Mennyi forma... Tengernyi arc
hömpölyög végtelen, zaklatott rendben,
egyhelyben körözve nem látszik part -
csak én úszom egyedül az ismeretlenben.

Felszínes életek változó hulláma
gyönyörű-szomorú kérész-létezés,
a mulandó felszínnel azonosulva,
börtön az álom és nincs felébredés.

Kár, hogy nem látod dédunokádat,
kivel megáldott bennünket az ég,
kedves arca, mint az angyaloké,
hangja balzsam, akár a tiszta méz.

Tudom, szeretnéd, sétálnál vele,
fognád finom, puha kezét,
meséjét szívesen hallgatnád,
akár egy földöntúli zenét.

Úgy kérlek,
hogy szeress,
s engem el ne veszejts,
ha jő az est,
s reszketve keres a test.
Az égő vágy lobban, mint gyertya lángja a félhomályban,
majd egyre nagyobb
a láng,
a tűz éget már,
de nincs, aki rád talál.
Hát kérlek, szeress, légy velem,
add nekem az izzó vágyaktól égő szerelmed,
hadd legyek a mindened.

Én úgy szeretnék veled boldog lenni,
forró öledben megpihenni,
hogy érezzem szeretsz még,
mindíg szeretsz.
Én úgy szeretnék veled boldog lenni,
nem nézni vissza a múltba, csak előre menni.
Én úgy szeretnék veled boldog lenni,
neked adni mindent,
csak szeretni, szeretni,
minden mást feledni.
Mindent elfeledni!

Soha el nem múló vonzás
láthatatlan karod fon át
belesimulva várom az órát,
amikor lehunyom szemem
és álmodhatom, itt vagy
és élsz és élek,
újra veled,
súgod nevem,
és így szólítasz:
„Szerelmesem!”

2023. április 21.

Junges Mädchen, liebe Mädchen,
hol a régi Balaton?
Sétálgatok csendes partján, magamban ezt kutatom.
Meleg napok, kockás plédek,
olcsó lángos, fagyizunk,
hosszú hetek, nyári szünet,
minden évben nyaralunk.
Sátor, matrac, sok konzervvel, Trabantba mind belefér,
Sokolhoz kell csak elmenni, ha kifogyott, elemér.

Gondolatom már álmodik,
messze jár,
engem is éjjel egy mesevilág vár.
Bohócok sírnak, nevetve dalolnak,
betegeket ők így meggyógyítanak.

Az élet színpadán sok csoda vár rám,
Álmodni nekem is mindent lehet már.
"Hagyd, éljek boldog istenálmokat",
hisz oly jó, ha az álom meglátogat.

Pendüljön meg már a gitáron
a húr,
sírjon a hegedű,
úgy sírjon,
hogy szemünkből
az örömkönny záporként zúduljon,
és szóljanak dobok
és a harsonák,
hirdetve, itt a tavasz, eljött már.
Szerelmek jönnek
s elmúlnak, őket az idő vasfoga megette,
de nyomot hagytak a lelkekben örökre.
Ó, tavaszi zsongás vad ritmusa,

Szőkésbarna hajjal kicsi leány,
mosolya, mint a szivárvány.
Nyelvtörő verset gyakorol,
rá sok időt nem pazarol.

Sok a török és a görög,
a kezük forog és pörög.
Csengő csörög, kancsi vaksi,
kígyó is kúszva sziszegi.

Jött ide török és görög,
kis egérkének könyörög.
De hova lett a kis egér,
ez egy ebéddel is felér.

Bár lehetnék az, ki nem vagyok,
s tested nyomát csókolnám egy elnyűtt parlagon,
s sírnék, mint egy kisgyerek,
ki nem kap kiflit, mit megehet.
Kezembe fognám megfáradt kezed, letörölném fájó könnyeidet.
Bár lehetnék az, ki nem vagyok,
közeledben kályha, ki meleget ad, ha fázol,
s én a lábaidhoz féltőn lerogyok.
Ó, Isten, ki lenéz ránk,

Jácintjai kiskertemnek
Szirmaikkal integetnek.
Színeikkel csalogatnak,
Jaj de jó illatot adnak.

Csokrot kötök a fehérből,
Melléje meg égszínkékből.
Kis kosaram telerakom,
Majd piacon mind eladom.

Nagypapa jön, nem válogat,
"Én megveszem virágodat."
Elviszem a nagymamának,
Kacagó kis unokáknak.