Több hónapja itt a vírus,
Hó is volt, most tavasz virul.
Jegesmedve, hód nincs képben,
Húsvétunk volt ünneplésben.

Állok a csend szigetén,
Átölel a nap ragyogása,
Áprilisi szellő virágszőnyeget terít elém,
Nincs egy nevetés, gyermek kacagása.

A Földnek ki kell lassan várnia
Hogy elmenjenek az istenek
Nagy durranás helyett jön halk agónia
Aztán a madarak némán intenek
Búcsút a jel milliárd végső szárnycsapás
Az embert mert felfuvalkodot
Leteperi önnön ereje majd a lágy sorvadás

Morzsi az én pulikutyám,
Szőrmegombóc és fekete.
Hosszú szőre göndör hullám,
Nem látszik csak orra hegye.

Tegnap még hirdettétek,
Nagy hangon közöltétek;
A Földnek napja van
Vigyázzunk rá mindannyian! 

Mikor nappalba úszik át éjszakád,
és a Föld burkában egyet fordul,
reggel napfénnyel mosolyog reád.
ha olykor a bú tölt el álnokul,
smaragdzöldre festi lelked, ruhád,
hogy felvidámodj, és kedvre derülj,
ültet köréd ezernyi bokrot, fát,
a feketerigó, sok fürge fürj

Szirmot bontó fák virága,
olyan mint a tavasztündér.
Rózsaszínű a ruhája,
mosoly arcán, ágon ülvén.

Szoborrá merevedett a látott kép,
tenger szikrázó törött üvegcserép,
szép női test, ott mellvéden hanyatt,
szemeim vágyón őrája tapadt.

Milyen emberek(?!) vannak...

Már idősödő napjaim
Számlálásával jutok be a révben
Nem tudom, messze még a kikötő
Tavasz után nyár jön-e elébem

Ragyog a nap tüzes a sugara
A tó tükrén, mint, ha
millió tündér táncot járna
Tavasz van, tavasz!
Madár dala zengi
Nyílnak a kertek,
mezők, erdők virágai

Hajdanában, nagyon régen élt egy asszony a fiával. Szegények voltak, mint a templom egere. Sokszor napokig nem volt, mit enniük. Ennek ellenére boldogok voltak.
Egy nap a fiú anyja súlyosan megbetegedett.

Napsugárnak arany fénye,
szétáradt a levegőben.
Az égboltnak kékségében,
száll a tengerre és földre.

Kíséri őt langyos szellő,
apró hullámokat fodroz.
Suttogva és kecsegtetőn,
csalogat a tengerparthoz.

Magam vagyok a sétányon,
kedvem támadt úgy napozni,
beton falra fekszem háton,
és csak magamra gondolni.

Meredek laposon

Fényceruzának rajzából maradt egy emlék,
csőszkunyhót kukoricaszárból készítették,
két nagyapám is volt itt őrzője szőlőnek,
kilátogattunk, köszönet szép őszidőnek.

Két gyermek romantikája régi fényében,
az akkori korszaknak, szép ölelésében,
ó gondtalan gyermekkor, térj vissza egy szóra,
emlékezzél a hívó ti-táti füttyszóra.

Tanítottak szépre, becsületre
Villany sem volt, de ők
Fényként jártak, mi fényt követve
Lámpások voltak a tudás mezején
Boldog diákéveket köszönhetek én
Mikor puska ropogott
Nem vittek a térre diákokat tömegnek
Teremben Himnuszt énekeltük hangosan
S nem engedtek tankok elé hősnek

Ó, ha öröm ér, az egész testemen,
Égő lávaként fut át az érzelem.
Szívemnek hegedű a muzsikája,
Örömkönnyem hull mind a négy húrjára.

Örömgyöngyként a lelkem összegyűjti,
Átnyújtja annak ki tud majd örülni.
Mosoly és örömdal így fog terjedni.
Legboldogabb érzés szívből szeretni.