Álltam a hegy tetején
Ragyogott a nap az ég közepén
Balaton kék vize terült elém
Vitorlások fodrozták a habokat büszkén
Ó mily nyugalom szállt a tájra

Lábuk nőtt a bútoroknak,
repülnek tarka szőnyegek.
Táncol az asztal, forognak
a székek: házi körmenet.
Mállott múlt folyik falakról,
pókhálót ejt a mennyezet,
megfakultak nyers szavaktól
a színek. Hajszálereket

Nyissatok ki minden ajtót –
nyomomban a bitang hajtók:
rám vadásznak, engem űznek,
vízbe löknek, vetnek tűznek.

Még fiatal lelkesedéssel
Bejártam szép országaid
Láttam mit alkotott az ember
Szép templomaid,milyen volt a hit

Mielőtt..

Folytonos metamorfózis

Mielőtt ítélkeznék, rosszat mondanék
Másokról, magam kell előbb lelepleznem,
Úgy is látja az Istenem és az nagy ég,
Mily terhek nyomják a szíven és a lelkem.

Önzésem, közönyöm és a hiúságom
Szándékom ellenére utamat állják,
Terüljön minden jóval az én asztalom,
Közben hallom a lelkiismeret vádját.

Komondor kutya csahol
Tanyák hűs ölén
Vigyázza a tanyát
Nem ismeri a jövevényt
Oly kietlen ,csendes most a puszta
Égető naptól,visszahúzódott a kutya

Százszor hagytalak el,
Mégis visszatérek!
Visszahozott hűség és remények
Járom a világot,s országot szívembe veled
Bár merre visz utam ,nem feledlek!

a tengerből egy csepp, véletlen, 
ahogy e világra érkezel
a mindenséggel, mint a porszem
egybeolvadsz, az ég őrizzen...

Csak egy mosolyt látok,
ha tükörbe nézek,
sikerek, bukások
rám mind visszanéznek

Olvasom a Gulág-ot –
gyűlölöm a világot!

Mintha egy faág, rejtett bimbó bomlana
rajta s a meleg. mely még nem tavasz,
csak csalja, úgy vagyok én is csalfa, csalva!.

Fájdalmainknak vermet ásunk,
kétségeinkről elvitázunk..
félelmeinkből vetünk ágyat,
délibábokból szövünk vágyat.

                            (Csenge diplomaosztójára)

Szeresd az Embert, mert árva minden lélek:
vacogva kucorog benne röpke élet,
s akkor fogad el, ha simogatva kéred.

Romló szemmel is mélyebbre, messzebb látok,
bár halált illatoznak most a virágok.
Edzenek sejtjeim a váltófutásra,
a teljesítményüknek nincsen határa.

Volt egy álmom, messze jártam,
tündérkertben rád találtam,
lágyan omló falevelek
úgy öleltek, hogy lebegek
 

Álmodtam sok ódon egyetemi emléket,
mint ahogy az elme rázza fel a nem-létet.
Kavarogtak arcok, mosolyok és szemrések –
bekopogtak hozzám hajnali szép vendégek.

Vigyázzatok mind, ki Csíksomlyóra mentek,
még ha óvnának is rég-mogorva szentek –
már gyülekeznek a gyilkos eszementek.

Néma a dal, és néma a szó
hallgat a gitár, nincs zeneszó
néma a dal, őrzi hangodat
elvitt messze a Zenevonat.