Valami idebenn hirtelen megszakadt,
kitéptek lelkemből hangtalan húrokat,
fáj a melódia, kínoznak taktusok,
elmennék messzire, lennének rá okok..

Félelmeinket mélyre ássuk,
fájdalmainkból vetünk ágyat.
Kétségeinkkel takarózunk,
magunkba zárva minden vágyat.

Elmegyünk egymás mellett csendben,
mint falevelek a rengetegben.

Fülembe súgtad: 
- Szeretlek kedvesem!

Ülök a TV előtt, nézem a híradót és a rendkívüli adásokat. Árvíz van, sok ember követi velem együtt az eseményeket.

Gondoltál-e már arra, hogy mi a csend?
Színtelen, szagtalan, íztelen és megfoghatatlan fogalom.

Mióta az eszemet tudom repülni szerettem volna, s ez a kívánságom 1995. októberében teljesült.

Ez az év valahogy
nehezebb 
mint a többi volt...
és még nincs vége.

Mohos malomra
Rászállott a doh...

...könnyem pereg,
hagyom-hagyom...

Kedves Erőskék!
Hoztam Nektek a Békás szorosból egy kis patakcsobogást.
Szeretettel: Szepi

https://www.facebook.com/eva.szeibert/videos/1591663650844409/

Ezernyi kis harang 
csilingel lelkemben...

Múltam homályos,
jelenem kevés...

Köpönyegem kopott,
de mégsem forgatom.

Gátlásaim rabláncait 
széttörni képtelen vagyok...

Már csak szűk két hét az indulásig! 

Öleljen magához csendesen,
ringasson el az én Kedvesem.

Anyám fehér felhő,
Apám néma bánat,
Anyám tiszta égbolt,
Apám már nem árthat.