szo 04/06/24
Dáma Lovag Erdő...
Lelkemben szól még a szerenád!
Ifjúságom szép napja,
Szív örömét a dal visszacsalogatja,
Szépen szóló hegedű!
Élet szép, s mégis keserű!
A dal a múltat bizonygatja,
Életem fája azóta szárad.
Virága elhullt már az ifjúságnak,
Gerlepár mégis turbékol a tavasznak.
|
kicsi terített asztal
rajta sajt, kolbász, mustár
a látvány megvigasztal
mily édes élvezet vár
felkészítem a gyomrom
csudajó falatokra
már érzi is az orrom
s egyre vár szimatolva
kellene még vörösbor
hozzá egy jó kancsóval
s kedvem lenne ilyenkor
meginni egy hordóval
|
szo 04/06/24
Kovácsné Lívia
Nekem Te vagy
a tavaszi szellő, mely arcomat simogatja,
és forró csókot ad ajkamra.
Nekem Te vagy
a tavasz minden virága,
mely illatát ontja,
s a szívemet, lelkemet magához vonzza!
Nekem Te vagy HIT,
hinni benned,
hogy nincs minden veszve!
Nekem Te vagy
a REMÉNY,
és így a holnap is oly sokat igér!
Nekem Te vagy
|
sze 04/03/24
Dáma Lovag Erdő...
Tojásból élet fakadt.
Ragyog, sugárzik a fény
Húsvétnak ünnepén.
Élet újul, eljött a kikelet,
Örvendjetek emberek.
Barka pattan, lombját nyitja,
Megújul az élet, fű, fa.
Ragyog a nap, hírül adja,
|
Mély nyomokat hagy
ráncainkban az idő,
elkopik, mint lábon
a vékony talpú cipő.
Hova száll, hova fut
oly gyorsan az élet,
néha már lemarad,
kifullad a lélek.
Sarkunkban ott liheg,
majd elhalkul az ének,
ha utolér és átkarol,
vége a mesének.
|
k 03/19/24
Bíróné Marton V...
Teremtőm, köszönöm, hogy már szép korú lettem.
Hogy mennyi van még hátra, bizony nem kérdezem.
Minden napnak örülök, szeretem családom.
Kinn virágok, madarak, kis cicám viháncol.
De elhunytak szüleim, férjem, testvéreim,
barátaim, korombeli egy él, más senki.
Fájó hiányérzet már nem múlik el soha,
De emlékverset írok mindenkiről sorban.
|
|
Este megállt a szél, hallgat,
lágyan ringat, és így vallat,
gyengéden simítja lelkem,
ne porladj el a testedben!
Ó, úgy szeretnék ott lenni,
és talán egy picit tengni,
hol egy napra nincsen tegnap,
és ahol még nincsen holnap.
Nem unszol, kerget az idő,
|
cs 03/28/24
Kovácsné Lívia
Szívemben zakatol,
lüktet a vér,
nehezen bírja e gyors áramlást
a koszorúér!
Imám száll az égre fel,
segíts engem meg,
édes Istenem!
Oly kevéske e földi lét,
egy perc, és véget ér!
E porhüvely, melybe lelkem bezártad,
repülni szeretne,
repülni utánad.
Mint két szerelmes gerlepár,
akik szerelem ittasan ma
|
sze 04/03/24
Kovácsné Lívia
Kék ibolya
szerényen megbújik a bokor alján,
törékeny szirma mosolyogva néz ránk.
Színe csodás, elvarázsol,
nézem csendben, szerénysége
magához láncol!
Oly szép a színed,
csodás a formád,
elvarázsolod, akárki lát!
2024. április 3.
|
k 04/02/24
Kovácsné Lívia
Itt a gyönyörű, szép tavasz,
bár huncut,
és sok tréfát űz velünk a kis ravasz!
Virágba borultak a fák,
a réten sok-sok virág,
illatukkal teli a lég,
messzire viszi a lágy
tavaszi szél!
Ó, szép tavasz, úgy vártunk már,
vágytunk a nap simogató sugarára,
a meleg nappalokra,
a szerelmes, tavaszi éjszakákra!
|
Kinézek tavaszra, kinézek a nyárra,
Hűvös szobámból a fénylő napsugárra.
Rálátok tóra, rálátok folyóra,
Erdőkre, mezőkre, partokra, dombokra.
Virágos kedvem mosolyt csal arcomra,
Madárdalt hallgatok, hova a szél csak fújja.
Erre szemlélem a házak tornyos füstjét,
Arra számlálom az ég bárányfelhőjét.
|
Megérkezett a kikelet,
a ragyogó nap ébresztget,
kibontotta a szirmokat,
színezi a virágokat.
Falu szélén csöpp legényke,
fény ragyog a nagy szemébe',
díszes ruhát öltött mára,
s virágot tűz kalapjába.
Cipőcskéjét kifényezi,
jól fésült haja ébeni,
|
Tarka réten ezer virág.
Új ruhát öltött a világ,
vágyódik a cseresznyeág,
mint az ébredő ifjúság.
Rügyet fakasztó napocska,
csírázik már a magocska,
és a katica napozna,
száll a zümmögő dalocska.
Szorgoskodik a méhecske,
s ágakon szerelmes fecske,
|
p 03/29/24
Dáma Lovag Erdő...
Kering a Földünk a világ tengerében,
Hold-Föld, Nap körül csillagok özönében.
Egymásra hatnak, vigyáznak,
Isten teremtette egyensúlyban vannak.
S jön a Húsvét, ó, Istenem!
Mily napfogyatkozás van az emberen.
Elfogyott a szeretet, nő a gyötrelem,
|
h 03/25/24
Dáma Lovag Erdő...
(Erdős Sándor Mosonmagyaróvár)
Szomorú a szívem,
Szomorú a lelkem,
Itt hagytál bennünket,
Drága, jó testvérem.
Virágvasárnapján elmentél örökre,
Érted fáj a szívünk, nem gyógyítja be senki sem.
Jó ember voltál, szeretted családod,
|
h 03/25/24
Kovácsné Lívia
Megfakult árnyak sokasága
üldöz éjjelente szüntelen,
ha nem ölelsz át kedvesem gyöngéden!
A fájdalom testemet darabokra tépi szét,
mégis, ha veled vagyok
minden olyan szép.
Lelkem izzó tüze még ég,
minden percben szépet remél,
ugye, te is érzed, ha érintem a kezed!
Majd ha eltűnik fejünk fölül a sötét,
vészjósló árnyak serege,
|
h 03/25/24
Kovácsné Lívia
Múlik a nap, nap után,
múlik az éjszaka, éjszaka után!
A körforgás meg nem áll,
mióta világ a világ!
Fúj a márciusi szél,
elfújja álmaim lidércét,
s a reggel még szép napot ígér.
Nyíló virágok illata száll,
oly friss, oly üde,
mint a rügyet bontó fák hegyén
a hajnali harmat első cseppje.
A tavasz már itt van köztünk,
|
Hideget fúj a tavaszi szél,
Dideregnek a fellegek.
Szürkét fest a reggeli fény,
Szívemben sincs kikelet.
Szívemet gyász borítja,
Sötét ruhában járok én.
Lelkem csöppnyi vigaszt keres,
Vergődvén az élet tengerén.
Mennyi kérdés, gondolat
Fejemben válasz nélkül marad.
Nyugalmat nem találva szalad
Minden perc, minden pillanat.
|
Hallgatom szívemnek reményét, vágyát,
Vigyázom, féltem minden dobbanását.
Őrizem lelkem isteni fényét,
Táplálom benne az élet édes izét.
Mert tett nélkül mire jó a lélek,
Öröm nélkül mit érhet az élet?
Szív nélkül halott hangok szólnak,
Magam nélkül ki az, ki dalolhat?
|