|
|
Szája szélén mosoly alszik,
melle tejétől foltos a nemlét.
bánata örömre mosakszik,
nem kínozza fájó emlék.
|
sze 11/06/13
Mezei István
Nem vagyok több csak egy halk hang,
szomorú, játékos giling-galang,
nem volt soha részem dicsőség, rang,
|
„ Ne lopj!”
|
Mécsesünk lángokat meghazudtoló
fénye, tüze messzire világít,
mert végül mindig győz a jó,
|
A mindennapok köde gomolyog,
szívemben rebbennek, mint verébrajok
|
(Télfélő őszikék)
A novemberi alkonyat
már pusztít és felforgat,
mint a gond az arcomat,
de velem a dac, akarat.
|
szo 11/02/13
Mezei István
Magamban kútjaim mélyítem szüntelen,
hogy szomjazó lelkemet vízével hűsítsem,
|
szo 11/02/13
Mezei István
most ebben a novemberi gyászban
tavam partjain botladozva sután
beleszédülve az embernélküli tájba
vágyva a Nap melege után
|
szo 11/02/13
Mezei István
Most, mikor már nem forrón lobog bennem
a szerelem, sosemvolt, szép vitorlám
elhagyom, testem karolja száz hullám
hátán hullám, az egyetlen kegyelmem.
|
(Novemberi őszikék)
|
sze 10/30/13
Mezei István
Betölti az utat és sóvár lelkemet,
arcomba fúj, vagy csak mocorog,
simogat, mint aki nagyon szeret,
|
Már felépült hitedből a templomod,
bár napjaid a szürke jelenben éled,
sorra veted ki magadból a rossz lomot,
de még nem hangzott el rólad a végső ítélet.
|
A lelkemben mindig gyertyák égnek,
termeim bejárják e rejtelmes fények,
hálát adok a földnek és az égnek,
elfogadom a kezdetet és a véget.
|
A falun testemnek lelkemnek pólyája
volt, pázsitja párnáján pihent fejem,
elkerül itt minden, bánat félelem,
haragom szelídült halk hangú fohászra,
|
szo 10/26/13
Mezei István
Márai Sándor Hallgatni akartam című esszékötetéhez fűzve...
|
Az őszöm asszonya nevet, mosolyog,
meleg-rozsdabarna körötte a rét,
vele a természet, a türkizkék ég,
szemébe költöztek fényes csillagok.
|
Távolról kongó öreg harang,
engem korholó konok hang,
beleremeg a lélek,
kicsit még hadd éljek.
|
sze 10/23/13
Mezei István
Már csak keveset segíthetsz hazád baján,
az idő elrohant veled, rövid és kaján,
találgatod a sok hazug szó hallatán,
|