Főnökünk egyik Pedagógusnapra,
Jutalmul  öt napos üdülést adta.
Nagy szó volt ez akkor, de a gárdája,
Eljutott Porecre az Adriára.

Halász hajnalban kelt, partra érkezett,
Hegyek fölött a nap ekkor megjelent.
Színezi az eget ontja sugarát,
Víztükrében van aranyló színhatás.
 
Csendes a reggel, öbölből a halak,
Végtelen vízfolyam felé haladnak.
Tudja ezt az idős tapasztalt halász.

Udvaromnak ékessége,
Szárnyasaim népessége.
Fehér kakas tyúkjaival,
Gőgös gúnár libáival.

Nagy az udvar jól elférnek,
Fűszálakat legelésznek.
Szerteszéjjel szórok magot,
Mindegyik csőr gyorsan kapkod.

Pedig bőven jut ám nekik,
Üres begyük jól megtelik.
Gémeskút vize vályúban,
Eloltják vele szomjukat.

Meghívtunk és arra kértünk,
Családoddal légy vendégünk.
Kötelékünk a génjeink,
A sok közös emlékeink.

Eleve már úgy születtél,
Drága húgom fia lettél.
Szokásoknak ős talaján,
Lehettem a keresztanyád.

Kerek arcod oly mosolygós,
Kedvességed sem változott.
Nyugodt bátor a jellemed,
Hű baráti szereteted.

Több hónapja itt a vírus,
Volt hó de most tavasz virul.
Koronás és láthatatlan,
Itthon vagyunk karanténban.

Jegesmedve, hód sincs képben,
Húsvétunk volt ünneplésben.
Ismerősöm azon ágált,
Szó érte a házuk táját.

Náluk hál a vírus lehet, 
Magas láz az egyik jele.
Izgalommal telve a ház, 
Betartanak minden szabályt.

Elmesélte édesanyám,
hegedűjén édesapám,
születésem köszöntötte,
örömdala szállt fölöttem.
 
Júliusi tücsökzene,
refrénként csak ismételte,
énekelte a nővérem,
megérkezett kistestvérem!
 
Édesanyám ringatgatott,
ölébe vett dúdolgatott,

Több hónapja itt a vírus,
Hó is volt, most tavasz virul.
Jegesmedve, hód nincs képben,
Húsvétunk volt ünneplésben.

Morzsi az én pulikutyám,
Szőrmegombóc és fekete.
Hosszú szőre göndör hullám,
Nem látszik csak orra hegye.

Szirmot bontó fák virága,
olyan mint a tavasztündér.
Rózsaszínű a ruhája,
mosoly arcán, ágon ülvén.

Napsugárnak arany fénye,
szétáradt a levegőben.
Az égboltnak kékségében,
száll a tengerre és földre.

Kíséri őt langyos szellő,
apró hullámokat fodroz.
Suttogva és kecsegtetőn,
csalogat a tengerparthoz.

Magam vagyok a sétányon,
kedvem támadt úgy napozni,
beton falra fekszem háton,
és csak magamra gondolni.

Ó, ha öröm ér, az egész testemen,
Égő lávaként fut át az érzelem.
Szívemnek hegedű a muzsikája,
Örömkönnyem hull mind a négy húrjára.

Örömgyöngyként a lelkem összegyűjti,
Átnyújtja annak ki tud majd örülni.
Mosoly és örömdal így fog terjedni.
Legboldogabb érzés szívből szeretni.

Kíváncsi a fiam Peti,
kérdez ő, ami érdekli.
Amit előszörre most lát,
ez nagyon jó tulajdonság.
 
Annak örülök, hogy mindent,
megjegyez, nem felejti el.
Tegnap erdőben sétálva,
ráleltünk éti csigára.
 
Néztük csendben leguggolva,
láb nélkül megy araszolva.
Ő egy csúszó-mászó állat,
cipeli a csigaházat.
 

Sok ló pata dibeg - dobog,
Sörényük el libben-lobog.
Mellettük fut eb lihegve,
A melegtől lóg a nyelve.

A tó vize kéklik, habos,
Nem éri bú nem haragos.
Lovak a partjára érnek,
Hajolnak le, be nem lépnek.

Tiszta vízből kortyolgatnak,
Majd utána berohannak.
Hátsó lábukat dobálva.
Egy kis örömtáncot járnak.

Napsugár aranyló arca,
Mosolygón melegét adja.
Kipattan barka bimbója,
Aranyvessző sárga bokra.

Körülötte kis madárkák,
Párjukat már megtalálták.
Nászdalukat elcsicsergik,
Húsvét ünnep közeledik.

Magas hegynek hűs az alja,
Csobog csendben kis patakja.
Égbolt kékje, csodás, tiszta,
Vírus nem száll a nyuszikra.

Meggyfa rügye bimbót bontott,
Kitárta virágos karját.
Napfénye rajta táncot rop.
S páraként ontja illatát.

Gazda szeme örömteli,
Járja kőrbe kedvenc fáját.
Méhek csapatát itt leli,
Bő termés lesz, égi áldás.

Közelében gólyafészek,
Gólyamadár már ott tanyáz.
Szép szemével némán néz le,
Tojáson ül, utódra vár.