Ajkad arcod ceruzája.
Rajzaid a nevetésed.
Ma ritkábban mosolyogsz már,
eltüntető munka ért el.

Halandó vagyok tudom,
egyszer majd eltávozom,
Te megsiratsz újra és újra,
emlékszel jelenre, s múltra.

2.rész

Jó véggel...

Fehér ingben, frakkban, csokornyakkendőben,
komótosan lépdelt, s bólintott kimérten.
Tele volt a terem, nyüzsgött hullámozva,
tarka embertenger, mint óceán fodra.

Talán tavaly nyáron történt. Ültünk a fa alatt, és elmélkedtünk. Arra gondoltunk milyen szép is lenne, ha újra együtt lehetne a nagy családunk. Mint már nagyon, de nagyon régen volt.

Nagyanyám emlékére

Lénárdos haiku
Ruzsa Magdi interjuja után

 Kicsit átfésülve...

Most ezt az időt éljük,
Ebben dobban a szívünk.
Keresem a fényt,

A pusztában állt magányosan egy kicsi fa.

Lénárdos haiku

Lágyan, ahogy a karodat tartja a szék
fája, lehajlik, mintha kiesett
volna valami. Ujjaid között már nincs

 Mehemed tragédiája (hivatalos)

Kedves Barátaim!
Volt egyszer egy házifeladat az Újságíró Iskolában. Mehemed tragédiáját kellett többféle műfajban átdolgozni. Nekem így sikerült.
Remélem csalok egy kis mosolyt vele az orcátokra  

Költő, író, poéta,
Rímbe szedve sorolja.
Képzelete szárnyal, repked,

Látod, ott derül már. Hosszú nappalokat
küld nekünk az ég. Felépül a vár,
és lesz igazi tető a fejünk felett...

Saját rémrímemen felbuzdulva.

Miért sír a vadgalamb a fákon,
Fészkén ülve és töprengve,
Vagy fent a levegőégben..