Sok ló pata dibeg - dobog,
Sörényük el libben-lobog.
Mellettük fut eb lihegve,
A melegtől lóg a nyelve.

A tó vize kéklik, habos,
Nem éri bú nem haragos.
Lovak a partjára érnek,
Hajolnak le, be nem lépnek.

Tiszta vízből kortyolgatnak,
Majd utána berohannak.
Hátsó lábukat dobálva.
Egy kis örömtáncot járnak.

Napsugár aranyló arca,
Mosolygón melegét adja.
Kipattan barka bimbója,
Aranyvessző sárga bokra.

Körülötte kis madárkák,
Párjukat már megtalálták.
Nászdalukat elcsicsergik,
Húsvét ünnep közeledik.

Magas hegynek hűs az alja,
Csobog csendben kis patakja.
Égbolt kékje, csodás, tiszta,
Vírus nem száll a nyuszikra.

Meggyfa rügye bimbót bontott,
Kitárta virágos karját.
Napfénye rajta táncot rop.
S páraként ontja illatát.

Gazda szeme örömteli,
Járja kőrbe kedvenc fáját.
Méhek csapatát itt leli,
Bő termés lesz, égi áldás.

Közelében gólyafészek,
Gólyamadár már ott tanyáz.
Szép szemével némán néz le,
Tojáson ül, utódra vár.

Április te bolond hónap,
Felhúzod a szélcipődet.
Viharfelhőket hozó vagy,
Kifordítod az ernyőmet.

Napsugarát úgy lehúzod,
Söprögetsz vele a szélben.
Sapkát, sálat is lefújod,
Futhatok míg el nem érem.
 
Mi is április elsején,
Ugratjuk egymást nevetve.
Szép nyakláncomat fel tevém,
Pál ökörláncnak nevezte.

Ó, az otthon édes otthon,
Az ősi, ahol születtem.
Mint gyermek ott voltam boldog,
Minden zegzugát szerettem.

Mára mindenestül elmúlt,
Feledni nem lehet soha.
Az élet ma olyan feldúlt,
A vírus ellen harcolva.

Most ütötte fel a fejét,
Ne érjen el, itthon vagyunk.
Ez a legjobb védekezés.
És, ha tisztaságot tartunk.

Jött
vírus
koronás,
védekezzünk
mert csendben kaszál.

Tavasz kitárja kapuját,
Kékebbre festi az eget.
Fut be rajta a napsugár,
Szétárasztja a meleget.

Ősszel ássák ovi kertjét,
Beforgatnak bio trágyát.
Ovisoknak ez még nehéz,
Érdeklődve kőrbe állják.

Dimbes-dombos délvidéken,
Gólya kereplő hangjára,
Pitypangos tavaszi rétre,
Dalolva száll sok madárka.

Kandúr Karcsi a nevem,
Elkergetem a telet,
Virág van a hó alatt.
Melegítsen már a nap!

Idő és tér a mindenség,
véget nem érő tekervény.
Múlása, körforgása nagy,
ember benne pár pillanat.

Agyi képzelet úgy látja,
időkapu íves ábra.
Tér táguló és végtelen,
bolygó földünk tárgyi elem.

Ahol föld, víz,levegő, nap,
lényeknek életet ő ad.
Születéskor minden testbe,
lélek időkapun száll be.

Újévi varázsló pálcája int,
Ember szívében él a hit,

Piroska szép kis leányka,
És szófogadó szorgalmas,
Erdőben ül egy faárnyban,
Mellette az ordas farkas.

Előbb így szólt hízelegve,
Ha én veled olvashatok,
Nem bánom, barátod leszek.
Jó, s mosolyognak jó nagyot.

Nagyi kalácsa kosárban,
Várja már a  házikóban.
Piroskának mobiljában, 
Anyunak hangja megszólal.

Eljött az este, a lefekvés ideje.
Kivagyok fáradva, jut az eszembe,
Lehetőség, mégis nagy a huzavona,
Keresem a kiskaput kibúvóra.