Mindenkinek van, kit féltsen.
Akit minden bajtól védjen.
Félteni szívét, óvni, védeni.
Örökké szeretni, ebben nem tévedni.
Szeretni életre, halálra.
Ha fáj a lába, gyógyírt keresni bajára.
Ha fáj a lelke, megölelni, hogy feledje.
Ha éhes, megetetni, legyen mindig mit enni.
Szeretni mindig, hogy érezze ő,
nekünk most is ő a nagy Ő.

Elmúlt az ősz, a szép karácsonyunk,
egy kis puha, fehér hótakaróra vágyunk.
Itt a van már a január,
a fák ágain didereg a napsugár.
Kérésünk teljesült, hó lepte be a januári tájat,
zúzmara csillog, amerre a szemünk láthat.
A háztetők hósapkát kaptak,
a kályhában a tűzre fahasábot raktak,

Farkasok járják az erdőt,
hallom vonításukat,
talán vadászni indulnak,
vagy keresik társukat?

Elhallgattak a madarak,
még az ág sem zörren,
nem hallom, csak a szellőt,
és sóhajtásom a csöndben.

Olyan, mintha béke lenne,
oly nagy a nyugalom,
hova lettek az állatok,
hiába fülelek, kutatom.

"Kiköthet majd végre, égnek hálát adva,"
bár imbolyog most a háborgó haboktól,
míg közben hajóját a vihar szabdalja,
s rettegve menekül a sziklafalaktól.

Sirályok hada kering vészjóslón égen,
vadászni halakra hívja korgó gyomruk,
s apró zsákmányok a habok börtönében
riadtan menekülnek, hol lesz a sírjuk?

Sóhajtott nagyot a tél,
megrázta a szakállát,
pár napra visszahozta
régi idők varázsát.

Oly tisztának tűnt minden,
betakarta a tájat,
ropogott cipőm alatt,
díszített sok faágat.

Hógolyózás, szánkózás,
most erről ábrándozom,
ezzel a kicsi hóval
gyermekkorom gyászolom.

Neked adom a szeretetem,
nekem nincs más egyebem.
Ez nekem a mindenem,
ezt most eléd én most leteszem.

Ha elfogadod, vigyázz rá,
ha nem kell, küldd vissza,
más örülne neki tán.
Szeretetet adni oly szép,

s ha viszonozzák,
boldog vagyok mindenképp.
Szeressünk hát emberek,
szeretet nélkül élni nem lehet.

Örülni kellene a legkisebb csodának,
a kövek között megbújó picinyke virágnak,
a napnak, mi nekünk ontja áldott sugarát
s simogatja megfáradt orcánk.

Örülni kellene, hogy mily szép kék az ég,
s hogy a bárányfelhők nem futnak szerte szét.
Örülni, hogy élünk, s van még mit remélnünk,
hogy szeretnek és szerethetünk.

   Mint kultúrát kedvelő ember, nézem az internetet (facebookot). Megszaporodott a "költők" és "festők" társasága. Nem is azzal van baj, hogy valakik szeretnek írogatni, festegetni, hiszen a tehetség akkor mutatkozik meg, ha valaki gyakorolja azt a művészeti ágat, amely közel áll hozzá.

A spirális fényt
megkerültük. Most újra
kezdődik egy év.
 

Mennyi harc van már mögöttem a semmiért,
harcoltam a távolért, az elérhetetlenért.
Most, hogy a remény csírája újra szívemben virul,
a harcom a világgal csitul.
Rám köszönt a végtelen,
s reményt ad a felcsillanó értelem.
Mennyi harc dúl a lelkemben,
s győz egy elfelejtett érzelem.
Gyors léptekkel jön a változás,

Szívembe markol a fájdalom,
a remény lassan bandukol.
Bár az idő szalad,
a lábunk  már lassan halad.
Még zeng a karácsonyi ének,
csillognak az esti fények.
Messziről szól egy gitár,
szívem ilyenkor úgy fáj.
Eszembe jut egy régi ígéret,
gitározol egyszer majd nekem.
A gitár hangja szívemig hatol,

Támadnak a nyugati, hideg szelek
Mint a harci riadó fújna
Kéményekben szól a harsona
Mi lesz veled ember fia
Gyermek fázik, mit tegyenek
Nincs meleg kabátja, cipője
Pedig szülei dolgoznak serényen
Kell a pénz lakásra, élelemre
Szegény gyermeket rázza a tél hidege

Szín hatalmával rám telepszik ' hosszú ősz. 
Végsőt hazudja a bújócskás nyár.
Lassan már csak emlék a kis szakadt kabát.

Bogarak hada az avarban szaladgál.
Benne lakna még régi napárnyék.
Szaladj, hogy érjed utol egy kedves percet

Karácsonyi ajándékot kaptam,
Kíváncsi vagyok, nagy az izgalom,
"Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,"
Máris nyitom a dobozt, mely arany.

De könnyű, fehér papír mit takar?
Ahogyan nyitom, egy hang megszólal,
Hallgasd friss karácsonyi dalomat,
Meglepetés öröme e dallam

Mátrában jár a decemberi mese,
Fenyőfák csúcsai néznek az égre.
"Az élet egyre mélyebb erdejében
Turistapár kulcsosházat keresett.

Tiszta égnek telihold a lakója,
Jéghideg fényével csak fagyot adott.
Hószikrás fenyőkbe beleharapott.
Göncölszekér csillagkép varázslója.

ma hatvannyolc lettem én
emlékvers e költemény
megle-petés

meglepem vele magam
boldogan, boldogtalan
dédel-getés

azt mondják, ez nem kor még
de látszik az alkonyég
öre-gedés

érzem, fájnak csontjaim
remeg lábam, karjaim
leé-pülés

de nem számít semmi sem
táncparkett az életem
élet-rzés

Szeretettel kívánok mindenkinek egészségben, szeretetben gazdag, békés boldog új évet!