Nem volt más hang csak kopogás,
meg a néma csendben a várakozás,
ablakon kívül ott a fekete éjszaka,

Adventi koszorún várakozás,
vasárnaponként gyertyagyújtás,
négy vasárnap karácsonyig,
a négy gyertya nem ég csonkig.

Táncot járnak gyertyalángok,
ahogy suhannak angyalpárok,
kerekre nyílt gyermekszemek,
benne tükröződnek a remények.

Alázat, mi bennem bujkál,
kitör belőlem a gyertyalángnál,
adventi koszorúnak üzenete
mind a négy gyertyának örök fénye.

Már az ablaküveg jégvirágos,
de befogadó szívem nem magányos,
vibráló lángocskák sok-sok ezre,
a közeledő ünnepeknek dicső üzenete.

Odalenn, a Dráva völgyében,
Somogy-ország déli részében,
nincsenek pálmák, csak tölgyek,
sem füge vagy narancsligetek.

Odalenn, délen, a Dráva ölében,
oda van építve a kicsi fészkem,
ha felnézek a kék égre,
vagy az éjszakai sötétre,
másképp pillantok a Fiastyúkra
vagy a Göncölszekérre.

Hol vigaszt nyersz, az
lelked megbékélése,
a valósággal.

Barcs 2018. október 17.

Szívemben sáncot ver a harangzúgás,
öröm oly kevés, több a temetés a gyász,
pedig kedves füleimnek mindig ez a zene,
messziről ha hallom, más és más az üzenete.

Ötvenhat emléke belém égett,
tüntetés itt is, láttam a tömeget,
iskolába jártam, majd este lett,
sok ember lepte el a templom teret.

Könnyeznek a felhők
Drávánk nagy vizébe,
neki meg sem kottyan,
bár nincsen esernyője.

Kapkodja úgy cseppjét
fodros habos bendőjébe,
mérhetetlen, bő étvágyát
viszi majd tovább Eszékre.

Nem csoszog a járdán,
nem jár át a kis boltba,
az ebédfutárt sem várja,
vagy ülne padra hébe-hóba.

Bátran dicsérd azt,
ki érdemet szolgáltat
e nemes szóra.

Barcs 2018. szeptember 9.

Ha majd eljössz kedves barátom
látogatni, erre rá is szánod magad,
hozzál Soproni vöröset az a borom,
inni belőle nekem, neked sem szabad.

Vallomás

Véletlen jött el az a nap,
a nagy Titán feltámadott,
zengett az ég, villámok cikáztak,
alkotott az élet új korszakot.

Hamuból - parázs újra izzott,
ne túrd szét, mit rejt pernye alatt,
óvatos légy vele, mindig van élet
ott is, hol nem hallották szavadat.

Pergő őszi levelek,
faágakról libegnek,
nem áll ellen szellőnek,
lombszőnyeget képeznek.

avagy a kalász illata

Egy régi-régi nyári reggelen,
az iskolai szünidőim részét,
egyik nagyiéknál tölthettem,
hol hallom vonatnak füttyét.

Balatonfüredi Anna bálon szólt a muzsika,
De az én szívem gyógyulni ment el most oda,
Álmodó lelkem játéka ideküldte ifjúkoromat,
Mutatta, milyen, ha első bálozó fogná karomat.

Adj helyet ha nem is kérek,
legalább lelkedbe tekintsek,
hogy az varázslatos szemek,
miért olyan kihívóan néznek.