Ha távolról nézzük a Földet –
gömbölyű és rúgni való!
Hogy kitől származott az ötlet,
nem sejti azt rajta lakó.
Gigászi focimeccs készül:

Sír az eső, hullik könnye
El kell válnunk mindörökre
Mint a fának a levele
Ha forgó szél tépi le

Sír az eső,fut a patak
Soha többé nem látlak
Madár hangja elnémul már
Az én időm lassan eljár

Kevés most az erőm, hogy magam megtartsam,
Faragjak templomot és meleg faházat,
Pedig a vágy bennem már kiolthatatlan,
Ne érje lelkem hajléktalan gyalázat.

Jézus halála ős keresztrejtvény,
csupán négy betűje ismert: I.N.R.I.
Különös bibliai körülmény:

Az eső friss szaga:
angyalillat maga.
Mikor bálba készülnek az angyalok,
mindegyik tükör előtt andalog,
s glóriát és szárnyat igazít –

Láttál-e már hím verebet
csőrét fenegetni,
szürke tollát borzolgatva
magát kedveltetni?

Aki egyszer már megjárta a Semmit,
annak a Minden káoszos forgatag.
Átérezni a „lenni, vagy nem lenni”-t:

Az idő zöld mohával benőtt hídján
Az emlékek útja hozzád vezet
Patak csendben ,halkan követi
Gyenge, egyre halkuló lépteimet

Most épp én is magamba roskadtam
álmomban egy kisbabát ringattam
gyönyörű fürtjeit simogattam
Istenem, mennyire boldog voltam!

Rigónak lenni jó dolog –
csak fáról fára kódorog,
füttyög a nagyvilágba
és leszólja azt, ki látja.

Fellobbant még egyszer utoljára
A beteljesületlen szerelem lángja.
Mint e két pillangó
Tisztes távolból
Követik egymást, ... ám,
Szárnycsapásuk nem számíthat már.

Hazaértem, kezem a kilincsen –
s akkor megszólalt bennem az Isten.
Olyan élő volt és olyan tiszta:

Kolozsváron öt évesen éltem át.

A gettó falán megkövesedett vérből
kinyílt egy rózsai- Autóra lökték.
Sírt,  labdáját tartotta. Engem keresett.

Ördögrózsák feslenek,
mállik a Hold az égen,
megigéznek szellemek –

Sok öröm, nevetés, kevés méreg, pia,
kapcsold fel teleden nyaraknak melegét,
bár a halál ellen nincs gyógymód, terápia,
de azért igyad a szép szót, a jó zenét!
A harcát még nem fejezte be az Isten,

Ó, az én bús hallottaim
         bűvös számokba bújtak,
mint dallamokban kotta, rím –