Ünnepi ruhában pompázik ma minden,
Szeretet táncol a fénylő üvegdíszen,
Igéző színei csillognak szememben,
Karácsony szelleme átjárja a lelkem.
|
szo 12/04/21
Toldi Ibolya
Hópehelytakaró
Csendben pihen odakint,
Izgatott kicsi szív
Éberen vár valakit.
Ablakon kukucskál
Az égbolt felé lesvén -
De nehéz aludni
Ilyen fontos estén!
Anyai puha kéz
Álomba csitítja,
Lassacskán elszunnyad,
A Mikulásban bízva.
|
Az idő mohón rám tekeredik,
Múlt felé csábít, úgy ölelkezik.
Régi emlékek áradnak felém,
Egykori szépség, szerelem, remény.
Őszi levelek tánca, ha libben,
Képek nyílnak a csillanó vízben.
Látom arcát a tegnapi tájnak,
Árnyát egykori, ölelő fáknak.
|
Szemem előtt egy csillag zuhant mélybe,
átadva önmagát csendesen...
Miért pont ő? Miért pont most? – nem kérdte,
csak elindult honvágytól részegen.
Leszakadt végre a kijelölt szögről
hol idáig függött a bársonyon,
szárnyaszegett szentjánosbogárként,
megbéklyózva a korlátokon.
|
avagy elmélkedés az emlékekről
Emlékek.
Kik is lennénk nélkülük?
|
sze 09/29/21
Toldi Ibolya
A legszebb emlékem?
Ó, hogy is mondhatnék egyet,
hisz százával tolulnak a szebbnél szebb percek
gyönyörű képei, ha rád gondolok...
Mióta világra jöttél, ámulva nézlek,
s emlékeimen merengve
elmosolyodok.
Sosem felejtem, mikor először láttalak,
és mikor először húzódott
mosolyra a szád,
|
dobog dobog dobog a szív
lüktet az élet a tűz szava hív
vágta a széllel nincs ma határ
szabad a lélek és messzire száll
dobban a mélyben az isteni szó
olvad a fényben az illúzió
perzsel a szfinx szeme ébredni hív
olvad az én fala nyílik a szív
2021. augusztus 21.
|
Hosszan kanyarog a kettősség útja,
magas hegyeken, mély völgyeken át,
csak az örökkévaló lélek tudja
bejárni minden zegét-zugát.
Életek, halálok hegyláncain túl
néha kimerülten a porba zuhan,
majd megrázza magát, újra elindul,
előtte áll még jónéhány futam.
|
szo 08/07/21
Toldi Ibolya
Lennék szél, mi körbeölel,
bőrödet gyengéden cirógatnám,
füledbe suttognám:
örökkön-örökké,
s szemedben önmagam viszontlátnám.
Magammal pörgetném testedet-lelkedet,
lábaink alatt az egész világ,
repítenélek egy távoli szigetre,
hol mi vagyunk ketten
és senki se lát.
Leélnénk együtt egy mámoros életet,
|
Azt hiszem, a Napnak nincs szüksége a Holdra,
A Hold az, aki sóváran a Napról álmodik.
Vágyakozva néz az arany varázslóra,
Aki felhevíti szívét, és sosem változik.
|
Zöld ágak tánca kék háttér előtt.
Mozdulat borzolja az álló időt.
Csend van. Szerelmes, puha csend.
Valami változott, érkezett idebent.
Kint a külvilág átható zaja.
Fejemben gondolatok szüntelen szava.
Legbelül mégis, mindenen túl
és mindennél közelebb... Csend lett az úr.
|
,,A nevezetes névtelenség magatartása nem emberi. Nevezetes névtelenségben él a rigó éppen úgy, mint a tücsök, a bölcs, vagy a szent, a névtelen jótevő s a magányos művész.
|
szo 06/26/21
Toldi Ibolya
a Nap... a Hold... a Föld... a Szél...
az Érzés... a Vágy... a Szenvedély...
a Társ... a Gyermek... a Jóbarát...
a Szándék... a Kezdet... a Folytatás...
a Hit... a Remény... a Nevetés...
a Megbocsátás... az Ölelés...
a Fény... a Dal... a Költemény...
Isten, ki szelíden benned él.
|
sze 06/02/21
Toldi Ibolya
Egyik nap csak telik a másik után,
a kerekek futnak az ismert utakon,
kövérre hízik monoton-pirulán
a lelkeket fojtó, néma unalom.
Napszemüveg mögé csendben elbújva,
- már a kávé is kihűlt, komolytalan
a próbálkozás -, az ébredés súlya
még tétova lábakon összezuhan.
A következő kanyar mögé érve
|
Napszemüveg mögé csendben elbújva,
- már a kávé is kihűlt, komolytalan
a próbálkozás -, az ébredés súlya
még tétova lábakon összezuhan.
A következő kanyar mögé érve
keresztúthoz érkezünk újra talán,
fény-nyíl céloz az alvó szív terébe,
áthatol a remény a magány falán.
Lélegzet árad az erekbe végre,
|
Volt egyszer egy kislány.
Napmosolyú, cserfes és szabad.
A szeme ragyogott, a copfja vidáman szállt.
Sokat kacagott, és mindig őszinte maradt.
Csak azt mondta és tette, mit a szíve diktált.
|
Mennyi szeretet van
egy csésze teában?
Egy tenyérnyi földben?
Egy madár dalában?
Mennyi szeretet van
egy hűs hópehelyben?
Egy kimondott szóban?
Egy meg nem írt versben?
Mennyi szeretet van
a fű illatában?
Egy hulló könnycseppben?
Egy szívdobbanásban?
|
sze 04/21/21
Toldi Ibolya
Megfigyelted már egy tiszta, nyári éjszakán
a csillagok hogy élnek s lüktetnek odafenn?
S éreznek is épp úgy talán,
ahogyan te,
akkor és ott,
azon a mélykék, gyönyörű, nyári éjszakán…
|
szo 04/10/21
Toldi Ibolya
Egy repülő hangja suhan felettem,
lassan, kimérten, elrendezetten,
a távolban elzúg egy száguldó motor,
a közelben önfeledt kiskutya csahol.
A kert végén madarak csiripelnek,
napfényről, szerelemről énekelgetnek,
a szomszédban valaki épp kalapál,
egy kakas kukorékolva felkiabál.
|
Vasárnap van. Áldott ez a csend.
A mai nap kezdet, valami újat teremt.
A sötétnek vége, a kereszt ledőlt,
s friss szellő érkezett a holnap felől.
A Fény, ami éltet, ma visszatért,
nem ölhetik meg, mi örökké él.
Istentől távol a lelked megfagyott,
de ennek most vége, ha úgy akarod.
|