Egy kis szerelem, mely mindenkinek kell,
egy kis szerelem,
amely a lelkünkben új reményt kelt.
Egy érzés, mire minden szív vágyik,
egy édes csók,
egy ölelés,
pár halk suttogó szó,
melyet hallani oly jó,
hogy téged szeretnek,
és nem kell soha más,
hogy nem múlik el soha
ez a csodálatos varázs!
Egy édes érzés,

Emlékeim gyöngysorán te is ott csillogsz,
mint egy csodálatos gyöngyszem,
a csodákra ma is oly szívesen emlékezem!
Velem van, és sokszor nézem,
minden gyöngyszem egy-egy szép emlékem.
Életem során volt sok gond, baj,
szívet tépő fájdalom,
de mindig segített egy Isteni oltalom!
A gyöngyszemek gyűltek sorban,
felfűztem,

Megőrjít engem már minden mozdulat,
mintha késsel vágnák a húsomat!
Lüktet, fáj, szaggat minden porcikám,
nem tudom, mi lesz így velem ezután,
de a fájdalmaimon enyhíteni már alig lehet,
megszokni meg a testem képtelen!
Meg kell tanulni a fájdalommal élni,
nincs más, csak remélni, remélni!
Remélni,
hogy jönnek szebb napok,

Ameddig az idő rohan,
mint a szél,
és mi nem tudhatjuk,
vajon meddig marad még a miénk?
Meddig ad nekünk még boldogságot,
hitet, reményt?
Nem tudja senki,
de reméli mindenki,
hogy vele marad és sokáig kíséri!
Az idő, mely életünk része,
ad nekünk sokszor bánatot,
tragédiát, örömet, szépet.
Mégis a miénk,

Hiányzik nagyon a szó,
a kimondott szó,
a beszélgetés,
az érintés,
a mosolyod,
a biztatásod!
Hiányzol, ha távol vagy,
én itt, te ott,
kint tombol a nagybetűs ÉLET,
szívemben vergődik a lét!
Az életben bármennyit éltél,
mindig túl nagy a tét!
Hiányzik a nyugalom,
a békés együttlét,
a kezed puha érintése,

Szent karácsony ünnepén,
mikor az ég a földdel összeér,
Betlehemben Mária magához ölelhette
újszülött gyermekét.
József féltőn vigyázta őket,
gyengéden a jászolba fektette.
Napkeletről fáradtan három királyok megjöttek
köszönteni az újszülött kisdedet.
Hoztak aranyat, tömjént, mirhát,
méltón köszöntötték a kis Jézuskát!

Ma délután csoda történt,
rám talált a boldogság,
körbeölelt, meg is csókolt,
s azt súgta,
hogy oly régóta várt már rám!
Úgy örültem, mint egy gyermek,
gyorsan vert az én szívem,
megköszönni alig tudtam,
hisz úgy mondták,
csodák ma már nincsenek!
Csoda történt, most már tudom,
itt volt velem, megfogta a két kezem,

Hidd el, kedvesem,
nem számít semmi,
ha látom a mosolygó arcodat,
ha hallom a kedves hangodat,
ha látom a csillogó két szemed,
ez a boldogságot jelenti énnekem!
Hidd el, nincs nálam boldogabb,
ha este velem vagy,
ha fogod a két kezem,
és hozzám bújsz lelkesen,
szerelmesen!
Hidd el, hogy az élet így oly szép,

Olyan jó, hogy vagy nekem,
szeress engem tiszta szívből, kedvesem!
Elmúlhat a nyár, az ősz, jöhet a tél,
a lényeg az, hogy velem legyél.
Hiányzol minden percben énnekem,
csókodra szomjazom, kedvesem.
Ölelj át lágyan oly lelkesen,
jó érezni a szívverésedet,
az el nem múló lelkesedésedet,
a forró szerelmedet!

Fáradt ma az esti holdvilág,
az ég peremén botorkál,
szobámba bekukucskál,
vigasztalást talál.
Csillagtalan ma az éjjel,
de jött egy vigasztaló jel,
érzem, a szerelmem neked is kell.
Öledbe kuckózok most, kedvesem,
ringass engem, édesem,
ez olyan jó énnekem,
már nem fáj semmi sem!
Hozzád simulok most csendesen,

A szeretet, mely bennünk él,
ne tartogassuk, osszuk szét!
Én a szeretetem szórtam szét,
mint hóanyó a hópihét,
volt, aki ebből nem kért,
nem erőltettem,
sőt, jó, hogy előlem kitért,
pedig amikor mindent megígért,
aztán mégis más útra tért!
Ha nem kell a szeretetem,
hát nem, annak búcsút intettem!
Ég áldjon mindenkit,

Hív ma téged a napsugár.
Oda, hol fény téged vár.
Rád figyel ma az isteni fény.
Vigyázzon rád sokáig az ég.
Áldja minden lépésedet.
Terelje életedet, teljesítse reményedet.
Hintse be utad aranyporral, ne törődj a korral.

Hull a hó, hulla a hó,
gyerekeknek csuda jó,
hogyha siklik a szánkó,
nagyot sikít sok lurkó!

Hull a hó, hull a hó,
hóembert építeni de jó,
répa orra, szeme szén,
nagy fazék van a fején!

Hull a hó, hull a hó,
hógolyózni csuda jó,
Katinak dobja Ottó,
gyorsan száll a hógolyó!

Én édes, drága szerelmem,
érzem, te oly boldog vagy velem.
Hullhat a hó, jöhet a hideg tél,
lehet nappal vagy fekete, csillagtalan, sötét éj,
nem számít, ha te már karjaidba vettél!
Átölelsz, mint a tavaszi szellő oly gyengéden,
én hozzád bújok, mint virág a levélhez édesen!
Suttogva mondod, mennyire szeretsz engem,

Leesett az idei első hó,
örülnek a gyerekek, s ez csudajó!
Hull a pelyhes fehér hó,
ez bizony már a való!

Hófehér lett már a táj,
látni oly csodás báj!
Hull a fehér hópihe
szép lassan a földre le.

Varázslatos a hóesést nézni,
egy-egy hópihét tenyerünkbe venni!
Csodálatos hóembert építeni,
szánkóval a dombról lesiklani!

Hideg az eső
kertek alatt jár a tél
hóval fenyeget

Viharos széllel
téli havas esővel
november vége

Zúzmarás hajnal
köd borította tájak
jön a december

Vacog a határ
fázik az őszi vetés
hópaplan kell már

2024. november 20.

TM

Jaj de jó, jaj de jó szerelmesnek lenni,
amikor két ember ily boldog tud lenni!
Mindegy az évszak, tavasz, nyár, ősz vagy tél van már,
ha Ámor nyila eltalál, rájuk csodás boldogság vár.
Jaj de jó, jaj de jó szerelmesnek lenni,
két gyönyörű szemben a csodát meglátni.
Érezni keze bársonyát,
átélni vele száz csodát!
Repülni együtt a végtelenbe,

Ó, szerelem, szerelem,
mennyi ember veszti el naponta az eszét,
s a józan ítélőképességét!
Hiába minden, ami nyilvánvaló,
nem, nem látja,
hogy a szerelem érzése benne már izzó láva!
Köd borítja el a szemét,
és nem látja, csak a kedvesét!
Ilyen volt régen is,
és ez ma sem változott,
ha Ámor nyila eltalál,