Ausztrália sűrű erdejében
Tűz pattan nagy felelőtlen
Zúg az erdő, fúj a szél
Tűzkakas útra kél

Menekül most ember, állat
Segítségért kiált a  világnak
Pusztító tűz nem kegyelmez
Fut a láng, félelmetes

Erdő rengeteg mélye lobog
Kis, s nagy állat szíve dobog
Pusztul itt minden, ami élő
Hiába jő segítség, aki mentő

Tüzes napkoronggal ébred a hajnal
/ Valentin napra/

Jó lett volna bátran élni –
rózsakertben sose félni,
temetőben csak remélni…

Jó lett volna mindent bírni –
imát, verset vérrel írni,
könnytelenül egyre sírni…

          2020.02.14.

Kinek a szégyene a tudatlan gyermek,
szülőnek az iskolának, környezetnek ?
ez összetett kérdés, összetett a válasz,
probléma mellett nem mész el, hanem megállsz.

Mert ha felnőtt lesz, s fog majd véteni, 
a te lelkedet fogja majd az sérteni,
ne legyünk közömbösek figyeljünk egymásra,
ne ítéljük magunkat kötelességmulasztásra.

Rózsaszín pillangó
Kedves kis lepke
Repül oda, repül ide
Boldog a lelke

Soha nem gondoltam ezt valaha,
takaróztál volna hervadt virágba,
a csók, mely akkor maradt a porban,
amit már többé nem csókoltam soha.

Valaha nem gondoltam volna,
az élet sokszor mily mostoha,
tárt karom mellett máséba omlottál,
azóta sokszor csetlettél-botlottál.

Elnézem vágyódva a játszó gyermeket,
buborékokat fúj, szinte olyan önfeledt,
szárnyalnák veled boldogan gyermekem,
de gondok nyomasztanak, mi lesz velem.

/ Csurka István költő emlékére /
4.éve!
 

Az idő lejárt
A dal tova szállt
Nem szól többet
A szép hangú hegedűd már
Emlék csupán
A dal,a vers,a próza
Elhalkult a hegedű
Elszakadt a vonó húrja
Nincs,aki tovább húzza

Régóta kerestelek, kutattalak,
Ne fuss el, hisz végre megtaláltalak.
Szívemben dúl a szerelem mámora,
Égő piros rózsa szívem záloga.

Amikor először egymásra néztünk,
Mindketten a lelkünk tükrében égtünk.
Az igazit már régóta kerestem,
Végre úgy érzem szemedben megleltem.

Mint szomjas szarvas 
Hűs forrást keresve
Úgy vágyik a szívem a kikeletre
Mint éneklő pacsirta
Énekét, ha zengi
Itt a tavasz fenn hangon énekli

Mint a széncinege csicsergi
Nyitni kék, nyitni
Úgy vágyok a tavaszi ígéretre
Mint a rügy, ha ágon pattan
Úgy zakatol a szívem halkan
Ha utolsó reményért dobban

szomorú vagyok,
torzulnak a viszonyok,
ki nem ejthető nevek alatt,
tűnnek fel arcok,
magyarok ők azt állítják,
mégis a magyart gyalázzák.
annak mennek azt verik,
ki kenyeret segélyt ad nekik,
már lassan félni kell,
ha utcán megyek,
mert tele vannak velük,
utcák üzletek.
szomorú vagyok,
hisz a tanítót is verik,

Nem kell a szöveg,
csak rakd fel fényképedet,
néma lesz ajak.
Ó hogy mennyien
gyűlöltök egy kritikát,
az írás hibás.
Ne vedd magadra,
légy kedves és humoros,
szeretni fognak.

Hogy lehet osztályozni a leírt szavakat,
amik mondatokká rímmel összeállanak,
érthető, vagy burkolt a mondani való,
ezért nem kérek baksist, nem leszek házaló.

Rácsokat soha nem tűrök magam körül,
ám ezért a vállamra madár még nem röpül,
de így is tetszik még, szép míves rácsozat,
mely néha védene ártatlan bárányokat.

Szenzációs story
Mezei István

Nem kell a szöveg,
csak rakd fel fényképedet,
néma lesz ajak.

Barcs, 2020.02.01.

Dromedár Danika sírva szalad haza,
nagy az ő bánata, végtelen panasza,
hüppögve, csattogva, hisztisen azt fújja,
miért van őneki hátán csak egy púpja?

/Galyatető, Kékestető kirándulás 2002/