Vannak különleges napok. Túlszervezve, túlbonyolítva, információátadás nélkül, pár szereplő részvételével. Aki fellép az élet színpadán a mai előadásban topog, szemüvegét orrán feltolja, nem látja a kivezető utat. Egymással, egymás nélkül, hogyan oldhatja meg a feladatot. A különböző energiák összekapcsolódnak, vagy pont elkerülik egymást.

Bár nem szereted ezt a napot,
ezt a verset mégis ma kapod.
Nyári hőség vége, szép ősz reménye,
szeptember első napja életed kezdete.
Sok év már mögötted, elrepültek az évek,
benne bánat, öröm, jó és rossz,
Az élet kísérőiből neked is bőven kijutott.
Ez az év különleges, születésnap mellett,
nyugdíjas napjaid is végre elérkeztek.

Letettem a tollat, pihen az asztalon,
nincs bennem szó, nincs mit mondanom,
az ablakon túl csend ül a határon,
csak egy emlék ring kint a faágon.

Nem kell most sietni, ráérek,
kicsit elfáradt ez a lélek,
elveszett álmom hullik az éjszakába,
halk sóhajjal lépkedek a nyomába'.

A virágos mező bűvös szépségében
Nefelejcsek nyílnak csupa-csupa kékben.
Fehér felhők gyűlnek az ég kékségében,
Páracseppjük csillog, de gyönyörű szépek!
 
Feltöltik magukat virágillatokkal,
Fényszikraként szállnak, s elillannak onnan.
Pillangó megfürdött édes virágporban,
Szétnyitja a szárnyát, repked nagy boldogan.
 

Míg a csillagok álmot szórnak,
én csak mesélek a Holdnak rólad.

Mesélek a Holdnak az éjszakáról,
a szívem mélyén nyíló virágról.
Elmondom neki, hogy merre jársz,
mikor a csendben rám találsz.

Mesélek a Holdnak rólad,
hogy te vagy a fény,
s te vagy a hajnal első sugara,
az örök remény.

Péter-Pálkor elkezdték learatni jó apámék a búzát, 
izzadtak ők, amíg mindet lekaszálták!
Bezsákolva vitték aztán jussukat a malomba,
finom lisztet rakott a molnár a zsákokba!

Új kenyér ünnepére Édesanyám a kenyeret
már hajnalban bedagasztotta,
szívét, lelkét, s a könnyeit beleadta!

   A négyéves Lénám éppen a Mancs őrjáratot nézte a tévében. A történetben feltűnt egy új szereplő, valami Moby, vagy Mudy nevű sellőkutyus, aki láthatóan nem egészen úgy képzelte el a napját, hogy jófiúként fog viselkedni.

Nekem boldogság, ha látlak,
hisz minden percben téged várlak!
Ha látom a huncut mosolyt
a szád szegletén,
nincs nálam boldogabb
e föld kerekén.
Ha érzem, ahogy a két karod
átölel engemet,
boldogság tölti be a
reszkető szívemet.
Apró örömök az életben,
nem is kell több énnekem.
Oly jó veled, kedvesem,

   A játszótéren történik ez a lelket melegítő kis történet. Kora délután van, nem sok gyerek van még kint, szabadon lehet használni a játékokat. Két gyerek játszik, testvérek, békésen osztoznak a hintán. Egy kisfiú érkezik, egy darabig nézi őket, majd szóba elegyedik velük. Megkérdezi a nevüket, korukat, mesélni kezd magáról.

Vigyázzunk Szent Koronánkra!
Szent István ránk hagyta.
Szűzanyának országunk felajánlotta,
Méltók legyünk e nemes ajándékra!

Vigyázzunk a magyar Szent Koronánkra!
Vigyázzunk drága nemzetünkre, hazánkra!
Fogjunk össze, s legyen béke!
Imát mondjunk az egységre!

(akrosztichon elöl le-, végén föl)
 
Tejút fényét átölelnénK,
Űrbe létrán mennénk felÉ.
Zengőn fújnánk a trombitáT,
István király meghallanÁ.
Jönne felénk, van-e nagy baJ,

Mikor a vázában elszárad a virág,
Nincs, ki öntözze, vizet ád.
Mikor a kapu nyitva marad,
Nem zárja be senki utánad.

Mikor a kert vadvirágot terem,
Nincs, ki kapálja, ültessen.
Mikor a madarak fészket raknak az ablakba,
Elveszik az egykor megélt ember álma.

   Tegnap este a teraszon vacsoráztunk. Egy teljesen átlagos, békés, családi este volt: vacsora az asztalon, kellemes nyári meleg, én pedig szemben ültem Leventével. Ő mostanában teljesen rákattant az őskorra. Már keni-vágja, hogyan éltek az ősemberek, mit ettek, hogyan vadásztak, hol laktak, és láthatóan egyre komolyabban foglalkoztatja az emberiség története.

   A kései nyári éjszaka, a kora ősz hírnöke. Az átmelegedett házak falai a város szennyeződéseit ontják magukból. Elszíneződött, sötét, szürkés, szerves vagy szervetlen por halmaza, beleégve a beton pórusaiba. A kiszáradt fű, fa némán nyeli magába a bűzt, nem tudja tisztítani a levegőt, gyökerei a talajból kilátszanak, a szél messzire hordta róla a földet.

A szerelem nem megérkezik.
Egyszer csak ott találod,
mint a reggeli fényt az ablakon,
s nem kér engedélyt,
mégis mindent más színre fest.

Van, hogy hangtalan.
Egy kéz, mi nem enged el.
Egy tekintet, amelyben
a kimondatlan szavak is otthonra lelnek.

"Szép virág a rózsa, hát még a bimbója,"
májusi hajnalon harmatcsepp ragyogja.
Amikor nyílni kezd, sorban legurulnak,
s várják nap sugarát egymásra borulva.

Mint az a lányka, ki szerelemre érik,
bűbájos érzelmek jönnek, megigézik.
Amint a napsugár nyitja a szirmokat,
Ámor nyila repül, s a lánynak csókot ad.

Hajlik a búzamező,
Gyenge szellő fújja.
Sárga tengert
Pipacs és szarkaláb tarkítja.

Tábla szélén búzavirág nyílik,
Érlelő napsugár kalászba bújik.
Érjél búzatenger, legyen bő termésed,
Parasztember munkáját te koronázd meg.