Mondjátok el gyönyörű petúniák,
lelkem oly nagyon miért fáj.
A teraszon állok s nézek a semmibe,
várom vissza azt, ki szó nélkül elment messzire.
A virágok illata
s a fák ágacskái között trillázó madarak
hozzanak szívemnek vigaszt.
Egy pohár bor, bordó színe,
a bódító illata, finom íze
adjon a szenvedésemre választ.

Az őszi napsütés még melengeti a fák vörös,
sárga leveleit, melyek szép csendben
az őszi szél ölelésében avarszőnyeggé válnak,
s puha paplanként betakarják a tájat.
Már a nap sugarai is vesztettek erejükből,
s inkább langyos az őszi napsugár simogatása,
de oly jó élvezni az indián nyár szépségeit.
Lassan, de biztosan jönnek a hűvösebb napok,

Éjjel beosont az ősz kertembe, s reggelre
villámgyorsan ecsetjével átfestette
gyönyörű varázslatos őszi színekre.
A sárga, a vörös, a barna,
itt-ott kevés zölddel tarkítva.
Csodálatos színorgia,
a természet varázsolta.
"Itt van az ősz, itt van újra,
s szép, mint mindig énnekem..."
Én az őszi színeket is nagyon szeretem.

Hegyek ormán, erdő szélén
tölgyfa ruhám őszi színben pompázik,
megcsodálja nyuszi, mókus, sünike, 
dicsérik is, milyen szép
őszi ruhát vettem fel.

Sárga, piros, rozsdabarna
díszítik a ruhámat,
a megérett makkjaimat
mókuska viszi az odujába.

"A nagy diófa alatt kicsi ház,
lombját rázza a nagy szüreti láz"
Kell a sok finom dió,
az íze most csuda jó.

"Itt az ősz! Itt az ősz!
Szőlőhegyen jár a csősz,"
Megérett a finom szőlő, mézédes az íze,
itt van már a szüret ideje.

Teli puttonyos legénnyel a szőlőhegy,
száll a vidám ének,
leányok gyorsan szedik
az érett, édes szőlőfürtöket.

Ó a képzelet varázslata,
szerelem játéka,
a teremtés csodája a Nő.

Ősi katlan, asszonyöl,
beleveszni mily gyönyör,
benne a szerelem tüze,
a virágok mézédes nektárja,
álmaid álma.

Dús keble édes manna,
ölelni, csókolni, szépségében elmerülni,
vágyaidat újra
és újra élni, ez a szíved vágya.

Hiába minden, most már itt az ősz,
s fákról lassan az utolsó őszi színekre festett falevél
is elengedi a fa ágát,
s egy lenge kacér szellő fuvallatára
szépen, csendesen lelibben
az avarszőnyeggel borított földre.

Édes alma, nem borízű,
finom, mint egy édes nedű.
Nyári alma piros színű,
vitaminban gazdag, mily egyszerű.

Az íze is csodálatos,
a húsa meg jó ropogós.
Szereti is minden kis emberke,
hisz sokféle étel készül majd belőle.

Reszelt alma, ó, de finom,
rétes, béles, pite s az almaszósz,
megrakom jól a pocakom. 

Szeptember te drága,
eleségünk tárháza.
Hegyoldalon megérett már a fürtökön
a mézédes szőlő,
hétvégén mehet már a sok szüretelő.

A tanyánkon a hét gyönyörű fán
érik az ízletes szilva, a magbaváló,
ez ám finom, lekvárnak való.

"Hull a szilva a fáról", szedjük gyorsan kosárba,
édesanyám örül majd, hogy nem jöttünk hiába.

Beszökött szobámba az éjszakai csend,
egy kutya vonyítása zavarta csak meg,
majd ő is elhallgatott,
s vackára osont.

Az ég sötét, sehol egy csillagfény,
hirtelen a nyár,
hűvösek a hajnalok már.

Forgolódok ágyamban,
a múlt sok emléke cikáz az agyamban.
Volt sok jó, mire szívesen emlékezem,
s volt sok rossz, mit jobb elfelednem.

Falunap lesz a hétvégén, 
lesz itt eszem-iszom, dínom-dánom,
bizony én is nagyon várom.
Csirke, kakas, malacka bekerül a fazékba.

Szürke marha, magyar fajta,
és birka, a racka lesz a jó pörkölt alapja!
Vörösbor is kell majd hozzá,
ettől lesz az íze pompás. 

Megfáradt lelkem égbe kiált,
miért a háború, a sok kín, a sok halál.
Ily tettekre nincs bűnbocsánat,
bűnhődni kell annak, ki ilyet tett a mai világban!

Nem érti meg gyermeki lelkem ezt,
mi vezérli, ki ily gaz tettre termett.
Azt hiszi, övé a világ,
míg sok ártatlan ember otthona romokban áll.

Gyönyörű szép, ha egy új élet születik,
egy kis gyermek, ki oly kedves a szívünknek.
Drága unokám, köszönöm a csodát,
hogy láthatom a gyönyörű dédunokát.

Nincs szebb nála e világon,
hetedhét határon,
ő a mindenünk,
a boldogságunk nekünk.

A kertemben egy kicsit megpihenek,
kis székemben üldögélek.
Elnézem a nyíló rózsa égő piros csodás szirmát,
hová lett a régi szép nyár?

Most tikkasztó a hőség,
a határban sincs bőség,
kiszáradt a kutak vize,
az eső már úgy kellene.

Csónakom ring a vízen,
lehunyva a két szemem,
kedvesem sóhajom hozzád száll,
bár nem tudom, a vitorlásod most merre jár.

Szívem hárfahúrjairól egy halk melódia száll a végtelenbe,
talán megérzi az, akinek halkan suttogva suhan e dal az éterbe.

Még melegen izzik a nyári nap sugara,
szikrázó fénye a tájat beborítja.
Szívem tele szerelemmel,
hisz téged oly nagyon várlak,
én édes, sosem látott kedvesem.

Régóta várlak,
álmaimban oly sokszor látlak,
remélem, eljössz,  s örökre itt maradsz velem,
ebben reménykedem.