sze 07/05/23
Kovácsné Lívia
Az esőcseppek
ma gyöngyökként csillognak,
arcom áztatja.
Nap sugarai
a virágok szirmait
lágyan csókolja.
Rózsák szirmai,
méhecskéknek éléstár,
a finom nektár.
Szívem fájdalma
évek gyötrelmeinek
a könnycseppjei.
Az égi áldás,
nyári, hűsítő zápor,
földnek ajándék.
|
k 07/04/23
Kovácsné Lívia
Ó, szerelem,
mely vágyak, lüktető ÁRAMLÁSOK,
ÖRVÉNYLÉSEK, vad HULLÁMZÁSOK,
égig emelő GYORSULÁSOK,
LASSULÁSOK váltakozása,
mely az izzó vágyak egybe CSAVARODÁSÁVAL hozza testünket tűzbe.
A FELKORBÁCSOLT vágyak robbannak, mint a vulkán,
s az érzelmek testünkben SZÉTTERÜLVE közlekednek egyre gyorsabb ütemben ereinkben.
|
k 07/04/23
Kovácsné Lívia
Mondd, miért nem jön álom a szememre?
Vergődő szívem miért nem nyugszik meg?
Mondd, mi ez belső égés,
mint a tűz lángja, ha száll,
s az ég felé repít,
igen, elrepít egy földöntúli világba,
hol nincs fájdalom és bánat.
Mondd, miért nem nyugszik meg a lelkem,
miért tépi szét millió tüske a szívem?
Mondd, Istenem,
meggyónom bűnömet,
|
p 06/30/23
Kovácsné Lívia
Miért vágyunk úgy a szerelemre,
mely nincs tekintettel se korra, se nemre.
Az ember arra vágyik,
hogy szeressék,
s ha ez nincs, hiánya
betegség forrása.
Szeretve lenni
és nagyon szeretni,
a szerelmünkért mindent megtenni.
Ez minden vágyunk,
ezért minden szabályt áthágunk.
A szerelem mindent feledtet,
|
p 06/30/23
Kovácsné Lívia
Szép lassan elöregedik az országunk,
kevés a fiatal,
sok az öreg.
Minket körbevesznek a határok,
sok fiatal boldogulást keres máshol,
van, aki kívül szeretne élni,
van, aki belül
boldognak lenni.
Esténként a teraszra kiülni,
a csendet hallgatni,
amikor a bokor levelei
között egy tücsök kezd hegedülni.
|
cs 06/29/23
Kovácsné Lívia
Forró a nyár,
lonc illata száll,
tudom, valaki, valahol vár,
talán egyszer rám talál.
Izzik a levegő, forró a lég,
hát jöjj, kedvesem,
a szeretetből sohasem elég, gyere hát, légy velem!
Hiányod fáj nagyon,
megszokni nem tudom,
könnyem hull egy nyári alkonyon,
mindenem neked adom.
"Egy könnycsepp megpihen a pillán,
|
cs 06/29/23
Kovácsné Lívia
Sírjon a gitár, kedvesem,
egy csodaszép dalt,
csak nekem!
Játszd el,
hogy mennyire szeretsz,
hogy mit sem ér
az életed nélkülem,
hogy milyen jó velem,
én édes kedvesem.
Játszd el úgy,
hogy sírjon a gitár,
szíved megszakad értem már,
dalold el,
hogy a lelked csak engem vár.
Hallom a gitár hangját,
|
v 06/25/23
Kovácsné Lívia
Álom vagy valóság,
a verstolvaj köztünk jár,
gombostű élén fut az igazság,
remélem, tudod, hol a jó út már.
A költők sora írja verseit,
de van, ki ádázul meglesi,
verseire fáj a foga neki,
s ha nem vagy résen,
galádul elveszi.
Hát írj te is szép verseket,
prózát, novellát,
és ne lopkodd a másét,
ez nem szép,
|
v 06/25/23
Kovácsné Lívia
Fogd a kezem, ne engedd el,
reszket a lelkem, ölelj át, kedvesem.
Kint dúl a vihar,
erős szél rázza a fákat,
villámok cikáznak, dörög az ég,
félve ölelik egymást a fák,
az eső a leveleiket tisztára mossa már.
Összezárták a virágok szirmaikat,
benne kis bogárkák menedéket találtak.
Remeg az árnyék,
a szél darabokra tépi szét,
|
szo 06/24/23
Kovácsné Lívia
A boldogság kék madara vállunkra szállt
azon a júniusi délután.
Boldogan öleltelek karomba,
s forró csókom szomjazó szád oltotta.
Boldogság kék madara velünk volt,
s mi mohón szürcsöltük a kéj mámorító italát,
egymás ölében várt ránk a boldogság.
Viharos száguldás a szerelem szekerén,
s mint a madarak, szálltunk az ég felé,
|
szo 06/24/23
Kovácsné Lívia
Távolban nekünk még
fényesen csillog a remény,
mint sötét éjjel a sarki fény.
A sarkcsillag, mely a hajósoknak is utat mutat,
vezessen hozzám újra vissza,
hisz boldogságod itt van.
Susog a nyáresti szellő,
a virágok illatát viszi messzire el ő.
Szellő szárnyán üzenem tenéked,
én édes kedvesem, mennyire szeretlek.
|
p 06/23/23
Kovácsné Lívia
Oly jó, ha a remény éltet,
szívünkben a szunnyadó szenvedéllyel,
melynek már csak egy
aprócska szikra kell,
és hatalmas,
mindent elsöprő tűz lesz.
Egy pillanat műve az egész,
s Te úgy érzed, elégsz,
pedig nem vagy túl merész,
mégis, mint fáklya, úgy égsz.
Oly nagy a vágy,
szíved, mint vaj, oly lágy,
|
p 06/23/23
Kovácsné Lívia
Rohanunk életünk során,
nem tudjuk, mért, mi okán,
de mindenki hajszolja az életet,
s van, akit bizony ez éltet.
Én tudom, nem erre a világra való vagyok,
tévesen kerültem ide,
erre nincs ok,
nekem ez már túl sok,
eszemnek egy nagy sokk.
Itt ember embert öl naphosszat,
legyek inkább a tengerben moszat,
|
cs 06/22/23
Kovácsné Lívia
Fut, szalad, rohan az életünk,
sokszor bizony ezzel egyet nem értünk,
de nincs mit tennünk.
Gombostű élén táncolunk álom
és valóság határán,
s ha a hajnali pirkadat még ébren talál,
egy forró tea új reményekkel táplál.
A költő verset ír hajnaltájt,
szerelmeset, vágyakozót, édeset.
Libben a függöny,
a hajnali szél játszik
|
cs 06/22/23
Kovácsné Lívia
Szerelem, szerelem,
mely nincs korhoz kötve,
ha elér,
oda az ész,
bármily merész.
Jön, és nincs mit tenni,
vele kell menni.
Ha Ámor nyila szívünkön ejt sebet,
nem mondhatsz nemet!
Mint a lehulló tollpihe,
simítja meg a földet,
úgy simogatott a puha, bársony kezed,
testem lankáit, rejtett zugait,
|
sze 06/21/23
Kovácsné Lívia
Várom, hogy hívj,
hogy szólj,
hogy várj,
szívedbe zárj.
Várom, hogy írj,
hogy elém állj,
nekem suttogj,
velem sétálj.
Mondd el,
hogy mennyire szeretsz,
hogy nem bírod tovább már nélkülem.
Szólj,
s én rohanok,
bárhol is vagyok,
érted mindent megteszek,
hisz oly nagyon szeretlek.
Oly jó veled,
|
sze 06/21/23
Kovácsné Lívia
Most már bennem vagy elrejtve,
mint egy féltett,
rejtegetett amulett.
Legbelül,
csak Te és én tudjuk,
mily mélységeket jártunk együtt meg.
A fent és a lent együtt megélve édesen,
keserű csókunk vad viharában,
összeolvadásunk égi magasságában,
sikoltva kapaszkodva egymásba.
Feledni nem tudom,
vágyom újra átélni ezt féktelen,
|
v 06/18/23
Kovácsné Lívia
Álmomban fogtad a kezem,
együtt futottunk a nyári harmatos réten,
ahol ezernyi pipacs integetett.
A hajnali szél végigsimította kipirult arcunkat,
s mi halk sikollyal öleltük egymást boldogan.
Repültünk a hajnali széllel a gyönyörű azúrkék égre,
s kiültünk lábunkat lógatva egy kósza bárányfelhőre.
Álmomban oly szép volt minden,
|
v 06/18/23
Kovácsné Lívia
Ordítanék az égre fel,
sötét van és néma csend,
a csillagokat sem látni,
oly jó volt rád várni.
Lelkem egy halk,
szerelmes dalt zeng,
üres a szívem,
hisz elvitted,
hiányod fáj, eléget.
Hang nincs,
a torkom szorítja száz marok,
a könnyem csorog,
rám az éjszakában száz farkas vicsorog.
|
szo 06/17/23
Kovácsné Lívia
Oly szép a nyári este,
a virágzó lonc illatát viszi a simogató szél,
szívünknek nyugalmat, békét ígér.
Álmunk legyen tiszta,
szép, boldog remény,
hogy a pirkadó reggel a nap első sugaraival
ébresszen minket fel.
Arcunkat simogatja a reggeli fény,
mely oly tiszta,
mint a remény,
és lelkünknek megnyugvást ígér.
|