Nem vihar az, mi szívünkbe vág,
nem dörgő szó, mi megváltja a világot.
A szerelem csak egy halk nesz, egy néma ág,
melyen a hajnal bontja az első virágot.

​Egy tekintet, mi a tömegben megpihen,
egy mozdulat, melyben otthonra lelsz.
Nem kérdezi senki, hogy miért és miben,
csak tudod a választ, mielőtt felelsz.

A sors viharzó, vad vizén hajóztam,
Hol sötét hullám vert az ég felé,
S magányom néma, fojtó börtönében
Nem néztem már csillagok elé.

De jöttél Te, mint halk, ezüstös hajnal,
Ki elűzi az éjnek minden bánatát,
S a szívemen, e sajgó, régi hangszeren
Felcsendülni hallottam szívem bánatát.

   A sötét éjszaka leple alatt, ahol a hold sarlója ezüstös fénnyel hasítja át a bársonyos égboltot, állt ő, egy csodás nő. Ruhája, akár a hajnali köd, lágyan omlik köréje, míg tekintete az ég tündöklésére szegeződik. Nem a föld termését gyűjti ma este, hanem kezében fonott kosárral a csillagszüret idejének angyala ő.

Gyertyafényben táncol a hideg téli éj, 
csendben közeleg a titokzatos rejtély. 
Szívekben melegszik az ünnep varázsa, 
karácsony fénye minden otthont átjár ma.

Hópihe táncot jár az ünnepi fényben, 
fényes csillag születik minden reményben. 
Szívekben dallam, fény, melegség és varázs, 
karácsony minden perce egy izzó parázs.

Drága Évikénk! Nagyon boldog névnapot kívánunk neked szeretettel!

Hold sarlóján angyal ül,
varázspálca kezében,
csíkot rajzol az égre,
a mély fekete sötétben.

Most az idő megpihen,
nem kérdez, és nem siet,
szívek dobbanásával
új vágyakat szövöget.

Csillagfény ad reményeket,
béke marad nyomában,
holdsugár fon virágokat
angyalkának hajában.

   Fekete fenyvesek ágaiból font börtönfalak között állt a Vajda-kastély, ahol a köd soha nem oszlott el teljesen. Az ablakok sötéten meredtek a völgyre, mint egy halott szemei. Odabent a csendet csak az órák ketyegése és a személyzet halk, fojtott suttogása törte meg.
   Mindenki tudta a szabályt, ha a Hold kerekedni kezd, az ajtókat belülről kell reteszelni.

1., Karácsony, egy titkos, porlepte, régi könyvtár, melynek polcai tele vannak életünk történeteivel.

2., Karácsony, egy ősrégi erdő, melyben életünk fái nőttek, s mely annál sűrűbb, minél több szeretet van bennük.

3., Karácsonyfánk az életünk maga, amit éppen az tesz gyönyörűvé és egyedivé, ahogy azt feldíszítjük.

TM

   Karácsony varázsa nem a boltok polcain vagy a tálcán tálalt édességekben lakozik, hanem a levegőben vibráló, érezhető szeretetben, mely a tél legmélyebb óráiban ereszkedik alá.

Az asztalon finom ételek,
emlékek íze, és régi szó,
nagymama hangja visszacseng,
mint a frissen roppanó hó.

Csillag áll őrt az égen,
nem siet, csak ránk figyel,
s míg együtt vagyunk, megtanít,
hogy az idő soha nem pihen.

Ha könny csillan, ne szégyelld,
a fény is így születik,
mert a szív akkor is bátor,
ha mindent elveszít.

Nem kérdez a csend, nem sürget az idő,
a gondolatok kabátját akasztóra teszem,
és hagyom, hogy a percek
csak úgy szaladjanak velem.

A szív nem bizonyít, csak dobban,
mint egy ósdi szúette óra,
egy elfelejtett szobában,
mi rég nem volt leporolva.

   A népnyelv a „Bakony oroszlánjaként” emlegette őt, s bár a történelemkönyvek katonaként és kormánybiztosként ismerik, szülőföldemen, a somlói táj lankái között, neve egybeforrt a legendákkal. Noszlopy Gáspár alakja köré fonódik ez a történetem is, ahol a bálok fénye és a föld alatti járatok sötétje találkozik.

   Karácsony a beteljesülés pillanata, amikor a hosszú, sötét adventi várakozás aranyló fénnyé és illatos örömmé válik. Nem egy dátum a naptárban, hanem egy időtlen égi esemény visszatükröződése a földi porban. Ahogy a hideg éjszakában megszületett a remény csillaga, úgy szikrázik fel szívünkben a felismerés, hogy a végtelen a végesbe költözött.

A szeretet egy gyökérfonat, ami körülölel,
nem csak decemberben, hanem az év minden részében.

A szív alatt rejtőző üres, hűs verem
most még Betlehem,
hol a fény majd tiszta arannyá terem.

   Tündérvölgyben már mocorogni kezdtek a hóvirágok a tél fehér leple alatt, s elérkezett az idő, amikor Fagykirálynak lassan vissza kellett húzódnia az északi hegyekbe, hogy átadja helyét a Tavasztündérnek, Flórának.

   Néhány héttel Jégcsillag Ünnepe után különös sötétség telepedett a völgyre. Nem az a csillagos, barátságos téli éjszaka volt ez, hanem egy gomolygó, szürke Árnyékfelhő, amit egy gonosz Északi Boszorkány küldött, hogy ellopja a tündérek vidámságát és a tél békéjét.

   Tündérvölgy felett még ott lebegett a mézeskalács és a fenyőgyanta édes illata, de az ünnepi fények már lassan halványodni kezdtek. A karácsonyi forgatag után csend telepedett a tájra. A tündérek többsége behúzódott a meleg odúkba, teát szürcsöltek a kandalló mellett, és puha mohapaplanok alatt pihenték ki az év fáradalmait a legszebb ünnep után.