Ahol csendet a szél töri meg,
sziklák felett bondoros felleg,
szírt alatti padon a magány,
ott az ember oly kicsi parány.

Sziklás hegyeken is erdőrengeteg,
sokszor lecsap rájuk, vihar fergeteg,
melyiknek gyökere kapaszkodni képtelen,
tövestől kitépi, sajnos az védtelen.

Ó szabadság add vissza a múltam,
amibe oly sokszor visszabújtam,
miért ott kerestem a nem létező jövőt,
örök boldogságot, a végső kikötőt.

Vagy azokat a csókos édes ajkakat,
amik robbantottak forradalmakat,
a szívemben, ahol sokszor forrt vérem,
ott fogok veszni a szerelmi csatatéren.

Föléd hajolnék kedves, vonzó ajkadra,
arra a csókot úgy váró alakzatra,
mond Hercegnőm, jutok e néha eszedbe,
én belefoglalnálak aranykeretbe.

Tudom nagyon, ez a vágy csak bennem tombol,
ne nevess ki ezért, az engem csak csonkol,
kapcsolatunknak sajnos ez a határa,
de sosem raknálak barátok kártyaasztalára.

Ég
veled
barátom,
takaródat
anyaföld adta.

Barcs.2022.04.22.

Az élni akarásod erős volt, de a halál győzött,
egy bádogtepsi az ágyad, még az ég is befelhőzött,
nem ezt ígérted barátodnak, utoljára még mulatunk,
valamilyen kocsmában, kissé züllötten kilyukadunk.

Alkonyi Nap Drávába ment nyugodni,
egy Barát szíve megszűnt dobogni,
hatvanöt év mi kötötte sorsuk,
volt mikor daltól rekedt a torkuk.

Kalákában egymást segítették,
házaikat is így építették,
vert kútból sikeresen vizet nyertek,
életükben sosem voltak restek.

Egyik TÁRSUNK égi mezőkbe költözött

ez a hír engem is mély fájdalommal töltött.

Éltető sugarakat küld a Nap, mi lehet mérgező,
önmagának dolgozó kéz, sokszor nem haszonélvező,
szorgalmas ember gyűjt vagyonokat, vagy épít házakat,
ám búcsúzáskor mindent itt hagy, ahogy jött úgy távozhat.

Kétfilléres emberke aki vagyok,
néha belém marnak fehérje halmazok,
torkomból ha szakadnak is panaszok,
kérni nem fogok tőletek, csak adok.

Ha öröm ér, mond hát kivel oszthatom,
ó mennyire próbáltam, elmondhatom,
unott közömbösség volt sokszor válasz,
kit keressek, Istenem kit ajánlasz.

Borotvahab felhők, az ég azúrkék tükrén,
tavasz bontja az rügyeit, felserdülvén,
gyermeki cipellőt tán lecseréli lassan,
morbidjátékait abbahagyja, nem lesz oktalan.

Örömömet mond,
oszthatnám e örömmel,
közömbösöknek.

-írta-VARGA ISTVÁN-BARCS-2022.04.04.

Ecsetet tettek
kezeimbe a szavak,
rímet festettem. 

-írta-VARGA ISTVÁN-BARCS-2022.04.04.

Nem kötik kezem,
gondolatom szárnyaló,
boldog lehetek.

-írta-VARGA ISTVÁN-BARCS-2022.04.04.

Ringlispílre ültettél drágám,
majd csomót kerestél a kákán,
mozi helyett vittél állatkertbe,
bezártál volna majomketrecbe.

De hát tőled nem ezt érdemeltem,
kínomban már letérdepeltem,
ekkor mutattál a naptárra,
április elseje van, Te drága.

-írta-Varga István-Barcs-2022.04.01.

Csak
nekem
ér sokat,
ha átölelsz,
így boldog leszek.
ekkor csiklandoz,
gyönyör engem,
érintés
ennyit

Ott, a sarkon négy út összeér,
álltak páran csokor virágért,
fonott karkosarából kínálta,
napsütést, esőt félnapig állta.

Csokorba voltak kötve mindig,
keményített zöld selyem védte,
fajtától függően mindig páratlan,
ám mindig kézzel voltak szedve.

Ha
együtt
majd ketten,
kéz a kézben,
boldog lesz jövőnk.
Így
várunk
szebb jövőt,
boldogságot,
és örök békét.

-írta-Varga István-BARCS-2022.03.30.

Békalencsés tavak közt, hol az erdők égig érnek,
hatalmas hegyek karéja, felhő felettiek a bércek,
erdők alján a szamóca, tüskés indán finom szeder,
tiszta vizű Zimonya, látszik lent a folyammeder.