Magyarerő.hu

a lelkem zenéje megszólít szomjasan
csak akkor érzem, ha meghallom önmagam
sohasem egy hang, dallam, de felismerés
saját magamhoz történő visszatérés

2026. szeptember 27.

   Amikor a remény kopogtatott...
   Karácsony volt. December 24-e. Ott álltam a konyhában, és csak néztem az üres hűtőt. Akkoriban még egy tízéves kislány és a férjem volt mellettem. Talán soha életemben nem éreztem magam annyira elveszettnek és gyengének, mint azon a napon.

Szolgálni jöttem e világra,
de ne gondolj a szóra magára.
Ne hidd, hogy rabszolgád vagyok,
először magamra gondolok.

Lélekként fejlődni, tanulni,
a földi életben életben maradni.
A sor elején először magamat szolgálni,
csak így tudok igazán veled haladni.

Debreceni Nagytemplom előtti parkban,
A szökőkút hűs vize nagyokat csobban.
 A padon ül Piroska, zsömlét eszeget,
Röppen egy éhes veréb, morzsát kéreget.
 
Nem fél az embertől a városi veréb,
Kaphat annyi morzsát, ami neki elég.
Szökőkút vizet ad, fák ágas-bogasak,
Sűrűjében védve van, fészket is rakhat.
 

Együtt vagyunk újra, halld, szól a zene,
táncra hív a lábunk, a rock üteme.
Fogd a kezem és pörgess csak szaporán,
táncolni nem lehet ilyen tétován.

Rázzad a csípőd, a gitárhúr pengjen, 
pezsdüljön véred, a padló is rengjen.
Mozgassad lábad zene ritmusára,
légy egy kissé vad, nem vágyok románcra.

Áll a zsiráf magányosan,
bárányfelhők mögé kukkant.
Ásít egyet jó álmosan,
ahogy a hold előbukkan.

Vajon odalent mi lehet,
nem látott, csak kis pettyeket.
Tekergeti nyakát balra,
fel és alá, aztán jobbra.

Vigyázz zsiráf, még baj lehet,
nyakad elcsavarja fejed.
Nehogy csomót kössél rája,
kusza lesz bőröd mintája.

Kis kocsma asztalánál
születnek bölcs gondolatok,
füst teríti be a helyet,
lassulnak a mozdulatok.

Hangosan szól a zene,
megszűnik a világ,
lány a pultnál unottan
adja át a piát.

Minden gond itt megoldódik,
előjönnek káprázatok,
bátrak lesznek a gyávák,
gyorsan telnek a vasárnapok.

Neked szól a gitár,
neked szól ez a dal,
mert szívem így meghasad,
ha nem látlak,
ha nem simogathatlak.
Neked nyílik a rózsa,
harmatos a szirma,
illata feléd száll,
vigyázz hát rá.
Itt vagy és áltölelsz,
a csókod édes és feltüzel.
A vágyunk már lángol,
a testünk ég a vágytól,
nem válunk el egymástól.

Miért vágyik az ember
egy kedves szóra,
egy biztatóra,
egy odaadóra
egy jó szóra,
egy megnyugtatóra?
Egy szóra:
SZERETLEK.
Miért vágyik a test
egy gyöngéd ölelésre,
egy puha érintésre,
egy kedveskedésre,
egy kis szeretgetésre,
egy suttogó becézésre?
Egy szóra:
SZERETLEK.
Minden ember a

Születtem ordítva,
tanultam a sémát,
tűrtem morogva,
játszottam a némát.

Vittem terheket,
nem kértem cserébe,
hittem a szenteknek,
van még erénye.

Adtam szívemből,
kaptam is sebet,
őriztem más álmát,
tömtem sok zsebet.

Voltam, aki kellett,
ritkán voltam magam,
mások útját jártam,
elvesztem a zajban.

Ha a hold beszélne,
meseszép dolgokról regélne.
Bársony neszbe szőné halk szavát,
s ringatná az öröm fonalát.

A hold járja égi útját,
az éjszaka felfedi előtte titkát.
Ezüstös fényében úszik a táj,
természet, ember békére talál.

Csillagokkal suttog,
a szelíd szél kíséri.
Reménnyel, szépséggel,
A sötét éj megtölti.

Felhős napra ébredtünk,
esőért esedeztünk.
Meghallgatták imánkat az égiek,
sok-sok esőcseppet küldtek!
Esik eső csendesen,
áztatja a földet rendesen.
A nyáron szörnyű szárazság volt,
minden ember esőért imádkozott!
Végre esik az áldott eső,
az éltető erő.
Erre oly régen vártunk,
drága Teremtő.
Fellélegzik az erdő,

Mikor gyermekként titkon belenéztem,
egy egész élet fénylett a kezében,
barázdái közt száz fáradt nap égett,
az a sok munka, mit vele elvégzett.

Tenyerében a föld illata aludt,
s az idő szétszórta őt is, szegényt,
mint hamut,
két keze volt földünk, esőnk s napunk,
láttam, benne dobog minden,
mit örökül kapunk.

TM

Ó, te áldott magyar puszta,
síkság vagy csak itt-ott bucka.
Rajtad futtatni olyan jó,
kecses lovak, dobban patkó.
 
Csodálom a hajtójukat,
egyszerre ötöt is futtat.
Rááll bátran a hátakra,
olyan, mint egy akrobata.
 
A teljes roham tüzében
kantárszíjak a kezében.
Innen érzik meg hamarabb,

Ma fátyolfelhős a reggel,
a nap is nehezen kel fel.
Bogarak szállnak,
édes pollenre vának,
virágok kelyhe nyílik,
édes nedűje nekik nagyon
ízlik.
Nézem a nyüzsgő világot,
szívemben feljajdul a múlt,
gondolatom messze jár,
száll hegyeken,
völgyeken át.
Valahol, valaki
talán engem is vár,
az idő múlik,

   Ezt a történetet kezdhetnénk bárhogy, bármikor, bárhonnan. A bárhonnantól fogjuk kezdeni. A metrón vagyunk, nem is sokan, hiszen már lement a csúcsidő. A lány vagy fiú, amit elsőre nem tudunk beazonosítani, bár az agy szereti kategorizálni a környezetét, szétfolyik az ajtó előtti ülésen. A lába középen, nehezen lehet tőle bejutni az üres székekhez.

Viharos szél addig fújta,
Kinyílt a felhő kapuja.
Légi huzatban az erő,
Zuhogott a záporeső.
Tiszta lett a légnek köre,
Nagyot szippantok belőle.
A tüdőmnek orvossága,
Szívem, lelkem boldogsága.
 
Szívem, lelkem boldogsága,
A tüdőmnek orvossága.
Nagyot szippantok belőle,
Tiszta lett a légnek köre.