Balatoni nyár, vihar után sár,
haragos zöld víz, hínár rajta dísz,
lassan nyugvó hullámok, várakozó horgászok,
fagyisbódé nyitása, kislányok a hintába,
visszatérő forróság, felébredő szomjúság,
sétálgató emberek, szaladgáló gyerekek,
megnyugodott Balaton, napfény csillan lombokon.

kislány áll a folyó partján
vízbe lépni fél, még nem mer
vízcsepp csillan meg a lábán
megteszem... mondta ezredszer

de csak állt, a habok hívták
körbeölelték a partot
egyre, s egyre csalogatták
megyek... feladom a harcot

s belépett a fénylő vízbe
kezét ökölbe szorítva
testét fény ölelte körbe
lágyan, hűvösen simítva

A ravasz róka nem sunyi,
jó barátja egy kis nyuszi.
Együtt alszanak a fűben,
melegítik egymást hűen.
 
Játszanak a réten ketten,
elemózsiát keresnek.
Egymást meg soha nem bántják,
hibáikat megbocsátják.
 
Friss, új ez a mendemonda,
megváltozott róka koma.
Megunta a ravaszságot,
egy kis melegségre vágyott.

   Tíz éve annak, hogy Csopakon élek. Gyönyörű a táj, a Balaton kéklő vizével, Csákány hegy kilátóval a tetején, onnan körbenézve csodálatos a  látvány. Véd bennünket az erős széltől, vihartól, egy egészen Füredig húzódó hegygerinc, amely mögé bújik a nap és utolsó sugaraival, bíborszínű fényével simogat bennünket, szép álmokat kíván.

   A sötét tengeren, ahol a horizont egybemosódott az éjszaka baljós fekete fellegeivel, hánykolódott a szellemhajó, egy gigantikus, háromárbócos óriás, melynek vitorlái szakadt lobogóként csapkodtak a szélben. Nem volt kormányosa, mégis szelte a hullámokat, mintha egy láthatatlan kéz vezetné a végtelenbe.

Rohanó világ rabolja életem,
virtuális csápok nyúlnak érted, értem,
elvágja gyökerünk, kitépi múltunkat,
így szüli meg - mesterséges úton -
az élethamisítókat.

Lassan kinyílnak angyalszárnyaim,
hangok hulláma szívemben pezsdül,
harmonika sóhajt, minden hang minket óhajt,
cirógatja ébredő vágyaim,
a szél örömkönnyet hegedül,
ölelésedbe olvadok,
gitár peng halkulón tenyeredben,
dalunk lüktet ábrándos szívemben.

Lejárató kampányok ide
Lejárató kampányok oda
Nem unjátok még?
Toljuk egyenesen előre
Egy irányba végre, a Nemzet szekerét.

Elhervadt virágok, lekonyult ágak
Szomorkás tekintetek, lejárt életek
Ti pedig csak a felesleges GDP-t üldözitek
És valójában csak tétlenkedtek
Sosem éltetek, így sosem létezhettek.

Magány évei ülnek roskadó vállamon,
valami vonz, valami hív, induljak utamon,
kísérnek ugyan még
nyikorgó, rozsdás napok - elindulok.
Egy helyben topogástól én rab vagyok.

Életem láncait most hátrahagyom.

Tarcsay Béla : "Hajnal az erdőn" című festménye ihlette ezt a versemet.

2025. június 1.

TM

Olyan nagyon jó, ha hozzád bújhatok,
nálad megnyugodhatok,
erős válladon a fejem megpihen,
s nyugalom szállja meg a lelkemet!
Két karod féltőn átölel,
mely templomi oltalmat ad énnekem,
boldog vagyok veled, édesem!
Megnyugszik zaklatott fájdalomtól megtört lelkem,
hisz te adsz megnyugvást nekem,
áldás kísérje az életed, kedvesem!

   Az angyal kíváncsian nézett körül. Egy hatalmas város esti fényeit figyelte.

A békés világot akarom,
hol csend vár és nyugalom,
de elrejtik, rá nehezen lelek,
pedig sok helyet felkeresek.

Végül mégis rátalálok,
körbeveszik vadvirágok,
ez más számára láthatatlan,
csak rám vár az álmaimban.

Erdő mélyén egy kis ház,
tornácán róka tanyáz,
padlásán egy bagolycsalád,
alig várja az éjszakát.