Felragyogott az égen
a nap tüzes koronája
Ontja, sugározza melegét
Levegő remeg bele
Felhőtlen, kék az ég
Forró meleggel köszönt a nyár
A búzatenger nyújtja fejét
Szomjazva esőre vár
Tikkadtan sóvárog a határ

/Ducika emlékére B.Szabadisóstó/
Ültünk a teraszon
A napfénye utolsó sugarait
Küldte át a Balatonon
Beszélgettünk nevetve
Fecskék a drótokon ültek csivitelve
Emlékeztünk harmincöt évre
A munkálkodó napokra
A nyaralót építő tegnapokra
Gyermekeink csíntevéseire
Unokáink nyiladozó értelmére
Lassan folyt el az idő

Mint az a homokká porladt,
kaviccsal bélelt folyómeder,
melynek ölelésében vadulva,
néha szelíden, emléked hever.

Apró kis hullámok, vidáman csacsognak,
mesélnek kacagnak, szaladnak hajónak.
Tengeri zenekar nyugodt, lágy muzsika,
pihen a tengerész, csendes az éjszaka.

Előlép a prímás, fogja a hegedűt,
új dalt kezd, egy búsat, bánatost, keserűt.
Megnőttek a hullámok, már haragszanak,
szeretnék, hogy az emberek vigadjanak.

Kitágult már így a világ,
szabaddá vált a lelkem,
annak ellenére mondom,
hogy már hamuvá lettem.

Életünk, egén lassan
Elszálltak az évek,
Kimérten méred már a lépted,
Szavad egyre kevesebb,
Már nem is számolod az éveket.

Boldog az a gyermek,
ki családba születik,
anya, apa, nagyszülők,
együtt felnevelik.
 
Áldott a fénysugár,
mely kíséri életük,
ősi vérük összefog,
sírig fogja kezük.
 
A fény ha rátalál,
fiúra és a lányra,
szülői vágy felébred,

Kedves tanító Néni
Önnek írok most levelet,
valamikor hajdan,
Dombováron született.

Meg kell végre keresnem
Elveszett nagy álmomat,
Már majdnem elfeledtem;

Legyen ez a mi kis titkunk,
Ez a közös, égi szenvedély,
Lelkünkből, ha éjjel felrepül

Mikor a gyermek
Szomorú arccal néz feléd,
Mikor feléd nyújtja sovány kis kezét,
Mikor a nincs ül tort az asztalon,
Szívében megnő a fájdalom.
Mikor éhesen várja a szülő üzenetét,
Mikor a félelem tárul eléd,
Mikor a gyermek szeme felragyog,

fülem kicsi, szám hatalmas
vízben lenni nem unalmas
nagyon békés állat vagyok
de ha bántasz, hát támadok
nappal vízben, éjjel parton
fűcsomónak nincsen pardon
lelegelem mind reggelre
nappal nem vágyom ételre
ilyenkor csak szundítgatok

Nahát kedves jó barátom,
ó be rég volt, hogy láttalak,
egészséged, hogy vigyázod,
áll- e még a szőlődben a lak?

A Trianoni békekötés,
Emléke a népünknek ó fáj.
Szétszakadt az erős kötődés,
És Magyarország maradt csonkán.
 
Jubileumi most az emlék,
Nagyon is változott a világ.
Újra éledhet a kötelék,
Anyanyelv önazonosítás.
 
Összetartozás ezer jele,