Hamu alatti zsarátnok néha felizzik,
öregember is alkothat néha valamit,
igaz kissé lassú már, mackó a járása,
ötletei még vannak, józan a látása.

Dalolnak a gépek, szíjács szanaszét reppen,
nyári meleget rakom befőttesüvegben,
szép alkotással újra díszítek egy utcát,
Isten áldásával dicsérjek hát napnyugtát.

Amit néha fájón takargat az ember,
az a múlt csonkja mint szúrófegyver,
emlékek tárházából ha kiszabadul,
szívet facsarva keserűségbe vadul.

Fiatalság lokalizálta a bántást,
esti mulatságban már jártam a csárdást,
így teltek az évek, sokasodó élmények,
felejthetetlen íze volt akkori kenyérnek.

Május van, állok lent a parton,
Dráva illata érinti arcom,
sebesen halad, ám a forgók,
hol itt, hol ott örökmozgók.

Sokáig nézed, érzed tömegét,
parti köveken hallod víznek dörejét,
szinte vonz, ölelné testem,
gondolom hogy, viszontszeressen.

 Szeretettel :Anna.

Én félek tőled,
te félsz tőle,
ő fél tőlünk,
mi félünk tőletek,
ti féltek tőlük,
ők félnek tőlem…

  2020.03.18.

Barátim vagytok, azt mondjátok.
Talán nem mondtok hazugságot.
Ez meglehet,
De azért nem adom nektek hitemet.
Nem adhatom: most jó dolgom van,
Jertek hozzám, ha majd napom lejár,
Mert a barátság nappal láthatatlan, 
Éjjel ragyog csak, mint a fénybogár.
/Petőfi Sándor, Szalkszentmárton, 1846. március 10 előtt/

Mossátok ki a szennyesetek,
mely ott kupacokban állnak,
magja sincs már a sárguló
aranyló honi kalásznak.

Hiába hintettetek magot,
az elsatnyult a földben,
nincs gondos szeretet mi azt,
felébresztené a csöndben.

Két kezed mit adhat, csak nagyszerű mi lehet,
az mutatja meg igazi alkotóképességedet,
faekével lazítod a drága anyaföldet,
még is kaphatsz tőle ízes áldott kenyeret.

Általában dohányzás ellenes vagyok. Mindig ferde szemmel nézek arra az emberre, aki ennek a szenvedélyének él.

Számadást készítek de csak magamnak,
ilyenkor a szenvedélyek elragadnak,
mióta ide születtem magyarnak,
ahol mindenűt aranyforrások fakadnak.

Bőséget adó újesztendőt kívánok,
ne legyen hazugság sem hamisítványok,
tudom a valóság messze van e szavaktól,
jövőre majd merítek kicsit a javakból.

Már vártam reád, szüless hát meg, mert én vagyok az, aki megszabja az életed. Ott leszek mindig benned, születésednél az iskolád padjai között és kísérlek nem ismert tájak felé. Ott leszek a lábad előtt, mögötted, vagy egy puskagolyóban repülök feléd!

A barátság arany fonál, mely ha egyszer elszakad, össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad!

Minden versemben egy kirándulás éled.
Titkot sétálók. Elrepült csókok
repítenek újra és visznek ' sétányok.