álmatlan éjszakák
magányos nappalok
fénytelen villámok
végtelen hajnalok
feledett csókcsaták...
 
hiányzol... úgy kellenél

2023. március 18.

dacolva a faggyal törekedsz az életre
hófehér fejecskéddel a fényre érkezve
még erőtlen tested lágy, puha hó öleli
gyenge napsugár bimbódzó erőd növeli
lelkesen kinyújtod karodat az ég felé
bizakodva tekintesz egy új tavasz elé

2023. február 23.

ketten ültünk csak ott, fenn a domb tetején
nem volt mellettünk más, csak a sziklák s napfény
csendben átkarolt egy hűvös, lágy fuvallat
megborzongtam, jött egy érzés, egy sugallat

repülni kellene, fel, a magas égbe
szállni sasokkal, utat törni a kékbe
mosolygva elűzni minden sötét felhőt
vegyen hátára, kérlelni a lágy szellőt

az őszi napsugár felissza
fájó könnyeid, s nem érti
mért is rohannál hozzá vissza
pillantása szíved sérti

csak vágyakozol mindig csendben
mert hiszed, visszatér hozzád
s a fáradt, langyos esőcseppben
arcát látod, bár titkolnád

ragyogsz a sötét éjszakában
mint sok-sok ezer fehér csillag
kísér édes, bódító illat
örök szerelem évszakában

bár kecses, törékeny virág vagy
de mégis erős, célratörő
indáidból az életerő
nem múlik, ha jő késői fagy

2023. február 20.

csend és nyugalom vesz körül
kint csak egy kis rigó fütyül
érezd, ezt vágytad álmodban
ringatózom két karodban

2023. február 14.

"A köd szitálva telepszik a tájra",
fehér leplet borítva kopasz fákra,
kik ágaikat az ég felé nyújtják,
míg az égi lámpásokat meggyújtják.

Csend van. Köd ruháját az éj felvette,
fehér sipkáját földre terítette,
álmosan a fák ágai közé bújt,
összeolvadt vele a jelen s a múlt.

"Kiköthet majd végre, égnek hálát adva,"
bár imbolyog most a háborgó haboktól,
míg közben hajóját a vihar szabdalja,
s rettegve menekül a sziklafalaktól.

Sirályok hada kering vészjóslón égen,
vadászni halakra hívja korgó gyomruk,
s apró zsákmányok a habok börtönében
riadtan menekülnek, hol lesz a sírjuk?

ma hatvannyolc lettem én
emlékvers e költemény
megle-petés

meglepem vele magam
boldogan, boldogtalan
dédel-getés

azt mondják, ez nem kor még
de látszik az alkonyég
öre-gedés

érzem, fájnak csontjaim
remeg lábam, karjaim
leé-pülés

de nem számít semmi sem
táncparkett az életem
élet-rzés

parázna pillanatok veled
piciny pendelyben lépek eléd 
playboy pillantásod rám veted
esdő szemed mondja: nem elég

2022. december 19.

piciny porszem vagyok a földön
életem egy percnyi pillanat
nem punnyadó parázs, fényözön
mely lángra gyújthat egy perc alatt

2022. december 19.

nem tudtam elaludni az éjszaka
rám zúdult az emlékek fájó hada
hisz újra ott voltam nálad és veled
átéltem megint kínod, szenvedésed

láttam fájdalomtól eltorzult arcod
éreztem, most vívod utolsó harcod
s míg próbáltalak újra éleszteni
belém égett, nem tudom felejteni

Élt egyszer vala, talán nem is oly régen
három hű jóbarát Isten kegyelmében.
Együtt koptatták az iskola padjait,
együtt élvezték az ifjúság napjait.

Honnan a barátság? Lehet, megkérditek,
egy évben, mindhárman egy napon születtek.
Tudták, a barátság egy életre szól majd,
nincs semmi, mi köteléket ketté szakajt.

fáradt a természet, már rég pihenni vágy
ég felé nyújtják kopasz karjukat a fák
álmuk a hótakaró, puha, pihi ágy, 
jeges ágaikat hópelyhek takarják

csend borul már a tájra, nyugovóra tér
zöld ligetről, napról álmodik az erdő
még morran egyet a kis tavon a friss dér
s megkordul a zugokban sok éhes bendő

"Az idő elröppent, de maradt az emlék",
a csendes kis faluba úgy visszamennék,
karommal átölelném a vén diófát,
hűs árnyékában pihennék néhány órát.

Bekukkantanék a rég törött ablakon,
látnám, hogy nagymamám ott ül a pamlagon,
dolgos kezében táncot jár a kötőtű...
a sarokban egy ágas-bogas ágseprű.

"Tiszta arcnak tiszta a tükre"
ne vigyen tetted rosszra s bűnre
tudd és érezd, mit miért teszel
végezd a dolgod becsülettel

erre tanított engem anyám
bízzak magamban, mondta apám
ne add fel belső törvényedet
igazadért vélt hűségedet

élt egyszer, talán nem is annyira régen
sűrű, kerek erdő kellős közepében
egy apró, ráncos, kissé morcos apóka 
nem volt néki társa, csak egy apró róka

együtt járták az erdőt, mint két jóbarát
egymást segítették hosszú éveken át
mígnem a sötét, téli ködfátyol között
kis róka barátja a mennybe költözött

szedi apró lábait, ahogy csak bírja
ha esti pihenőhöz a párja hívja
átgázol a vízen, nem néz jobbra-balra
vigyázz teknős, nehogy kitévedj az útra

2022. május 18.