Eszét veszti a fehérnép, mint hibbant némber,
hatalmába kerítette, egy furcsa kényszer,
rágalmazó hazugságokat vág fejemhez,
olykor nagyon csúnya jeleneteket rendez.

Párás hajnalt lehel nyárutón a föld,
augusztus abroszára rákönyökölt,
kelőnap ijedtében hunyorogva nézett,
ám bátorságot szedve fényesen lépett.

Lepke szárnyát kérem kölcsön,
csak repüljek csodás helyekre,
szebbnél szebb, illatozó virágok
mámorító nektárral hívogató kelyhére.

De rászállnék mezítelen válladra -
ott megpihennék tested bársonyán,
kacagva néznéd, tán megszeppenve,
ahogy lepkének teste miként zihál.

Máris, kedves, epekedel utánam?
Csak most hagytam el a szobát,
ahogy az éjszaka kócolta hajad,
úgy rád a Hold is önti mosolyát.

Amely rózsát vittem néked,
hanyagul tetted a vázába,
ők még mosolyogva néznek,
emlékeznek az éjszakára.

Nyugat egén az alkonyat,
bánat torzítja arcomat,
oly távol van az én hazám,
ritka magyar a szó, csak magány.

Kósza hír ha elvétve akad,
mely szép hazámról néha fakad,
felhők méltósággal úsznak,
nyugatról keletre tartanak.

Pókháló feszül,
harmatgyöngy cseppjeivel
béke reggelén.

Alkotásaim
örömmel töltenek el,
Istennek hála.

-írta-Varga István-Barcs-2021.08.22.

Ha én a múltam, amit végképp eltörölnék,
ez volna az, mikor örökre vétkeznék,
kellemetlen de beismerem,  vannak bűneim,
de mellette alkotások, irodalmi műveim.

Ha én egyszer útra kelek,
mesztélábbal is elmegyek,
ha fárad majd mesztélábam,
dohányt tömök a pipámban.

A csibukból jókat szívok,
égbe szállnak a fűst csíkok,
a bő pendely mindent takar,
nem látszik, hogy gyomrom kapar.

Piszkos lett a holnap a múlt mocskától,
elfelejtett lett tegnap a holnaptól,
hazugságtól bénultak lettek a szavak,
így a nagy beszédek szertefoszlanak.

Síró gyermek követeli elvett játékát,
rontott ünnep visszaadná tűzijátékát,
özvegy a párjának mindent megbocsájtana,
csak még egyszer ott, az élők között mozogna.

Elődeink nagyjaink - ,
híres magyarjaink.

Nem tudom ma már kinek írjak,
gondolatokat kivel osszak.?

Vers születik, netán nekrológot írok,
úgy is mint sok költő, vörösborban bízok,
nem írok olyant, hogy mosónő volt Anyám,
inkább azt, erre késztetett a magány.

Tán Marx remeteként barlangban, netán kunyhóban,
írta a "TŐKÉT", kérdezem én az én kuckómban,
múltamat nem hamisítottam, pőrén közlöm a tényeket,
egy fészekből, kakukktojásból nyertem létemet.