Volt egyszer egy lombos erdő,
szélén öreg fa tuskója,
rajta áll két beszélgető,
bölcs bagoly és ravasz róka.

- Megnéztem az országutat,
szélén sok  eldobott falat,
szőrös pockot már meguntam,
figyelek a bokor alatt.

-Én meg fenn a fáról lesem
esti fények villogását,
meglátom a sok szeletet,
elosztjuk a vacsoránál.

Beszökött szobámba az éjszakai csend,
egy kutya vonyítása zavarta csak meg,
majd ő is elhallgatott,
s vackára osont.

Az ég sötét, sehol egy csillagfény,
hirtelen a nyár,
hűvösek a hajnalok már.

Forgolódok ágyamban,
a múlt sok emléke cikáz az agyamban.
Volt sok jó, mire szívesen emlékezem,
s volt sok rossz, mit jobb elfelednem.

Eső után kiscsizmában
de jó tócsában járni,
pláne, ha a ruhácskámra
nem kell nagyon vigyázni.

Oda-vissza megtaposni,
fröcskölni és locsolni,
ujjamat is belemártva
ide-oda tocsogni.

Eső után jön a csiga,
itt a szedés ideje,
kicsi vödröm hamar telik,
már alig férnek bele.

Falunap lesz a hétvégén, 
lesz itt eszem-iszom, dínom-dánom,
bizony én is nagyon várom.
Csirke, kakas, malacka bekerül a fazékba.

Szürke marha, magyar fajta,
és birka, a racka lesz a jó pörkölt alapja!
Vörösbor is kell majd hozzá,
ettől lesz az íze pompás. 

Szél tombol a hegyek között,
hajolnak a fenyvesek,
jeget dobál, havat hordja,
trombitái zengenek.

Ember bújik félelmében,
reszket, fázik mindene,
pedig nemrég még örömmel,
hódítani jött ide.

Sétálgatva indult reggel,
megmászni a nagy hegyet,
reménykedve, tele kedvvel,
hogy ő bármit megtehet.

Cipeled a hátizsákod,
hol félig van, hol tele,
tőled függ, az életedtől,
mi mindent pakolsz bele.

Kicsi zsebben van az öröm,
nagyban pedig a bánat,
vajon mi az, ami görbít
hátat és a két vállat?

Ha szeretnél boldog lenni,
pakold ki a nagy zsebet,
kevesebb a teher rajtad,
könnyebb lesz az életed.

(Férjemhez: lovag Vincze Ferenc Tamás)

A jó Isten megsajnált
Magához szólított
Itt a földön egy értékes életnek
A fájdalomból elég volt!

Úgy döntöttél, elmész
Elég volt a szenvedés
Bennünket elhagytál
Keserű, fájdalmas ez a halál.

Tanultuk az iskolában,
hogy éltek az ősök,
kik voltak és merre jártak,
hol laktak a hősök.

Magoltuk az évszámokat,
születésről, halálról,
nézegettünk színes képet
királyokról, csatákról.

Nagyon rég volt, mikor történt,
krónikások megírták,
eltelt sok év, sok évszázad,
elferdült az igazság.

Ha egy barát elköltözik,
sárgulnak a falevelek,
langyos eső megsiratja,
búsan fújnak őszi szelek.

Te szívesen marasztalnád,
de kevesek már a szavak,
nem tarthatod vissza többé,
hiába, mert úgysem marad.

Útra kel a madarakkal,
bár szomorú ez a lélek,
de várja őt, azt reméli,
egy boldogabb, és szebb élet.

Az emberek sorsát nem vihar érte,
Az gyorsan múlik, szivárvány a vége.
Vírus érkezett, szedi áldozatát,
Háború tört ki, a vége még talány.

Mi békét szeretnénk, nem a válságot,
Fohásszal könyörgünk a Madonnához.
Hogy gyerekeket a világon sehol
Ne érje betegség, lelki fájdalom.

Itt egy friss hír, elolvasnám,
de ráugrik egy gyors reklám.
Dühöm gerjed, eltüntetném,
hol lapul x kép keretén,
rákattintok s azt remélem,
eltűnik előlem végleg,
de most rám villan egy másik,
türelmemmel buzgón játszik,
nem érdekel már a hír sem,
csak ez tűnjön el már innen,
juszt se nézem, időrablók,