(Hacsek és Sajó az asztalnál ül.)

Valamikor régen egy iparos ember,
munkáját végezni felkelt korán reggel.
Villanygépével épp parkettát kefélget,
káromkodik szegény, mert füstöl, leégett. 

Ledöntött a lábamról a fránya kór,
nem segíthet rajtam a csodadoktor,
lázam is túl magas,
gyomrom is már savas,
hisz pálinkát vedelek már hajnalkor.

/gyermekvers/

Ugrik a mókus 
ágról-ágra
Jó mogyorót
megtalálta
 

Mivel augusztus elején a faluban már mindenki learatott, kicsépelte gabonáját, a dolgos paraszt ember most kicsit szusszanhatott. Igaz, hogy ez csak annyiban volt szusszanás, hogy nem egészen hajnalhasadáskor kelt, hanem csak mikor feljött a nap.

Erdogan-t fogott Merkel asszony:
kapkodó kezéhez török ragadt.
Brüsszel szerint ez csupa haszon:
az EU az úton továbbhaladt.

 Kísérő titkainkat, mi ismerjük igazán.
A nóta szívünkben is ívelő dallamán,
mában zeng a jövőt ígérő földi csoda,
a mi márciusunk -- szerelmünk márciusa.

Azt mondják, a szerelem költővé tesz. Gyakran. A barátság az életet teszi költőivé és költészetté.

Szonett

Álmodva is csak szeplőid számolom,
mint azon nyáron, mely nem volt szeplőtlen,
drága titkaid ismerője lettem,
éreztem, hogy örökre eldőlt sorsom.

Szóljon az ének,
itt a tavasz,
kis madár röppen
égbolt alatt.

...tisztelet a nőknek...

Bezártam szívem, elromlott a zár
Bezárult örökre,nem nyitható már
Elszaladt éveket kutatom
Tükörbe nézhetek tudom
Fáradt az arcom súgja,
Sok volt a küzdelem,súlya

Díszes kapu, fafaragott, nagyzoló
Mögötte sok szerény sírdomb, porladó

Régi sírok, ős halottak, őseim
Végig megyek a temetőn s hullanak a könnyeim.

Akiket dombok alkotnak, s persze völgyek –
különös erővel vonzzák terebély - tölgyek –
figyeljenek szavaimra, kedves Hölgyek!

Tavasszal történt Bogdányban,
Nagyapáék házában.
Selymes macskánk megfialt,
Szép cicalányt  és nem fiat.

Áprilisban, a hátsó kertben,
cicánk, Szerénke szenvedett.
Elérkezett a fialás ideje,
Sírt Szerénke, nem volt helye.