Lénárdos haikufüzér

A rejtély, a vágy, melyet a szépség idéz.
A láthatóság, s az elképzelés
óriási világok határán, varázs.

"Biztos sokan voltatok már úgy, hogy sikerült megnyugodnotok és valami fontosra fókuszálnotok, és mikor azt hiszitek, nem történik semmi, úgy felbosszantanak, hogy utána kész...

(Erdős Zsolt és Kiss Péter emlékére)

Képekben elmesélve...

 Lénárdos haiku

  Már nem így néz ki. A táj Malomvölgyi tó.
  Mindenségében, sok lett a dudva.
  Rejtett a kincse. Kívül semmi, kitudja. . . .

Ki ne ismerné Kinizsi Pál hatalmas erejét, de én most mégsem az ő tetteiről szeretnék mesélni nektek, hanem a várban raboskodó törökről.

(Kép forrása: internet)

Én úgy halok meg...

Száguldom! Nem érzem az egyatmoszférás testem,
űrkönnyűségű vagyok egy nagy erő közepén.

Hol volt, hol nem volt egyszer réges-régen egy távoli országban élt egy gazdag ember. Annyi pénze volt, mint a pelyva. Ha meg akarta volna számolni valamennyit, akkor bizony kilencvenkilenc évig kellett volna számolnia éjjel – nappal, hogy megtudja mennyi a vagyona.

 Ott voltam Veletek...
  Marosvásárhelyen, Zilahon
  Szovátán...és mindenhol
  ahol kellett, hogy ott legyen
  az én vén, makacs, magyar szívem.

  A tavasz első szele söpri az utcát.
 Emberek, már várják a holnapokat ,

Elhangzott  a Péceli Történelmi Nemzeti Emlékparkban

Csíksomlyó, Pünkösd.
Trianon fájdalmában
szárnyal a kereszt.

"Búcsúzik az ősz a nyártól, dér csókol meg minden rózságat" (című magyarnóta folytatása szepimódra)

 Ildikónak

  Szobádban, valahol a ma és a jövő
  küszöbén, velem kuksol a csend.
  Esti, hangos örömöket csitít az idő,
  álmaid őrzöm, veled pihen bent
  a nyugalom, a sok szöszölő gond.