Magyarerő.hu

Ember hónapok sorban jönnek ősszel.
Itt a december, vártuk örömmel,
Rövid nappalok és hosszú éjszakák,
Majd kigyúlnak az Adventi gyertyák.
 
A Mikulással. nagy öröm érkezik,
Ajándékra minden gyermek vágyik.
De nincs hó, eső esik szürke az ég.ú,
Kell az embernek egy kis melegség.
 
Debreceni téren hatalmas gömb ég,

Bátor vagyok indulok messzi útra,
Hol szabadság érzetem végtelen.
Megismerni milyen látvány a puszta,
Hová vágyott már amazon lelkem.

A avasokon át siklik a szánkó,
Védőként a puskám készenlétben.
Hű farkas kutyáim a jó vigyázók,
Ordító hangjuk jelez veszélyre.

A káprázatos Máré vári panoráma Komlónál, 
A kis halk csermely a meredek hegy alatt,
A hatalmas fák és terebélyes lapulevelek illata,
Kristálytiszta levegő és a végtelen nyugalom,
Ezek mind feledhetetlen mecseki emlékek.

Csodás nyári színekbe öltözött
a szép világunk ,
ez volt az áhított vágyunk!
Virágok ezer színe kápráztat
minket el minden percben,
betelni velük szinte lehetetlen,
biztos vagyok ebben!
Ezernyi csodás illatot visz a nyári szél,
hirdetve messze mèg a hideg tél!
Pattan a bimbó és nyilik
a sok- sok szép virág,

Nyár a Hortobágyon,
Napfényes Hortobágyon,
Andalog folyója,
Nádassal benőtt
Annak partja.
Idejárnak itatni a csikósok,
Nyári nap melegétől
Kitikkadt a gémeskútjuk,
Szomjukat oltják gyönyörű lovuk.

Gyere, bújj mellém kedvesem,
öleld át vágyaktól égő testem!
Csókodat kívánja a szám,
ne habozz hát, csókolj már!
Kezed puha simogatására vágyom,
és úgy érzem, ez nem álom!
Lüktető vérem éget,
s mint a láva, tűzként borítja testem,
téged követel minden esten!
Ha eljő az éjszaka
s ezer csillag ragyog az égen,

   Vannak azok a napok, amelyek ébredésnél még semmit nem jeleznek. A megszokott reggeli rutinok sorozata, robotpilóta üzemmódra végezve. Gondolatok örvénylő tekervénye, ami elvisz a jelenből a jövő felé vetít, vagy akár a múlt egy pillanatképét dobja fel.

Gyermekként álmodtunk egy világot,
szivárványos, színes boldogságot,
hol minden csak játék és kacagás,
az élet egy felhőtlen babaház.

Hittük a felnőttek igazságát,
elfogadtuk a szavak tisztaságát,
elég volt karunkat kitárni,
már jöttek is ránk vigyázni.

Nyár és ősz virágai elhervadtak,
Bokrok, fák levelei lehulltak.
Elfakult őszi színek kavalkádja,
És ekkor virul ki az árvácska.

Balkonomra hamar ki is ültettem,
Ki is nyíltak gyönyörű színekben.
Befesti a természet a szirmokat,
Rajta a színeket melírozza.

Valamikor réges-régen
úgy történt, mint a mesében.
Holdvilágos, kéjes este
vacsorát kerestünk lesben.

Rátaláltunk zsákmányokra,
jutottunk nagy zűrzavarba,
egyik megette melegében,
másik mohón hazavitte.

Ezzel magasról lepottyant,
ránk ijesztett, majd belehalt.
Azzal meg eltévelygett,
kerestük már, majd elveszett.

Eljött immár július hónapja,
érik a csodás dinnyék java,
kívül sötétzöld, majdnem fekete,
belül tűzpiros,
kis fekete magokkal díszítve,
isteni finom csemege.
Legfinomabb a magyar dinnye,
nincs is a világon párja,
oly finom az íze!
Jön ám majd a csíkos héjú dinnye is,
mely kicsit később érik,
de finom az is!

Szeretlek téged, kedvesem,
elmondtam már százszor neked!
Ha reggel arra ébredek,
nem álmodom, hisz itt vagy velem,
és a két karod forrón átölel engem!
A két szemed rám ragyog,
a nap az égen is boldog!
Szeretlek téged, kedvesem,
boldogság veled az életem,
biztonságot adsz énnekem!
Szerelmes szívem csak érted ég,

Hurrá, megint hőség van,
A légkondi most munkában.

A nyár ne múljon még,
A Balaton rád vár rég.

Szabadság és pihenés,
Ezt a hetet várjuk rég.

Bár a víz most oly kevés,
Reményed nem veszted még.

Jöjjön hát a nyugalom,
Ezt bizony ki nem hagyom!

TM

Csendes korai indulás volt,
nyugodt hullámokkal,
a kicsi hajón kíváncsi,
álmos utasokkal.

Pár óra és a szél
vad táncba kezdett,
az emberek még nem tudták,
ez csak a kezdet.

Reménykedtek mindenben,
életüket féltve,
kapitányra figyeltek,
hogy megoldás kéne.

Az istállóból kilépve
lóra pattan a legényke.
A napfényben kicsit állnak,
örülnek a napsugárnak.

Mindkettőnek jó lett kedve,
elindulnak, vajon merre?
Nagykapu nyílik világra,
felgyorsul a ló futása.

Karcsú lábait úgy dobja,
hogy szikrát vet a patkója.
Lódobogás messze hallik,
az út mögöttük felporzik.

Ha jössz,
én várlak.
Ha ölelsz,
boldogságra lelsz.
Ha csókolsz,
visszacsókollak ezerszer.
Ha adsz,
én is adok
szerelmet, valót.
Ha írsz,
én is írok
verset búzavirágról pipacsról,
szerelemről, boldogságról.
Ha színekbe rejtett a gondolatod,
én megfestem vásznon
e szép világot.
Bár izzik a lég,

Forró az idei nyár,
a hőség rekkenő,
esőért kiált a rét, a legelő.
Kiszárad a réten a fű,
a sok szép virág,
a legelőn a lucerna és
minden élőlény esőért kiált!
Sárgul az erdők lombja,
szomjasak a vadak,
kiszáradt a csörgedező kis patak!
Kérges, repedezett a föld,
esőért esedezik a föld!