Újévi varázsló pálcája int,
Ember szívében él a hit,

Híd a dicső múlt, s jelen között

Piros, fehér, zöld zászlóba öltözött
Leng a zászló magasra emelve
Ki még nem látja, most észre vegye

Hömpölyög az ünneplő tömeg
Nekik a haza szó, az édesanya, s becsület
Most kell hazánkért újra kiállni
Most kell a békére igent mondani!

Vidámságról kéne most már csevegni veletek,
boldogságban fürödni, mint porban a verebek,
rügyeznek a fák, nyílnak tavasznak virágai,
szeretőm csókjait, emlékeim mély zuga rejti, 

Változó a napok ritmusa, 
kinek van, kinek nincs humora,
nem akarom a múltat elemezni,
ami szép volt arra emlékezni.

                         Nagyapai sirám…

575575

Pereg az idő, mint napraforgóból a szemek,
berobbant közénk ördög műve, védekezzetek,
habár az éltető Napunk most is éppúgy ragyog, 
ugyanúgy változatlan állásúak a csillagok.

Szörnyűség jött közénk, egy ismeretlen vírus,
a KORONA, felfordult a világ az életstílus,
ember hidd el, ez is az Ördög egyik műve,
fegyelmezetten viselkedjünk egymást védve.

Feszülnek a rügyek, nincsenek levelek,
virághavazásban minden oly üde, friss,
az ember ennél többet már nem is kérhet,
kit e partra sodort egykor a genezis.

Szirmokban fürdik a testem és a lelkem,
pedig már korhadó, öreg fatörzs vagyok
nyugalmamra eddig még sehol sem leltem,
szállnak, szállnak a hófehér menyasszonyok.

Piroska szép kis leányka,
És szófogadó szorgalmas,
Erdőben ül egy faárnyban,
Mellette az ordas farkas.

Előbb így szólt hízelegve,
Ha én veled olvashatok,
Nem bánom, barátod leszek.
Jó, s mosolyognak jó nagyot.

Nagyi kalácsa kosárban,
Várja már a  házikóban.
Piroskának mobiljában, 
Anyunak hangja megszólal.

Hatvanöt elmúltam, igen, és félek,
némán várom, lesznek-e fejlemények,
azt mondják, veszélyeztetettek vagyunk,
ne hagyjuk annyiban, élni akarunk!

Vírus ez a javából, alattomos,
védekezni... minden tanács sablonos,
mosom a kezem, sőt, fertőtlenítem,
de ad védelmet? Bizony, csak remélem.

Vírus ellen mi összefogunk
Ez egy igazi, nagy harcunk
Nem figyelünk az ellen károgásra
Sem rossz indulatú kiabálásra

Összefogunk ismét, mint régen
Mikor vész pusztított a népen
Mikor háború dúlt, vész tombolt erősen
Csak az összefogás segített az emberen

Ilyen nagy hullámot vajon mi váltott ki,
méhraj tanyája a bimbós tulipánfa,
mily bátran virágzik rétek ibolyája,
bárhogy akarnék, nincs honnan plagizálni.

Csak Isten eszel ki ekkora rabságot,
aranyeső bokrok velem térdepelnek,
a lakatját rázom megkopott hitemnek,
sűrűsödő hegek, ráncosodott rácsok.

Eljött az este, a lefekvés ideje.
Kivagyok fáradva, jut az eszembe,
Lehetőség, mégis nagy a huzavona,
Keresem a kiskaput kibúvóra.

Na figyelj, te gőgös ember:
ütött az utolsó órád!
Törpe lettél, koporsónak
egy dió héja is jó rád.
Letiportad, kibelezted
űri otthonod, a Földet –
teremtőd rút sírgödrödre
plutónium sziklát görget.

Amióta ember él a földön
Hatalom, kincs sokat ér
Harcol az ember ember ellen
Az óhajtott, megszerzett kincsér
Embertipró századok következtek
Harcok messze homályba vesztek
Nincs nyugalom, nincs kegyelem
Kis emberek milliói porba vesznek

Hogy szaladnak a percek
Mint a gondolat, utol nem éred
Hogy haladnak a napok
A kedves örömteli gondolatok

Hogy szaladnak az órák
Ha boldogság vár rád
Keserűen, lassan telnek a hetek
Ha gond sanyargatja lelked

Hogy szaladnak a hónapok
Ha viszik magukkal boldog sóhajok
Ólom lábakon múlnak az évek
Ha könny záporával méred

Bazalt bútorok közt csermelyekből iszom,
enyém a néptelen magyar Riviéra,
csattog a vesztegzár lobogó zászlaja,
hol van a globális felmentő irgalom.

Március egének kékjébe öltözöm,
talán annyi idő-haladék még maradt,
hogy jóllakassak pár baráti madarat,
a szívemben dongás, méhes sziromözön.