Hajnali fény csacsog,
az égre kék kalapot
rakott a jó Isten,
kabátban a szél libben.

Minden dallam bennem él,
szüntelen öleli lelkem,
még a szél is az enyém,
vágy hajol a végtelenre.
 

Álmodón szállnak a hópihék,
dallamra vár a végtelen ég,
dallamra vár a végtelen ég,
álmodón szállnak a hópihék.
 

Fák lombján pihen az este,
tó tükrén ringanak a csillagok,
a réten bogárka zümmög halkan
 

Gyermekek rajzolnak az égre,
bennük tiszta minden ragyogás,
trilla száll a madarak fészkére
 

A szél búsan bolyong a fák között,
pacsirták dala az ég alá száll,
elmaradnak a hegyek zúgásai,
csak a templomi csend mi értem kiáll.
 

Hajnali égen libbenő szélben
zümmögő rétek illata száll,
ébredő házak ablaka nyílik
mosolygó kertek napsugarán.
 

Pördül- fordul a napsugár az égen,
szivárványszív minden virág a réten,
szivárványszív minden virág a réten,
illatozik az egész mindenségen.

Holdfényben lépkedsz, csillan ösvényed,
csendesen dúdol benned a lélek,
szél hegedűjén lombok suttognak,
tóvize csobban égre hajolva.

Talán a fák sosem halnak meg,
akár a hegyek vagy a csillagok,
kiállják az idő próbáját,
akármennyire nagyok a fagyok.
 

Az édesanyák sosem halnak meg,
gyermekük szemében ragyog fényük

Hold dalán ringó szél,
ragyogó csendes éj,
nem fehér ez a tél,
nem fehér, nem fehér.

Hó nélküli tél az ég,
kabátja a mindenség,
felhőkből van meleg sálja,
várakozik kis csizmája.

Virág nyílik az égbolton,
a Nap kacarászik,
álmodozó erdők között,
a szél sosem fázik.
 

Kívánok Békés Boldog Ünnepeket Mindenkinek,
és ezúton szeretném megköszönni Zsuzsinak, Jucinak, és Attilának is egész éves kitartó áldozatos munkájukat.

Csöndesen lépdel a Hold az égen,
alszik a szél a Göncölszekéren

Talán a költők sosem halnak meg,
és ellenállnak minden viharnak,
néha a csönd vásznára feszül lelkük,
de mindig- mindig igazak maradnak.
 

Talán a költők korán halnak,
mint régen a mosóasszonyok,
az időt kiakasztják a falra,
kihívják maguk ellen a sorsot.