Szívből, igazán szeretni oly szép,
mint a tavaszi rét fölött megcsillanó szivárvány,
mely a rét virágain visszatükröződik a hajnali fényben!
Csodálatos érzés, nem kell hozzá kérés,
sem hivatalos végzés,
de kell hozzá szerelmes féltés!
Mindent visz, bárki, bármit hisz,
ő az ász, hát vigyázz!
Az igaz szerelem nem hagy el,

Mennék, szállnék a széllel a végtelenbe,
kalitkából menekülve,
messzire elrepülve!
Ha volna, aki vár és a szívébe zár,
az óra gyorsan körbejár,
a léleknek nincs határ!
A lelkem száll messzire,
oda, hol nem hull a könnyem ennyire,
hol süt rám az áldott napsugár,
s szívem téged, kedvesem, újra vár!

Szomorú szívem sóhaja messzire száll,
engem az álmok világa vár!
Gyorsan szállnak a napok,
peregnek a pillanatok.
Lelkem pillangóként száll fel az égre,
úgy vártam, velem legyél végre,
szívünkben lüktet az élet vére,
benne a múlt fájdalmas emléke.
Sóhajom viszi az őszi szél,
nyomában a vágy zenél,

(Brucsek Józsefné, Jutka,Juci)

Hozzád bújok, édes kedvesem,
válladra hajtom őszülő fejem.
Ugye, érzed, ahogy a szívem dobog,
velünk a szerelem aranyhintója robog!
Ölelj át, édes angyalom,
csókodra vágyom oly nagyon!
Kezed lágyan simogat,
úgy érzem, ez csodás varázslat,
ereinkben izzik a vér,
szívünk csodás éjszakát remél!

Szeretni tiszta szívből, igazán,
nem nézni, mit szól hozzá a világ!
Szerelmes szavakkal elhalmozni,
az égről a csillagokat mind lehozni.
Minden perc róla mesél,
szíved húrjain egy csodás dalt zenél.
Vágyad lángol, sír érte,
már a szívedet elérte,
ez lett kettőtök végzete,
s azt mondod, így is megérte!

A köd fátyolos hajnali pirkadatban
megcsillan a fák alatt duzzadó avaron
a gyöngyökként szétguruló dér hideg lehelete.
Nemsokára a fáradtan felkelő nap sugara
felkúszik a horizontra,
és felszárítja majd a nedves avaron
megpihenő harmatcseppeket.
Az ősz kesernyés ízét a szánkban érezzük,
pedig száz csodát rejt az őszi táj,

Lehajtott fővel egy imát mondjunk el,
szeretteinkre ma emlékezni kell!
Emlékezzünk azokra,
kit a szívünk nem felejt el soha,
gyertyát gyújtunk lelki üdvükért ma.
Legyen ma béke, szeretet
mindenki lelkében,
elhunyt szeretteire így emlékezzen!

2024. november 1.

TM

Sétálok a sírok között
a temetői csendben,
egy-egy hulló falevél ad
egy kis neszt,
amint ráhull a márványkeresztre.
Imádkozó emberek lehajtott fejjel emlékeznek
eltávozott szeretteikre.
Megható látvány,
ahogy a krizantémok sokasága
búsan néz reánk,
és a mécsesek lángja libbenve ég tovább.

A pillanat, mely ad
új reményt,
új esélyt,
de ahogy jött,
oly gyorsan elillan,
ha nem ragadod meg a pillanatot azonnal!
Hiába sírsz utólag már,
az elillant pillanatot
soha vissza nem hozhatod,
nagy kár.
Ne habozz hát,
ragadd meg, mit az élet ád,
s a kínálkozó pillanatot
ne engedd menni tovább.

Ma gyönyörű szép őszi nap volt,
az égen pár bárányfelhő kóborolt.
Avar borította a csupasszá vált fák ölét,
s mi boldog mosollyal hallgattuk
a fákról lehulló levelek lágy neszét!
A fák sokszínű sárgás, barnás, vöröses levelein
megcsillan a fény az őszi napsütésben.
Sétáltunk meghitten kéz a kézben,
életünknek ebben a szép fejezetében,

Ne restelld ha jő
a szerelem a nagy Ő
utolsó esély

Lehetőséged
ha lesz boldogságodat
soha ne add fel

Szerelmes éjjel
repültök az égbe fel
rózsaszín mámor

Csodálatos éj
izzik köztetek a lég
vele így oly szép

2024. október 24.

TM

Sötét, hideg az éjszaka,
egy csillag sem ragyog
az égen ma.
Testemből feltörő vágyaim elfojtom,
virágozni őket nem hagyom.
Hiába vergődik érted meggyötört testem,
az ész dönt, bár kicsit restellem.
Hiába a vágy, ha eltakar
a ködös messzeség,
fátyolos, könnyező szemmel nézem,
mi maradt a szerelemből még.

Elcsitult bennem az est nyugalma,
hallgat a sötét éjszaka,
meghalt a kínzó vágy,
rideg, hideg az ágy.
Felsikolt a szenvedély,
neki ma nem jutott esély.
A szem meredten néz a semmibe,
neki sincs sok jövője,
nem perceg a szú sem,
elfáradt, úgy hiszem.
Könnyet ejt a vén hold,
bár nem bolond,
hol volt, hol nem volt,

Szívemből szól az én dalom,
szeretlek téged, édes angyalom!
Te vagy az éjszakám és a nappalom,
minden percem veled együtt élni akarom.
Válladra hajtom a megfáradt fejem,
te átölelsz féltőn, kedvesem!
Hozzánk szállt a boldogság kék madara,
s csodás dalát nekünk dalolta.
Trillája szállt fel az égbe,
s mi boldogságtól hevülten

Jöjj, kedvesem, ölelj át,
én úgy szeretem,
oly szerelmesen, oly kedvesen.
Fonjon körbe a két karod,
ugye, édesem, te is akarod!
Érzem, gyorsabban ver a szíved,
a vágyad is éled, szeretlek téged!
Érzem a puha,
leheletfinom simogatásod,
mellyel a vágyam lángoló tűzbe hozod.
Remegő testem téged vár,
oly jó, hogy ölelsz már.

Őszi rózsa,
halványlila őszi rózsa,
te vagy a szívem hírmondója.
Mondd el, hogy szeretem,
soha nem feledem,
itt van a szívemben,
örökre benn.
Őszi rózsa,
halványlila őszi rózsa,
illatod száll az éjszakába,
elviszi a szél a sóhajom,
éjjelente a kedvesemre vágyom,
róla álmodom.
Izzik a lég,

Gyorsan elszaladt ez az év,
tovaszállt az ifjonti hév.
A régi vágy most is itt a szívemben ég,
szeretlek téged, kedvesem, oly rég.
Nekem már nem terem babér,
a tüdőm tiszta levegőt kér.
Az idő minket nem kímél,
nemsokára jön a hideg, fagyos tél.
Az ember mindig szebbet remél,
s nem tudhatjuk,
ki, meddig él.