Azért jó a kedvünk,
névnapot ünneplünk.
Ugye nem baj az, ha
felhő kerekedik,
fúj a szél és esik.
Az a jó igazán, 
ha ragyog napsugár.
Nem várjuk a napot,
sem már a holnapot,
kívánok mindenkinek
Boldog Névnapot!
Jellemünk nevünkben,
szívünk szeretetben.
Ünnepi asztalon
minden jó és finom!

- Édesanyám, várj még,
most jött a távirat,
halál nem árnyjáték,
rohanok, bármi van.

Addig a jó Istent
sírva arra kérem,
a mennyekbe vigyen,
te vagy legjobb lélek.

- Kislányom, úgy siess,
az időm már kevés,
dobog még a szívem,
már csak a kedvedért.

Mikor apámat elvesztettem,
nem tudtam két éves fejemmel,
hogy többé nem láthatom soha,
nem sírtam és meg sem csókoltam.

Később vágytam, hogy újra lássam,
szívszorongva gondoltam rája,
a sírjára virágot vittem,
hogy nem láthatom, már elhittem.

Első babám várva
beestem járványba,
tizenkettedik hét,
némi reményt ígért.

Tudatom felfogta,
mikor orvos mondta,
bízzunk az Istenben,
ép gyermek szülessen.

Szívem nem nyugodott,
erősen dobogott,
szívszorító helyzet
okozott félelmet.

kezemben átnedvesedett zsebkendő
kabátom alatt vad, ziháló kebel
lépteim hangjára a sok macskakő 
egyre hangosabb kopogással felel

kip-kop, kip-kop, érzem, fáj minden lépés
de lábaim egyre visznek előre
itt minden már csendes, nyugodt és békés
itt senki sem von már senkit kérdőre

Késő délután jártam arra,
a nap sugara búcsúzott,
egy padon ültem egyedül,
amikor megszólított.

Kivitte a kiserdőbe
eltemetni a kutyát,
most leült, arra gondolt,
mond érte egy imát.

Megérdemli, jó barát volt,
sok évig a társa,
ő volt, aki minden este
úgy haza várta.

Búcsúztam tőled, amikor elmentél,
mosolyogva integettem,
de könnyeimet nem láthattad,
mert előled elrejtettem.

Átsírtam a délutánt és éjjelt,
sajgott a szívem utánad,
csak azt reméltem, megtalálod
az utat, ami a vágyad.

Kortyol egy kis kávét, lassan kevergeti,
eltemetett emlékeit mélyről keresgeti,
mesél a sorsáról, én csak hallgatom,
érzem, hogy szívében mennyi a fájdalom.

Volt ő boldog is, valamikor régen,
szaladt pillangó után, vadvirágos réten,
de ennek az ideje rövidre volt szabva,
itt hagyta mindenki, anyja és az apja.

Ültünk a zöldre festett padon,
hallgattuk a lombsusogást,
kezed a kezembe fűzted,
éreztem a szívdobogást.

Álmodoztunk a jövőről
madárdalos délután,
elringató muzsikával
a lemenő nap bársonyán.

A kopott kicsi padra
egy szívet is karcoltál,
közben egy dallamot
csendesen dúdoltál.

Egy gyertya a múltba repít,
itt állok a sírodnál,
látom magam gyermekként,
felém kezet nyújtottál.

Védőn hajoltál fölém,
járni tanítottál, óvtál,
bátortalan lépteimnél
a támaszom voltál.

Örökké hálás vagyok neked
mindenért, amit kaptam,
összeszorul a szívem attól,
hogy vissza semmit nem adtam.

Szeretetfonalak hálózzák be a világot.
Gondolatok és néma sóhajtások,
egymásért dobbanó emberszívek,
sűrűn szőtt, összefonódott évek,
ahogyan a tenger vizében fürdenek
a hajnali és alkonyi fények.
Mellénk szökő, felvillanó percek,
amikor parázslik, szikrázik a szeretet.
És itt vannak a néma versek, a levelek,

Megláttalak... és egy pillanat volt csupán,
de éreztem, lesz még holnap, s holnapután.
Egy pillanat műve volt, beléd szerettem,
lehet, korai, de jövőnket terveztem.

Megláttál... és látod, csak egy pillanat volt,
érezted te is, az a perc elvarázsolt.
Nem hitted el, de mégis belém szerettél,
s egy szál rózsával hű szerelmet üzentél.

Mint a rőzse lángja,
Úgy ég a szeretet szívemben.
Te gyújtottad meg, te hozod életre,
Magasan csap fel lángnyelve.

S lángol a rőzse, roppan bele,
Izzik a szikra, fény a tengere.
Lángol a szeretet,
Oly szép ez a tavasz vele.

Kedveseim! Lassan lejár a pályázatok benyújtási határideje!