Az éj leszállt
Sötét palástját
Ráterítette a tájra
Csendes a tó
Csak egy holló
Károg bele az éjszakába

...csillagot szórok Rátok...

Írta: Kavisánszki Péter

Kürtszó, kiáltás voltam valamikor,
bénult csillagokat felriasztottam,
mára már csak rekedtes fagottom szól,
ha pisszegnek, az is elhallgat gyorsan.
Most csak haldokló légyzümmögés vagyok,

Az én utamon nincsen semmi átok,
Isten őrzi a szeretéseket,
dalolásznak a mezei virágok,
csokrot köt a szél. Terebélyeset.
 

Halni készül a csend, mély bíborba vontan.
Sírnak a csillagok, a vén hold is szótlan.
Éj, szemfedő alatt, nyugszik, pihen, holtan.

Lénárdos haiku

Nem aranyat látsz, csak azt szeretnél látni.
Félsz, hogy amit az aranynak hiszel
egy kődarab. Csiszolod aranynak. Ilyen

Parancsszóra verset írni nem lehet,
Akkor sem ha, megfogják a kezedet.
Így van ez is, menni kell, hát előre,
Szív, a szívbe hív, most cselekedetre.

Húsz éve történt,több is már talán
Háború dúlt,Vajdaságban,s Szabadkán
De elnémult a fegyver,elcsitult haragja
Virágot küldött hálából egy anyóka

Ragyogsz

...múlékony szerelem...

Egy mozgóurnás feljegyzései