/ Mert mi maradunk /

Én a dérlepte réten sétáló férfi,
a fagyott fűnek, zúzmarás dombnak dalom
adom, mint akinek van még mit remélni,
omló partokra bátran felkapaszkodom.

A kies tengerparton némán ül két bölcs kő,
lábuknál hullámok, felettük az idő.  

Míg gyermekként örülni, ünnepelni tud,
bár tudja, elvesztette már rég az édent,
és sokszor úgy érzi magát, mint a kivert
kutya, de mindig van előtte új kiút.

Sokszor a torkunkon akadt a szörnyű múlt,
sok volt a szegény, de kevés a nyomorult.
Élet kelepelt a roskatag kéményen is,
csak katarzis volt, és nem tragikus krízis.

            Decemberben van hozzánk legközelebb a nap, de alacsony horizonton jár, és delel.

Ez a vers több, mint egy érzelmes szonett,
üdvömet hajdan szerelemtől vártam,
kitártam a szívemet nyíltan, bátran,
aztán a szépség, a csoda odalett.

Mikor már a hegyek mélye is kiég,
és túl leszünk majd e véges életen,
elveszti minden majd ízét, színét,
hol leszel Te, és hol lesz az én helyem.

Szonett 99.

Fényre születtem, de árnyékban járok,
hittem egykor, nincs  akadály, nincs határ,
repültem, szálltam, mint a szabad madár
szürke napokból fontam színes álmot.

Hozzátok el házamba ma magatok,
hagyjátok most a hideg gyűlöletet,
ha az estémet mosollyal szórjátok,
boldogan ünneplek együtt veletek.

Odakinn szerekkel mérgezik a földek
magukat, én kristálytiszta vízre vágyok,
az erdők tilalomfástól földre dőlnek,
elszórt magokban vajúdnak a talányok.

Szonett 101

Az égtájak szeszélye hányszor becsapott,
Bár Isten szándékú volt mindig a szívem,
De a szememre deszkázták a vakablakot,
A nyekergő kordélyt is hintónak hittem.

Versmorzsa

Akár törzsét a
kéreg, télbe fagyva is
ölellek Téged.

Versmorzsa

Ezt a versemet Zoli barátomnak ajánlom hálából, szeretetből