Öreg erdő fáit nézem.
Szép példány áll itt előttem.
Alacsony törzs, törött az ág,
De mégis van szép új hajtás.

Ettől lett nagy koronája,
Mint embernek családfája.
Nem élnek már az őseink,
De lombot adnak fiaink.

Csodásak az őszi színek,
A sárga, vörös levelek.
Ez a fának új ruhája,
Tündököl a kies tájban.

   Az erdő mélyén, ahol a fák még a tél jeges ujjnyomát viselték törzsükön, a csend most nem nyugalom volt, hanem feszült várakozás. Ekkor érkezett meg ő.

Ó, szent forradalmak dicső Istensége,
Tégy koszorút 1848 fejére.
Piros-fehér-zöld pántlikával fonva,
Soha el nem múló emlékét bearanyozva.

Mi is elhozzuk emlékezés-koszorúinkat,
Hála és tisztelet lesz arra ráírva.
Így emlékezünk hősök harcaira,
Szabadságért vívó nagy csatáikra.

Szívem minden melegével kívánok nagyon-nagyon boldog névnapot. Boldogan adnám át ezt a csokrot személyesen, mint egy igazi jó barátnőnek, ha nem lenne ez a szörnyű távolság! 

A márciusi nap arcomat simogatja,
szívemet a boldogság áthatja,
s én élvezem minden pillanatát,
a nap sugarát, a tavasz illatát!
Madárcsicsergés ébreszt reggel,
boldogság szívnek, léleknek!
Vártam nagyon a tavaszt,
a rügyfakadást,
a nap éltető sugarát!
Itt van a szép tavasz,
harmatcseppek csillognak
a játszintok kék,

Néni majdnem folyamatos monológja, miközben a bácsi ott ült mellette, aki bólogat, hümmög, helyesel.
Aranyosak!
1.
Érkezik valaki:
- Nem ismersz meg?
A fülészeten is találkoztunk ott sem ismertél meg, majd odasúgja a párjának:
- Szarul néz ki, sovány.
2.
- Paradicsomos káposztát vagy rakott káposztát ebédeljünk?
- Ja, nem ott a hurka!

Várbazárban, sátor alatt
Borkóstolót most tartanak.
Pont ráérünk a Jóskával,
Kóstolgatunk pohárkával.
 
Jaj, de finom ez a fehér,
Jóska ebből üveggel kér.
Dugó kiszáll a nyitáskor, 
Hová esett? Öl vagy három.
 
Addig-addig ízlelgettük,
Míg végül kiürítettük.
Tudtuk, a sok öl és mérgez,

Hogy hol kezdődik a zene?
Telve van az élet vele.
Mosolyog a kicsi baba,
dúdol neki édesanyja.

Máris mosolygós a képe,
lelkének ez a zenéje.
Kimegyek a kiskertembe,
felfigyelek minden neszre.

Halkan dúdol langyos szellő,
falevél bájos, zizegő.
Virágszirmoknak közepén
Millió méhecske zenél.

Meggörbült a háta,
bot a támaszték,
pedig mily egyenesen járt
fiatalon még.
Kalap volt a fején,
csillogott a szeme,
kislány a kapuban
hívta, gyere be.
Sokszor be is lépett,
volt, hogy csak a hátsón,
az öregek néztek is,
fejcsóválva, vádlón.
Egyszer még a pap is
szóvá tette vasárnap,
hogy egyesek sötétben,

Elment egy jó barát,
már érzem a hiányát!
Itt volt e földi létben,
verseket írt oly szerényen.
Igaz barát,
kivel mindent megbeszélhettem,
kedvesen válaszolt,
nem sértett meg sohasem!
Drága barátom, oly hirtelen távoztál,
senkitől nem búcsúztál!
Még felfogni sem volt időnk,
mi történt veled,
Isten magához szólított

Hallod-e csodálatos énekét?
Benne van a szerelem, a lét...
Hallod-e gyönyörű hangját,
Énekel, senki nem énekelt így.

Hallod-e torkának zenéjét,
Ünnepel az élet, az ég...
Énekelj Te tövismadárka!
Hisz olyan rövid ez a lét...

Rózsatövis szíved által járja,
Énekeld csak szíved szeretetét.

Volt egyszer egy ember,
aki minden sarkon visszanézett,
nem szólt senkihez,
ott volt mögötte az élet.

Régi poros nyarak,
egy kapu nyikorgása,
egy kéz, amely egyszer intett,
s azóta nincs maradása.

Ment az úton hosszú évekig,
csendben, hogy láthatatlan legyen,
a múltja vele együtt lépett,
át a völgyön, keresztül a hegyen.

A világ szíve

A nő a világ szíve,
mely szeretetet dobog,
s a fénye,
mely a legsötétebb napon is felragyog.

Az élet forrása

Ti vagytok a folyó, mely halkan völgyet váj,
s a sivatagból is virágzó rétet fakaszt,
kezetek nyomán elcsitul minden, ami fáj,
s a tél fagyából ti hozzátok el a tavaszt.

TM

Március oly szép
melengető napsugár -
eltűnt jégvirág

Szép tavaszi nap
élvezzük minden percét -
hosszú volt a tél

Bimbózó tavasz
virágok illata száll -
vége a télnek

2026. március 6.

TM

Nemcsak virág vagy, mi vázában pihen,
s nem halk suttogás az éj mélységeiben.
Te vagy a szikla, melyen megtörik az ár,
s a fészek melege, hova a lélek hazajár.
Olyan vagy, mint a tavaszi szél,
mely hol selymesen simít, hol harcba kél.

   A nő nem csupán egy alak a világ színpadán, hanem maga egy láthatatlan erő, mint a gravitáció, mi rendben tartja a csillagokat a családi és emberi lét egén. Ha megállunk egy pillanatra március ébredő szelében, rájöhetünk, hogy a női lélek egy ezerarcú kert, ahol a tél zordsága után mindig akad egy bátor rügy, amely hinni mer a tavaszban.