Repülnék hozzád, de nincsenek szárnyaim,
Visszahúz a Földre a gravitáció,
Eligazodnék esőfelhők árnyain,
A magasság nekem nem volna riasztó.

Negyven éve volt egy május, de régen volt, tova szállt.
Szívem megtelt szerelemmel, az Ő szíve is rám várt-
És mi volt még…? 
Felettünk volt a kéklő ég.

 Próbáltam elolvasni Jókai Mire megvénülünk című regényét, de igen hamar feladtam. Nincs türelmem hozzá. Pedig mennyire szerettem olvasni. Megszámolhatatlan évig könyvtárba jártam olvasni valóért. És gyűjtöttem a könyveket. Sokat. Azt gondoltam, ha majd idősebb leszek, mindet elolvasom. De hogyan tegyem, ha folyton elcsavarog a gondolatom?

Székelykapu az út mellett
Csalogat, rajt át kell menned,
Lombsátor a fejünk felett,
A magasba lépcső vezet.

Hazánk egén felragyog a szivárvány
Mint piros-fehér-zöld kokárdán
Ünnepre szólít felrázva bennetek
Ne aludjatok,emlékezzetek !

Esik eső,hull a havas eső könnye
Hol vagy te forradalom szent ünnepe
Március Tizenötödike?
Hol vagytok ti hős hazám fiai?
Hazánk harcát most vívja ki!

Még nincs itt az idő,
még maradj velem,
mint mikor gyermek voltam,
és fogtad a kezem...

Ne hidd, hogy véletlen, ha meglátsz valakit, dobban a szíved és tudod;
Egymásnak szántak valahol, s ez lesz az igazi, rád vár, te vártad, s várod.
Tél volt akkor, fent havas volt a táj, s lejjebb a parkon át tavasz suttogott.
Nem feledem azt a télvégi tavaszt: január végén, a hegyek felé tartó utamon.

Hiányzol! E szó nem elég
Ahhoz, hogy mit érzek!
Ámor nyila még bennünk van,
remélem te is így érzel!

Ím, hát eljött március idusa –
Julius Caesar, Ferdinánd: rettegj!
Ma felzeng a lázadók himnusza.

Lírába csobban a tavasz,
az ég kertjében
színes buborékokkal
játszik a szél.

A magányban, betegségben, gondban, bajban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha a barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a szenvedés vagy a súlyos csend.

Te vagy nékem a kenyerem és a só,
mert mellettem állsz, ha magam elhagyom,
lázasan, gyengén vacogok vackomon
a kín mar belém, mint hóhér, vasfogó.

A beverbuvált legények, lehettek talán ötvenen, énekszóval vonultak Kassán végig, a kaszárnyába. Kevés falusi fiú volt közöttük.  Csak itt-ott ment a sorba 3-4 szál hófehér, rojttal ékesített vászon gatyát, pitykés mellényt, és pántlikás kalapot viselő legény, mint Varga Gyurka. Hubai Józsi ugyan a pitykés mellényét viselte, hiszen a menyasszonyához készült, de a kalapja nem volt felpántlikázva. 

Még javában dúlt a tél. Erdőt, mezőt vastag hó borította. Fagyos szél cibálta a fák ágait. Állatok elbújtak, hogy jéggé ne fagyjanak.

Napjaink zsörtölődései, ma szinte végtelen.
Idegen méreg szitál az ólomszürke égből,
a métely kényszere érezhető a rendben ,
és mesélek néked a féltő magyar szívről.

Ó nagy költője a nemzetnek
Hányszor támadsz fel
Hányszor temetnek
Talpra magyar,itt az ideje
Hányszor tagadnak meg