Mikor az almafa virágzik,
Édesapám te jutsz eszembe.
Almaágat oltottál,
Jó legyen termése.

Négy ágának, négy termése,
Négy virágnak más a színe.
Tavasz hozta, nyár érlelte,
Zümmögött a sok méhecske.

Minden év emléked hozza,
Mikor virágba borul az almafa.
Minden ágon méhek sokasága,
Emléked idéző szívem boldogsága.

Kérdés van bőven, ember mi lesz veled?
A gondolat is csapongó, keresi a választ,
visszhangzik, nem jön felelet,
csak még több kérdést áraszt.

Miért kérdezel, ha nem szól senki?
Miért vársz, tán nincs, aki meghallgasson?
A csend elnyel mindent,
táncol súlyával a mellkasodon.

Hol éjjel fátyol lebben,
s csillagok szórt fénye rebben,
osonnak lágyan, nesztelen
lidércek a halvány éjjelen.

Nincs földi léptüknek nyoma,
csak ha csillagport hint lábukhoz
a holdfény ezüst lova.

Titkos suttogásuk hallatszik a széllel,
mikor eljönnek hozzám minden éjjel.

Az erdő mélyén, hol zöld árnyék szőtt
puha mohaszőnyeget,
egy remete lakik, ki a csendbe költözött,
s a természet felett, mint öreg fa, őrködött.

Barátja a moha, palotája a tölgy,
szél a zenésze, s csermely a szava,
mitől dalol a völgy.

Szemében a múlt, mint őszi avar ég,
lelkében a béke, mint a hajnali ég.

Már egy hete csak a mamára gondolok
mindig, meg-megállva,
nokedliszaggatóval kezében
ment a konyhába, ment serényen.

Én még őszinte gyermek voltam,
hát hamar azt is elgondoltam,
gyorsan legyen kész mára,
kezdjen bele palacsintába.

Fűzfák árnyékában
csörgedező kis patak,
mint lányok hajában,
fényes szatén szalag.

Kavicsokat görget,
egyenget simára,
kanyarog erdőben,
lehull egy sziklára.

Falevél csónakot
ringat a tetején,
ahogy átfolyik
a fűzfák ligetén.

   14 éves voltam, abban a korban, amikor már felnőttnek képzeltem magam, azt hittem, mindent tudok, mindenre odafigyelek, és minden jó, amit cselekszem. Nem így volt…

   A csodálatos gyerekkoromat Újpesten töltöttem. Nagyon szerettem ott lakni, a kertvárosban, amely annak idején szinte olyan volt, mintha falun lettünk volna. A feeling teljesen megegyezett a falusi élet érzésével.

     A húsvét nem csupán a tavasz ébredésének ünnepe, nem csak a barka illata és a friss zöld színek megjelenése. Sokkal mélyebb, sokkal érzelmesebb annál. Ez az időszak a reményé, a megújulásé, és a legfontosabb: a szereteté.

   Velünk szemben az utcánkban lakott Ili néni, aki meglehetősen szerette az italt. Jószívű teremtés volt Ő, de rengeteg lelki szenvedésen ment keresztül, ezért bánatát az italba fojtotta.

   Az Élet olyan, mint egy hatalmas, kissé kaotikus bolhapiac. Vannak itt csillogó, új dolgok, amikért azonnal lecsapsz, aztán vannak poros, réginek tűnő kacatok, amikről nem tudod, mire valók, de valamiért mégis megtartod őket.

Böjti szél hűvösen suhan,
tavasz ébred, az égen sok felhő rohan.

Húsvét Ünnepén,
locsoló vödörrel fiúk járnak,
adnak vele hideg vizet minden lánynak,
kik sikítva kiabálnak.

Piros tojások sorakoznak szépen
hímzett kendők alatt, a fényben.
Nagymama mesél régi időkről,
mikor a locsolás,
olyan volt, mint ékes szokás.

Álmok tavában fürödtem én,
a szívem dalát küldtem feléd,
szelek szárnyán repült a dal,
remélem, megértésre talál majd!
Szívemből szól az én dalom,
neked küldöm, édes angyalom.
Álmok tavában úsztam boldogan,
velem voltál már gondolatban,
szívem csordultig tele szerelemmel,
a csillagok néztek le ránk szeretettel!

     Az újságot lapozgattam a parkban egy padon, kerestem benne előző nap megírt cikkemet.
     Valami bekerült a látóterembe, először nem is tudtam eldönteni, hogy mi az, de aztán kitisztult a fókuszom, és láttam, hogy egy kéz, görbe ujjakkal fészket formál.

Rügy fakad minden ágon, fény ölel a tájon,
aranyszínű napsugár táncol a határon.
Csobog már a kis patak, a szél lágyan rebben,
illatok és dallamok szállnak a szívekben.

Zöldbe borul erdő, a rét is újra éled,
tavasz fest színt, hoz fényt, megújul a természet,
vidám madárdallal tölti be az erdőket,
melengeti a tájat s a fázós szíveket.