Kázmér a pénzét szerette,
Rókus pedig a lelkét simogatta,
Kázmér a pénzét akarta,
Rókus a lényét, a közelségét,
Kázmér sokszor kihasználta, szégyenbe hozta,
Rókus életen át szerette, óvta és vigyázta.
Kázmér többször is meglopta, majd elkerülte,
Rókus sohasem fogadott el semmit,
Csak azt kérte - költs mindent Magadra!

Szép voltál nagyon
A fehér kórházi ágyon
Mikor a poklok kínját
Álltad ki szomorún.

Nem szóltál semmit
Csak némán tűrtél
Mint egy elítélt, ki állja
Hogy megöljék!

Csak kétszer nyílt meg
Édes kicsi szád
Szívtépő volt hallani
A gyermek hívó szavát.

Mily egyszerű és csendes minden,
Senki sem zavarja a temető lakóit,
Pihennek és nyugszanak,
Mindörökre békében.
Térdelek szeretteim sírjánál,
Némán, fájdalmasan a dombtetőn,
Bár soha ne kéne a rohanó világba visszamennem,
Itt még csak a légy zümmögését sem észlelem.

Kicsi fiam pihensz Te mélyen,
Anyád vigyáz Rád,
Hogy senki ne sértsen,
Vagy tán Te vigyázol Anyukára Kincsem?

Egy vágya, ami embernek lehet
Anyádnak csak az, hogy
Találkozzék Veled.

Térj vissza Drágám
Nagyon várlak Téged
Térj vissza hozzám
Saját képedben.

Kis ruháid rakom össze némán
Állandóan Rád gondolok Drágám
Minden darab ruha egy külön kis emlék
Ezeket soha sem feledném

Reggel van, kora reggel
Künn pirkad és kél a Nap
Mindenki siet, hisz vár a munka
A mindennapi kenyerünk feladata.

Az ösztöneim vittek
Kardlappal előre
Buja, járatlan bozótok közt
Sosem akadt sehol
Kitaposott ösvény a részemre.

Él köztünk egy nemzetőr
Úgy hívják, hogy Dömötör
Nyolcvanöt lesz nemsoká
A csömöri nemzetőr

Itt várok ismét Rád
Ahonnan a vonat sem halad tovább
A hatalmas erdő szélén szakadékok közt
Erre mókus és madarak mozdulnak csupán.

Az ablakodból kitekintve, pókhálót lehalászom
Óriás fák közt sárgarigók járnak
Párkányod alatt bordó-kék és sárga-fehér kis virágaid nyílnak
Mindenfelé illatos ibolyák kéklenek és fehérlenek körbe.

Rég látom, hogy görbe fényekből áll a világ
az árnyékok sejtelmes, apró éjjelek

27 éve várlak vissza, de többé nem jöhettél,
Elragadott valami átok, így látom már, hogy az élet valóban véges,
Elengedni Téged mégsem vagyok és sosem leszek képes.

Sárgul már világunk, ékei komorak,
Minden felé csak giccsek virítanak,
Pusztulás, elmúlás, tépett értékek,
Bármerre jársz is, a szél szabdalja szét a lelked.

Korlátra tekert paplanfoszlány,
Kandelláberen lógó lepedődarab,
Ajtón  is ruhád pihen,
Fán egy jelvény és egy kereszt,

Tanítanálak számolni, írni, olvasni,
Sétálnánk fel a kanyarban a dombon az út szélén,
Mondanám a számokat, összeadnánk,
Hoznám a kenyeret neked, mint rég,
Leveleddel sietnék megint a postára,
Ott áll még a posta és a postaláda.

Épp a világ talán legszebb városánál,
Hol elképzeltük Rómeót és Júliát!
Miért nem állunk meg emberek?
Rohanjon csak a képzelet!

2525-ben talán minden más lesz
De most a 21. században élek
Meadows függvénye szétesést sejtet
Életterek omlanak, újakat keresnek

Hajrá, hajrá Magyarok!
hajrá, hajrá Magyarország!
budapestiek, vidékiek
kisvárosiak és falusiak.