Csendben ülök a szobámban,
köröttem csak egy légy zizeg.
Padlóra küldtek, lelkileg,
a szívem mély ingoványban.

Meddig tart ez az állapot,
a se veled, se nélküled,
de közben egyre kérdezed,
szeretsz-e? S magad áltatod.

Én a két lábamon járok,
míg ő kerekesszékben ül.
Neki minden ott van, felül,
nekem nincsenek határok.

Én csodálom a kék eget,
ő csak meséből ismeri.
Szép lehet? El sem képzeli,
nem érzi az űrt, s a teret.

Én merengek egy dallamon,
ő szájról olvas, úgy megért,
nem rajonghat a zenéért,
s hogy mit mondok? Csügg ajkamon.

Torkomra hurkot szorított a lét,
menekülni tőle úgy szeretnék.
Tűzbe vetném oly csalfa arcképét,
de nélküle én, mondd, hogy élhetnék?

Párás szemeim egyre zokogják,
elhagyott, elment, fáj minden órám,
némák lettek a tüzes éjszakák,
kihűlt a szív a bánat folyóján.

"A pókhálóra harmat esett",
a súlya alatt megremegett
a szövevényes pókhálószál,
közepében kis pók szunyókál.

Felriadt ő a harmatcseppre,
próbált menekülni messzebbre,
de a kis csepp, lám, most sem volt rest,
kis pók fején koppant egyenest.

vajon, mit is akarhatnék még, mondd
ha egy mosolygós szempár rám néz
csillogó tükrében bánatot old
s pillantása éget, mint tűzvész

vajon, mit is akarhatnék még, mondd
ha bókjaira megrezzenünk
s míg kacéran reánk tekint a hold
már tudjuk, nincs mit elrejtenünk

A télesti tájban járva
léptem alatt roppan a jég.
A sötéttől körülzárva
reám borul az alkonyég.

Szinte hallom a csengőszót,
gyorsan felnézek az égre.
Vajon meglátom Télapót?
Talán eljön hozzám végre?

Egy hullócsillag szállt alá,
vagy lehet, csak egy meteor?
Száguldása így lett dallá,
és rám hullott a csillagpor.

"Mint gyermek, aki már pihenni vágyik",
úgy nyugtatom lelkem karjaidban,
szívem egyre hevesebben dobban,
s kezem arcodon simogatón játszik.

Mint gyermek, ki érzi anyja hiányát,
úgy keresnélek, ha nem vagy velem,
nagyon fáj, de mégsem röstelkedem,
magamhoz szorítom éjjel a párnát.

szeretet, megértés, félelem
küszködés, aggódás, gyötrelem
s mindez felett tán győz egy álom
a vágy, egyszer valóra váljon

vártuk jöttét a harmadiknak
egy kislánynak vagy kisfiúnak
boldogok voltunk, megszületett
nem sejthettük, de álmunk veszett

most homályba burkolódzom
ne ismerhesd gondolatom
többé ne láss a lelkembe
ne nézz vádlón a szemembe

tudom, nem engem kerestél
csak véletlen reám leltél
lehet, már százszor is bánod
elvettem tőled az álmod

mégis itt vagyok még neked
kezem a kezedben, veled
meddig tarthat ez az érzés
vádaskodás, félreértés

szeretnék elszaladni
magam elől, másoktól
szeretnék elszakadni
hamis valóságoktól

szeretnék talpra állni
de visszahúz a mélység
magamat megtalálni
hogy ne gyötörjön kétség

szeretnék... mit szeretnék
ezt még magam sem tudom
a múltba visszamennék
és úgy járnék utamon

2021. november 15.

ha úgy érzed, most szabad vagy

sárga fejecskéjét büszkén
a nap felé fordította
s a tűző napsugarakat
szomjasan magába szívta

éltető magvacskái még
egy végső napfürdőt vettek
mielőtt a büszke, kék hold
mellett nyugovóra tértek

2021. november 2.

elmúlt egy év, de változatlan
védelmező mosolyod látom

eljött már az ősz
szomorú a természet
szélapó is bősz
s míg a kertedet nézed
szökött álmod átéled

021. október 26.

Kép: https://www.balatonkenese.hu/oszi-gondolatok/

sárga, barna, rőt szőnyeget
terít lábam elé az ősz
fázós, nyirkos reggeleket
hozva újra a hideg győz

2021. október 22.

Egy kicsi bolond fehér kecske,
hogy legyen neki jó tejecske,
felmászott a fára,
de szegény kis pára
csak sírt, hogy valaki megmentse.

2021. október 5.

Kép: Pixabay ingyenes képek

Mesélj még anyu! Én hallgatlak!
Körülölel az álomvilág,
karjába vesz egy égi manó,
s tovarepít a kíváncsiság.
 
Mesélj még, anyu! Várnak csodák,
varázsvirág, tündérek, mackók,
oroszlánok, a hét kis törpe, 
színes, tarka, réti pillangók.
 
Mesélj még, anyu! Álmos vagyok!
Vár erdő, s a három kismalac,