a munkából, Léna úgy rohant felém, mintha legalább három napja nem látott volna. A kezében egy rajzlapot szorongatott.
   – Anya! Anya! Gyere! Nézd meg! Most! Ezt nézd meg, milyen szépet rajzoltam az oviban! Ilyenkor az ember, mint egy rendes anya, mindent eldob. A munkát, a fáradtságot, a bevásárlószatyrot, a saját életét.

Orchideák, csodaszép virágok,
sok szép fáját megvásárolhatod!
Sokféle színben kapható,
mindegyik számomra oly megkapó!
Hófehér szirma, mint a porcelán,
nem is láttál szebbet talán!
Van gyönyörű szépséges rózsaszín,
amely hívogat,
vigyél engem haza, bimbóm
neked még sok örömet adhat!
Van sárga, kék, lila

   Szeptember elején, egy szombati napon elvittem a szerelőhöz a kocsimat, amit rendszeresen megtettem, mert az utóbbi időben történtek furcsa dolgok. Szerencsére minden rendben volt.  Kedden a szerelő visszahozta, így szerda délelőtt elvittem a nyomdába az elkészült könyvemet.

 A mosással kezdődött minden. Először is túl sok ruha került a mosógépbe. Ez már a bepakolásnál is érezhető volt, de csakazértis belenyomta az összeset. Jó lesz. Máskor is volt már ennyi. Ezelőtt sem volt baj, most sem lesz. Beállította az időt, a gép elindult. Addig más munka után nézett, teljesen elfelejtette a mosást. 

Vágyom,
hogy halljam a hangodat,
vágyom,
hogy lássalak!
Egyszerűen minden percben
hiányzol, kedvesem!
Vágyom,
hogy este érezzem az ölelésed,
vágyom,
hogy halljam a szívverésed!
Egyszerűen hiányzol
minden percben, kedvesem!
Vágyom,
hogy ízleljem a csókod,
vágyom,
hogy érezd a csókom!

   Ne taposd a szívem, kérlek.
   Oly törékeny már, mint a lélek, mint egy őszi levél, amely túl sok vihart hordoz magában, mégis kapaszkodik még az ágba. Ne kérdezd, miért remeg, talán csak elfáradt attól, hogy minden hajnalon újra elhiggye, érdemes továbbmenni.

   2014. szeptember 5-én tudtam meg, hogy engem választott édesanyjának egy gyermek. A napok lassan teltek egymás után, én pedig egyre közelebb éreztem magam hozzá. A szívem alatt ott növekedett egy titkos világ. Néha a tenyeremet ráfektettem a hasamra, és csak vártam. Mintha a bőrömön keresztül ismerhetném meg őt.

Az ősz rozsdás kulccsal zárja a nyarat,
s az ég ködös ablakán már csak álmos fény marad.
Szarvasbőgés dördül éjjel a völgyek felett,
mint távoli harangszó, mely felettünk időt temet.

   Bölcsődei történet. Szép őszi reggel a csoport sétálni indult a Duna parton. Kettő gondozó és nyolc kisgyerek. Szépen tudtak már sétálni, egymás kezét is megfogták néha, bár ez még nem korosztályuk feladata. Nézték a sárga lehulló faleveleket, a vízen úszó kacsákat.