Régen inspirál már egy gondolat,
olyat alkotni amit más nem tudhat,
nem verset irományt, kézzel foghatót,
körbe lehet járni mint egy szobrot.

Híres festőktől ragadtam a példát,
azok alkotása adott témát,
oly sok technikával készülhet egy kép,
ecsettel tenyérrel, netán rádobott festék.

Csillagfényes esten netán csillagra lépek,
sötét kárpiton oly csodásak ezen képek,
az egyik pislog, másik halovány vagy fényes,
amiért örömöt szerez mindegyik képes.

Gyönyörködni lehet bennük, nem érinteni,
mi fogható a földi csillagot szeretni,
hogy ismered sok közül, melyik hullócsillag,
üstökös mi örökre végtelenbe ballag.

Különös illat járta át a pajtát,
hazavitte frissen csépelt szalmáját,
vala bálázás nélkül volt behányva,
vitték szalmazsákba vagy almozásra.

Jó játék volt ott benne hancúrozni,
világ elöl bújva benne aludni,
mikor fiatal lányként rám ugrottál,
zizzent a szalma, az első csókodnál.

Egy tollpihével csiklandoztad,
álmom csodás reggeliébredését,
majd ajkaddal csókot leheltél,
széthúztad éjszaka sötét függönyét.

Illatozó tested belengte,
kicsinyke szobádnak minden szegletét,
telt kebleid kikandikáltak,
ahogy igazítottad éjköntösét.

Ott fenn a fellegekben,
csak a szél mely dübörög,
fentről lelátni mélybe,
nem hallod levél zörög.

Rétisas körözve les,
zsákmányt oly fürgén kutat,
elbújnak most a cinkék,
meg gyors reptű madarak.

Egy
hónap,
február
a sok hónap
közül szerelem.
Kimondom e szót,
eszembe jut
egy napunk,
te, én
ott,
hol
padot
hó fedi,
látványnak szép,
ám tévútra lép,
hisz ez egy mese,
de jöjj velem,
Emese,
vágyam
ég.

Életkönyvének kemény fedelét felnyitom,
ami emlék benne van ez mind az én csokrom,
legyen az fájó, vagy épp boldogsággal teli,
ám egyiket sem lehet sosem elfeledni.

Gyermekkorom vidámság vagy a fájó emlék,
de a vidámságba én kicsit még fürödnék,
udvar magas fenyőfa rajta gólyafészek,
kutyánk és egy kiskocsi benne a testvérek.

Furcsa

Elképzelni a
végtelent, olyan mint a
halhatatlanság.
Barcs 2019. január 14.

Szerelmed

Szerelmed tüze,
olykor pokollá teszi
az életemet.
Barcs 2018. december 24.

Különbség

Határidőre
nem lehet szeretni, csak
határtalanul.
Barcs 2019. január 5.

Vándor

Hát én már csak ilyen vagyok,
engem nem díszítenek napok,
Kölcsey befejezte a verset,
melynek adta a Himnusz címet.

Nem itt nem vetélkedés folyik,
sosem lesznek már több Kölcseyk,
legszebb ének mi lelkem kincse,
mely minden magyarnak éneke.

Valahai iskolatársak kortársaim,
kikkel együtt töltöttem iskoláséveim,
harmincheten mind közös osztályba jártunk,
mióta megvolt a ballagás egyre fogyunk.

Szűkül a kör fa árnyékába szorulunk,
egymással futtában is ritkán találkozunk,
Lajos most te üzentél angyalokkal nekünk,
régen kőműves voltam télen pihentünk.

Úgy hetvenen túl
az átgázolt hegyeken,
amit hátrahagytam
azt már nem keresem.

Életkönyvének kemény fedelét felnyitom,
ami emlék benne van ez mind az én csokrom,
legyen az fájó, vagy épp boldogsággal teli,
ám egyiket sem lehet sosem elfeledni.

Gyermekkorom vidámság vagy a fájó emlék,
de a vidámságba én kicsit még fürödnék,
udvar magas fenyőfa rajta gólyafészek,
kutyánk és egy kiskocsi benne a testvérek.

Égetés után a maradt hamuba zárta,
így takarta parazsát rejtette magába,
ki tüzet akar  az pernyét kotorja félre,
meglátja izzását ott lesz annak fészke.

De ki parázzsal  oly merészen játszik,
könnyen nagy tűz martalékává válik,
megbabonázva nézem hamunak halmát,
majd feltámadt szél hogy viszi  parazsát.

Zaklatottan kelt velem az a nap,
egy szürke hétköznapi reggelen,
éjszakai álmom járt fejembe,
míg ki nem néztem jeges üvegen.

Jégkristályokból rajzolt rá a fagy,
meghatározhatatlan fehér virágokat,
megszállt a démon, hogy most kedvelem,
az átléphetetlennek mondott határokat.

Fagyos hómezőkön beásva egy hadsereg,
kiterítette sötét szárnyait a végzet,
mely a magyar hadsereggel örökre végzett,
katonák hősök ki parancsot teljesített.

Azóta gyászol egy ország és sírt a nemzet,
akkor is hősök ők ha ez a halál menet,
lövészárkok helyett ott a fehér keresztek,
örök gyászt hordanak anyák és a gyermekek.

Na ugye!

Üres kézzel még
tudok fogni, de üres
szívvel szeretni?

Barcs 2019. január 4.

Bizonytalan még a holnap,
Oly édesek még a szavak,
Látom mosolygó, vonzó ajkad,

Halmocskáidon,
völgyecskéidben, boldog
éjjelem lenne.