Kisírt szememre nem jön álom,
gyöngykönnyet szülnek a hajnalok.

Égnek a gyertyák,
látod-e ott ahol most vagy?

A hála olyan virág,
ami nem terem mindenki kertjében.

Égi ösvényeken lépked majd a lábom,
lelkem nyugodalmát végre megtalálom,

Én úgy halok meg,
ahogy éltem,
sallangmentesen, 
szerényen,

Valami idebenn hirtelen megszakadt,
kitéptek lelkemből hangtalan húrokat,
fáj a melódia, kínoznak taktusok,
elmennék messzire, lennének rá okok..

Félelmeinket mélyre ássuk,
fájdalmainkból vetünk ágyat.
Kétségeinkkel takarózunk,
magunkba zárva minden vágyat.

Elmegyünk egymás mellett csendben,
mint falevelek a rengetegben.

Fülembe súgtad: 
- Szeretlek kedvesem!

Ülök a TV előtt, nézem a híradót és a rendkívüli adásokat. Árvíz van, sok ember követi velem együtt az eseményeket.

Gondoltál-e már arra, hogy mi a csend?
Színtelen, szagtalan, íztelen és megfoghatatlan fogalom.

Mióta az eszemet tudom repülni szerettem volna, s ez a kívánságom 1995. októberében teljesült.

Ez az év valahogy
nehezebb 
mint a többi volt...
és még nincs vége.

Mohos malomra
Rászállott a doh...

...könnyem pereg,
hagyom-hagyom...

Kedves Erőskék!
Hoztam Nektek a Békás szorosból egy kis patakcsobogást.
Szeretettel: Szepi

https://www.facebook.com/eva.szeibert/videos/1591663650844409/

Ezernyi kis harang 
csilingel lelkemben...

Múltam homályos,
jelenem kevés...