Áldd meg Uram ezt a népet!
Lásd, ha sírnak s kérve kérnek!
Tartsd meg őket erős karral,

Visszatérve a másik önmagamból
Széles, járható utakon lépkedek,
Sokat plagizáltam már a másiktól,
Szűk rácsok közé szorítom a teret,
Se versek, se rímek.
Mit képzeltem, és mit is gondolhattam,
Mikor megráztam a szürke hegyeket,
Mit hallhattam meg a szirén- hangokban,
Papírra ragadtam, mint naiv legyek,
Szállnék, de nem lehet.

Tépett gondolat. Madzagon ráncigálják,
úgy lép, ahogy mozgatják a karok.
Nevet a tánc, csak a lélek zokog.
Valaki parancsol, s lettek új golgoták.

Múló évek apró örömei ritkák,
de táncolni kell, mozognak vonók.
Szól a zene, s a régi dallamok
kézfogásait tanulják az unokák.

Mosd csak mosd ki szemeidből,
minden éjszakának rossz álmait,
nem voltam akkor ott melletted,
mikor vágytad szerelmünk vágyait.

Osztom a tegnapot a holnappal,
a mából talán majd sorsot húzok,
bohóc parádézza agyon magát,
többed magammal teát kortyolok.

A fordított lábak sétálóján,
délutáni Nap huncutan mosolyog,
még kilehet játszani tél aduját,
mikor párember összesomolyog.

Hidat verek folyókon át
Összeköti jobb, bal partját,
Suhog a víz, rohan az ár,
Túlparton valaki vár.

Vastaggá híznak a fekete árnyak,
énem közepén vacognak telente,
idelenn törvény most a káosz rendje,
böjti szelektől pattannak a zárak.

A virágok reszketve belül nyílnak,
illat-spórák remegnek eleresztve
sápadt, áttetsző, tavaszi terekbe,
kis ágyást kapartam pár szerény vágynak.

/Háború után:1946.:Kitelepítések
Felvidékről magyarok panaszai/

Hiába mondod
A madárnak, ne énekeljen,
A vándornak, útra ne keljen,
A napnak, ne adjon meleget!
A szívednek, nem lesz több szeretet.

Ötmilliárd a lottón,
hétmilliárd a Földön –
koronavírus grasszál…

„Miatyánk Isten ki vagy a mennyekben!”
Imádkozom érted szeretett nemzetem.
Kell most az ima, kell az összefogás,
Száz éve szenvedünk, elveszítettük egymást.

Enyém a legszebb szó Édesanyám,
ki itt nevelt, s ez lett Hazám,
ölel a róna, mezőn virág,
ez ország mindig a nagyvilág,
égtek belém szép magyar szavak,
hol Dráva folyik, két kis patak,
Enyém a felhő, szép kikelet,
a sok színes-színű népviselet,
suttogó erdők, ringó kalász,
mező szélén a kicsi faház,
tanítónéni ki magyaráz,

Angyalföldi rege

Zsuzsanna, Zsuzsannák

Ó drága kikeleti napsugár,
Ragyogj, ragyogj végre már!
Várom már, erre száll,
Egy szép hangú, boldog madár.

Várom, mikor szólal meg a pacsirta,
Mikor száll az egekig a hangja?
Itt a tavasz, eljön hát,
Dalolja vígan szép dalát.