Magyarerő.hu

Most érik a finom kék szilva,
vettem is a piacon kapva-kapva,
a két kezem válogatta,
lekvárt főzök belőle ma!
Finom ízű, lében gazdag,
édes, mint a méz,
ebből lesz majd télen
finom édesség!
Sűrű lekvár lett belőle,
ízlik neki minden cseppje!
Üvegekbe raktam szépen,
most már mind a dunsztban pihen!

Végre eleredt az eső,
az éltető!
Augusztus van, és rég
esett már az eső,
kiszáradt az erdő, a mező!
Odalett a termés,
minden elszáradt,
az emberek esőért imádkoznak!
Esik az áztató záporeső,
a növények mohón isszák
az éltető nedűt!
Lemossa a port a fák, bokrok,
virágok leveleiről,
az utcák kövezetéről,

Cselekedni népemért, 
szolgálni hazámat,
saját érdekért

   Az erdei ösvény a kis patak mellett vezetett. Nem sietett, figyelte az ébredező erdő légzését. A magas vén fák ágain a fészkekből madárdal csendült. Látta és hallotta egy harkály szorgos kopácsolását, lepkék szálltak a fa törzsére nedvéből táplálkozni. Egy mókus ágról ágra ugrált, az odúja felé tartott, kicsinyeinek vitt mogyorót reggelire.

Madár száll a távolban,
szárnya alatt dalol a szél,
a hegyek fölött, felhők között
messze hívja a távoli ég.

Repül egyre feljebb,
hol a nap sugara fénylik,
lent a föld csak apró pont,
fenn a kékség végtelene nyílik.

Szabad madár, merre szállsz,
milyen tájat láthatsz,
viszed a szél üzenetét,
és visszahozod, ha várnak?

Aranyló búza kalásza,
jövő kenyerünk záloga,
augusztus idusa,
malmok áldása!

Új kenyér ünnepe,
fontos eledele,
népünk erénye,
holnapunk reménye!

Búzából lisztet,
lisztből kenyeret,
kenyérből étket,
étekből lesz az élet!

Új kenyér ünnepe,
kenyér megszentelése,
kenyér megszelése
népünk büszkesége!

   A nap felbukkant a horizonton. A fáradt, melegtől megviselt város ébredezni kezdett. A meleg éjszaka nem hozott enyhülést az átmelegedett beton és parkok fáinak. Az ablakban állt. Egész éjjel nem hunyta le a szemét, mégsem érzett fáradságot testében. Ez az éjszaka fordulópont az életében. Nem tudta, mi fog történni, de érezte minden érzékszervével, hogy készülődik valami.

Narancssárga liliom búsan hajtja a fejét,
Elvesztettem egy jó testvért.
Sírj, csak sírj, narancssárga liliom,
Nincs már senki a világon,
Aki engem megvigasztaljon.

Nyíljál, nyíljál narancssárga liliom sokáig,
Emléked elkísér a sírig.
Búbánatom nincs, aki megértse,
Hullik könnyem, a fájdalom itt lakik a szívemben.

Hited ne veszítsd el soha,
ha tudod az okot,
az élet miért mostoha,
hitedben gondolkozz.
 
És tegyél ellene bölcsen,
lelki nyugalommal,
a te családi körödben,
baráti csoportban.
 
Költő fegyvere a jó toll,
írd le mindenkinek,
miért ég földön a pokol,
és pusztulhat minden.
 
Segítsd ezt megállítani,

Ha a húr elpattan
a lelkünk hárfáján,
szívünket bú marja
minden dobbanásnál.
 
Csukjuk szempillánkat,
nyugalmat keressünk,
lelki szem, mit láthat,
csak arra figyeljünk.
 
Fehér felhők tánca
égi zenét hallat,
lelkünknek hárfája
új húrokat kaphat.
 
Vele legszebb zene
oldja szív bánatát,

Egyszer elmegyek majd, mint nyár az őszbe,
mint halk madárdal a völgybe,
mint aranyfényű nap a tóval,
s elalszik bennem minden régi óhaj.

Elmegyek, mint titkos levél a széllel,
mit az élet írt láthatatlan kézzel,
de itt maradok, mint régi emlék,
mint egy csillag, mi a szívedben ég.

Ha valóban magam lennék
Nyári mezőn virágoznék
Halványkék lepkévé válnék
Alkonyatkor hozzád szállnék
Párkányodon megpihennék
Billegetném szárnyaimat
Rejtegetném mosolyomat
Úgy várnám, hogy észrevegyél
Ujjhegyedre fölemeljél
Szépségemben gyönyörködjél
Kedves szóval becézgessél

   Menyhért, az erdei manó, egy kerek erdő közepén lakott, magas tölgyek között is a legmagasabbikon, annak is a legfelső elágazásánál, egy kényelmes kis üregben, amit még valamikor egy harkály kopácsolt neki.
   Menyhért manó rendszeres életet élt.

Forró levegő
indul már az aratás -,
sehol egy felhő

Péter, Pál napja
az aratás kezdete -
izzasztó meleg

Az aranysárga
búzakalász lepereg -,
áldott kenyerünk

2026. augusztus 14.

TM

   Augusztus éjszakái már másképpen lélegeznek. Mintha a nyár, mielőtt végleg elengedné a föld kezét, még egyszer felnézne az égre, és titokban megszámolná, hány álmot hagy ránk maga után.

Ha a sors egyszer azt hozná, hogy elfelejtenélek,
Ne feledd, szívemben őrzöm tovább emlékeinket.
Ha arcodat nem ismerném fel többé,
Ne keseredj el, szívemben őrzöm én.

Ne hallgass a szóra, mi ajkamat elhagyja,
Szívem dobbanása lesz válasz a számodra.
Tudom, hogy nehéz lehet nekem és neked,
Soha ne szemeddel néz, szívedben láss engem.