Szemem előtt az élet filmje pereg,
néző is vagyok és alkotó,
a feledés fátyla most áttetszőn lebeg,
egymagam vagyok a millió.

Ha vége a filmnek, s a függöny legördül,
meghalok akkor és megszületek,
a karma kereke, ha újabbat pördül,
visszajövök, s megint elfeledek

Nem az vagyok, aki Vagyok.
Álom fátyla borul rám.
Csillagoktól jelet kapok,
szólítanak: “Avatár!
Elringatott sűrű éj.
Az Otthon fénye újra vár.
Ébredj! Lelked erre kér,
túl sokáig aludtál.”

Felszállok a Főnix szárnyán,
tekintetem felragyog.
Eggyé válnak bennem szférák,
csillagok s az angyalok.

Hófehér ruhába öltöztek a fák,
kályhában a tűz vidáman pattogott,
ablakra fagyott hajnali jégvirág,
a melegtől már lassan olvadozott.

Az udvaron térdig jártunk a hóban,
ajtó mellett a seprű és hólapát,
vertük le csizmáinkról mi ráragadt,
mikor meguntuk este a hócsatát.

-ha már nehezebbé válnak a séták,
és ha majd lombjukat vesztik a fák,
talpad alatt érzed avar csapdáját,
vadgesztenye burkának labdáját,
újborba meríted vágyón ajkadat,
akkor sem veszítsd el önbizalmadat. 

Leülök a gong elé. Elcsendesedem.
Pihen az akarat, csitul az értelem.
Áhítat járja át mosolygó lényemet:
Köszönöm, Istenem, hogy Veled lehetek.

A kezem magától az ütő után nyúl.
Elmémre meghitten lágy fényfátyol borul.
Felcsendül a legelső, mámorító hang.
Lelkemet átjárja az égi szívharang.

Hófehér takaró borítja a fákat,
ünnepi áhítat járja át a tájat.
Békés estefelé a házak hallgatnak,
csak füstöt pipáló kémények dohognak.

Néma minden utca, még kutya sem ugat,
egy apóka egyedül rója az utat.
Nem is hallik más, csak a hó csikorgása,
ahogy tapad kopott, elnyűtt csizmájára.

Kék,
égnek,
millió,
Csillagfénye,
- ragyog lelkemben.

Bent,
szívem,
melege
lángra lobban,
-szeretetet ont.

Egy,
templom,
harangja,
halkan csendül
-hív egy imára.

Az,
Advent,
gyertyái
a koszorún,
-lángra lobbannak.

Álmodtam egy Karácsonyt,
mikor emléke rám ront,
csengőszó, függöny lebben,
ez maradt meg könnycseppben.

Gyermekkor töredéke,
foszlott múlt törmeléke,
karácsonyfán angyalhaj,
szaloncukor ajjaj jaj,

Fehér volt nagyon kemény,
bontásig  lógott szegény,
gyertya volt a csíptetőn,
lestünk alá szenvedőn.

Hegyek havas csúcsán, hol az álom átesik,
ott lent a völgyben, a fenyőfát szánnal viszik,
csodaszép fenyő, csillogó tűlevelekkel,
otthon majd azt díszítik, szorgos kis kezekkel.

Siklik a szán, csilingel lovakon a csengő,
ám hajtó a bakon, gondterhelten töprengő,
mi legyen a fa alatt, ó milyen ajándék,
kellene egy hajas baba, vagy társasjáték.

Mikor a csillagok ragyognak az égen
Azt nézem melyik hozzád vezet
Mikor a szél nyargal a falevéllel
Vele küldöm üzenetem neked

Mikor a felhő hullajtja cseppjét
Hulló eső könnyes arcod mossa meg
Mikor ragyog a nap az égen
Sugarait küldöm öleljenek meg szépen