Írom soraim versenyt az idővel
Szomorú magányban,az eltűnővel
Egyszer csak itt terem unokám
Míra a kis szöszi, csőrfös lány
-Mama kérdezi mosolyarccal
Te írsz verset nekem ?
Jó csak írjál, de szépet, azt kedvelem
S, ha nem írsz, játssz velem
Mert tudod, ha majd nem tudsz írni
Nem kell azért neked sírni
Folytatom én az írást

Az egek illatától
kiszínesedik a táj,
sajátos valóságom
kiteljesedik.

Hajnali fényben tündököl a puszta,
vércse vijjog, körrög a szarka fajta,
legelészni indul gulya és a konda,
más fényben tündököl a Napnyugta.

De még a hajnal harmatban mosdik,
már a kakasok is hangjukat eresztik,
gyémánt csepp fűszálakon fénylik,
kukacvirág szirma napfényre nyílik.

Mély szakadékba ért le a lábam,
ez volt éjszakai rémálmomban,
ott csüngtem mélységnek szélén,
ahol majd eszemet veszthetném.

Néha elfogynak a szavak,
csak az Idő csöndje marad
szívedbe írva.

Begyűjti árnyait az alkonyat,
vidámságod mindig oly biztató,
szelíd tekinteted úgy sugárzik,
ajkaidon kedves a kimondott szó.

Farsang ideje eljött
Szól a zene, áll a bál
Álarcok takarják az arcokat
A zenekar  szívből muzsikál

Álarcokat látok itt, hisz kötelező
Mosoly, vigyor igaz arcot, szívet fedő
S táncolnak, járják a csárdást
Ki, kivel járja, most nem vitás

Agárdi Gabika festménye alá

Hol elágazik múlt és a jövő...

Hókirálynő jégkirályfi,
meglepte az álmukat,
fehér lepellel borította,
kis kertjüket házukat.

Az út végén
vár egy másik valóság

/elbeszélő költemény/

Tavasz volt, faültető tavasz
Fáradoztam kiirtsam a gazt
Csemetefát ültessek helyette szépet
Ha Isten is akarja megéled

Itt vagytok-e velem?

Álmodó csönd ölén
levél zizzen halkan.
Ringó tó fénykörén
átsuhan egy dallam.

A távolság is hívta őt

Előttem sétál a tavasz, 
érezem, amint az emberek 
szívében szerelmet fakaszt. 
Apró lépéseit hallom, 
amint ütemet vált-- látom,
egy szerelmes lány ott 
magához öleli a világot.