Ó Jézus,Te áldozati bárány
Értünk szenvedtél a hit kínpadján
Értünk áldoztad drága életedet
Megváltsd a gonosztól az emberiséget

Nagypéntek van,
Szenvedésedre gondolok
Életed adtad értünk
A legnagyobb áldozatot

Azóta is Te vagy a hitünk
Benned bízunk, remélünk
Te vagy a szeretet
Te vagy a béke!

Megfeszíttetett hát, ki szeretni akart.
Bűntelen testébe acélszög veretett.
Bűne tán annyi volt, hogy Isten lehetett,
Akin szerénységet a jóság eltakart.

Bocsánatért esdve (kik őt megfeszítik)
Szólt kérlelő hangon Mennybéli Urához
(A halált nem félve hasonlón gyávákhoz):
„Nem tudják mit tesznek! Jaj, bocsásd meg nekik!”

Áldott Húsvét minden tavasz,
sonka, bárány, tojáson fényes viasz,
zöld a fészek, sok finomság,
ajándék, szeretet, boldogság.

Sötétséget oldja a fény,
több ezer éve ez a remény,
keresztfára volt szegelve teste,
majd rengett a Föld, jött az este.

Neked szedtem
Csokorba ibolyát
Fehéret és lilát
Ott remeg a szívem benne
Ibolya kis közepébe
Terítve volt a fák alja
Ember szívet csalogatta
Gondoltam te is megörülsz tőle
Ha illatozik majd kezedbe

/Pozsonyi csata emlékére/
/ s 03.31.én névnapjára emlékezve/

Honfoglalást tanítottak nekünk régen
De az igazság kibontakozik szépen
Árpád és a hét vezér
Hont foglalni csak visszatért!

Mert miénk volt évezredek óta, e haza!
Az Isten Szűzanya országát nekünk adta!
A földet, folyót, völgyet,
Hegygerincet, Kárpátokat, csodás kincset

Locsolnék én fűvel fával,
csak ne találkozzak maskarával,
így a locsolás most elmarad,
számhoz emelem üvegnyakat.

Szagos víz, nyelet pálinka,
nem lesz oldott pántlika,
csók sem csattan nőknek arcán,
Húsvétnak a másnapján.

Benned kerestem álmaim útját,
a jövőnek, kislányt vagy fiúcskát,
munkásságom leendő tanúját,
játékaimhoz egy vakvarjúcskát.

Ácsolt bárkámba félve beültél,
valós tényekkel így szembesültél,
volt hogy sikertől megrészegültél,
nehézségtől mégsem menekültél.

Itt a tavasz pillanata.
Melegít a napsugara,
Elolvadt már a hóbucka,
Árnyékot vet a kopasz fa.

Rajta még itt ott falevél,
Talán még zöld ruhát remél.
Parti sétány kemény földje.
Frissen festve kissé zöldell.

Itt-ott még avar takarja,
Félálomban még szunnyadva.
Rajta egy őz sétál, megáll,
Figyel, valaki erre jár.

Méreg rág, rég emészt,
gyógyítás el sem ér.
A tenger bús, fázik,
tükörré nem válik.
A felhők feketék,
tág térben szürkeség.
Vészjósló madarak,
szabadon szárnyalnak.
Hangjuk csak vijjogás,
nem jön már vitorlás.
ne siess haza még,
óriás a veszély.
Ha majd tisztul a lég,
kékké válik az ég.

Tavaszi napsugár
Ragyog a fák közt
Virágba öltözik a táj
Ablakomban rózsabokor csendes

Üres a három fészek, nincs lakója már
Mindennap várom a rigókat
A boldog csivitelő madarakat
Üres fészkeket széthordták már
Nem jött vissza a feketerigó pár

Délvidéknek sok víz partján,
elszaporodott a hódpatkány,
itt a Dráva a Vörös-part,
hol a Kis-bók vesz kanyart.

Halastavak tucat számra,
hol horgászoknak lesz zsákmánya,
kék meténg is virít szépen,
csak ne szenvednék betegségben.

Ablakom alatt ismét 
Virágba borult a mandulafa.

Apró méhek hada 
Szorgoskodik rajta.

Ami már elmúlt
Soha sem jöhet vissza.

Próbálj meg újra nyitni
Máshogy, másképp, de újra.

2021. 03. 27. Káposztásmegyer

Imáimmal nem dicsekedem,
magamban mormolom, ha tehetem,
Istenházában hangosan teszem,
hívő társaimmal, áldásban részesedem.

Imáimmal csak ketten vagyunk,
Isten ki hallgat, Ő a vigaszunk,
családomért, szól fohászom,
őket féltem, őket imádom.

Hegyvonulat tág nagy tere,
Határol nagy területet.
Völgyében él az anyukám,
Ha jövök mindig kaput tár.
 
Ölelgettem meg sosem ró
Itt vagyok veled úgy-e jó?
Gyógyulás számomra fiam,
Örülök hogy újra itt vagy.
 
Amit szeret mindent hoztam,
Hűtőszekrényt megrakodtam.
Addig sütött hurkát kolbászt,