piciny porszem vagyok a földön
életem egy percnyi pillanat
nem punnyadó parázs, fényözön
mely lángra gyújthat egy perc alatt

2022. december 19.

nem tudtam elaludni az éjszaka
rám zúdult az emlékek fájó hada
hisz újra ott voltam nálad és veled
átéltem megint kínod, szenvedésed

láttam fájdalomtól eltorzult arcod
éreztem, most vívod utolsó harcod
s míg próbáltalak újra éleszteni
belém égett, nem tudom felejteni

Élt egyszer vala, talán nem is oly régen
három hű jóbarát Isten kegyelmében.
Együtt koptatták az iskola padjait,
együtt élvezték az ifjúság napjait.

Honnan a barátság? Lehet, megkérditek,
egy évben, mindhárman egy napon születtek.
Tudták, a barátság egy életre szól majd,
nincs semmi, mi köteléket ketté szakajt.

fáradt a természet, már rég pihenni vágy
ég felé nyújtják kopasz karjukat a fák
álmuk a hótakaró, puha, pihi ágy, 
jeges ágaikat hópelyhek takarják

csend borul már a tájra, nyugovóra tér
zöld ligetről, napról álmodik az erdő
még morran egyet a kis tavon a friss dér
s megkordul a zugokban sok éhes bendő

"Az idő elröppent, de maradt az emlék",
a csendes kis faluba úgy visszamennék,
karommal átölelném a vén diófát,
hűs árnyékában pihennék néhány órát.

Bekukkantanék a rég törött ablakon,
látnám, hogy nagymamám ott ül a pamlagon,
dolgos kezében táncot jár a kötőtű...
a sarokban egy ágas-bogas ágseprű.

"Tiszta arcnak tiszta a tükre"
ne vigyen tetted rosszra s bűnre
tudd és érezd, mit miért teszel
végezd a dolgod becsülettel

erre tanított engem anyám
bízzak magamban, mondta apám
ne add fel belső törvényedet
igazadért vélt hűségedet

élt egyszer, talán nem is annyira régen
sűrű, kerek erdő kellős közepében
egy apró, ráncos, kissé morcos apóka 
nem volt néki társa, csak egy apró róka

együtt járták az erdőt, mint két jóbarát
egymást segítették hosszú éveken át
mígnem a sötét, téli ködfátyol között
kis róka barátja a mennybe költözött

szedi apró lábait, ahogy csak bírja
ha esti pihenőhöz a párja hívja
átgázol a vízen, nem néz jobbra-balra
vigyázz teknős, nehogy kitévedj az útra

2022. május 18.

igaz történet, szomorú példa
már régóta nagyon forró téma
fekete vagy fehér, kényes kérdés
egyiknek öröm, másiknak küzdés

nem számít, hol vagy, égben vagy földön
valaki számára minden börtön
repülőn ülve mit lehet tenni
fekete mellől kell menekülni

"Legyetek támasza a reménykedőnek!"
Vigasza minden éhségtől szenvedőnek!
Legyetek mellettük, és nyújtsatok támaszt,
ha látjátok, ahogy utcasarkon gubbaszt.

Karoljátok fel, ne hagyjátok elveszni,
ha segítségre szorul, kell védelmezni,
egy tál meleg leves, egy pár szelet kenyér,
higgyétek el, neki mindennél többet ér.

lobban a mécses ringó fénye
messzire száll sok apró szikra
őseink ezer kicsiny lénye
nyugalmat áraszt minden sírra

2022. október 28.

Kép:http://blog.medvesnagyker.hu/2017/10/02/gyongyhazasmecsesek/

megállt a levél kellős közepén
egy elkóborolt esőcseppecske
majd elindult lefele könnyedén
talán földet érhet majd reggelre

cseppjében a napfény tükröződött
álmosan, fáradtan, vörös színben
egy kósza sugár benne fürdőzött
vakító fehér ünnepi díszben

Lehet, hogy megtörtént, vagy mégsem igaz?
De legyen számunkra a humor vigasz.
Hogyan járt pórul a fiatal rabló,
Mennyire is lehet egy ember gyarló.

Történt egyszer, valahol a világban,
egy fiú lépett a boltba ziláltan.
Kezében vadászpuska, arca komor.
-Ide a bevételt! Hol van a trezor?

John és Rick nagyon jó barátok voltak
együtt nevettek és együtt mulattak
együtt koptatták az iskolapadot
együtt gyűjtöttek sok-sok leányskalpot

boldogok voltak, mindig gondtalanok
egy üveg whisky-vel mulatták a napot
együtt vonultak be a hadseregbe
együtt harcoltak vállt a vállra vetve

lassan csend borul a tájra
a nap is nyugovóra tér
nem várhatsz itt semmi másra
de az éj csendje elkísér

halkan susognak már a fák
titkokat rejt az éjszaka
az erdő egy álomvilág
csodákra nyíló ablaka

jöjj velem, hív az álomár
elviszlek messze, csak ne félj
elviszlek, hol a csoda vár 
hol mesés a sejtelmes éj...

míg bátran előtör a föld hűs rejtekéből
kicsi fejét félőn a nap felé fordítja
semmi kétség, nincs bánat eljövetelétől
hisz tavasz hírnöke, mindenki őt áhítja

2022. június 1.

Kép: Pixabay ingyenes képek

hogyha nekem szárnyam volna
tudom, messzire repülnék
ahol a nap megcsókolna
oda mindig visszatérnék

hogyha nekem szárnyam lenne
nem törődnék már semmivel
elszöknék, s a nap lemenne
élnék az éj rejtelmivel

hogyha nekem szárnyam lenne
nem repülnék, megértettem
szívem végre megpihenne
tudnám, hozzád megérkeztem

fázósan bújt össze két kis faág
dércsípte törzsükön sok jégvirág 
súlyuk alatt a földig hajolnak
leveleik a ködbe olvadnak

érzik már, az elmúlás közeleg
hullámzik fenn a felhőgörgeteg
fehér fátylát teríti a földre
búcsút int a nyárnak egy időre

2022. március 22.