Ó ifjúság vágy röptű madara !

Ó ifjúság jöjj vissza egy szóra
Repülj,repülj te boldogság madara
Szívünk ha tele van tiszta szeretettel
Nem veheti azt tőlünk soha,senki el

Belső hangomnak nyugalma jutalom,
szerinte a világ szép is lehet,
hol megpihennek a feldúlt idegek,
bátran evezhetek tündértavakon.

Gyermekünk álma
tiszta csermelyből fakad
 

Még egy utolsó keringő
Oly szép,oly felemelő
Egy utolsó tánc
Óvatosan lépj,jól vigyázz
 

Megbocsájtom,hogy megbántottál
Mert szeretlek téged
Nem tudnálak már feledni
Képmásod lelkembe égett
Megbántó szavaidat vissza nem adhatom
De nélküled az életem szomorú nagyon

Köszöntelek iskolám
/Bősárkányi iskola 3OO éves/

A kezdetek „kezdetén midőn az Ige
kitaszított minket a létbe semmibe

Az Isten csendjébe mártom a tollam,
minden kis csillag az ölembe pottyan,
szemébe nézek az égi áldásnak,
időről időre szívemhez szállnak
az angyalok.
 
 

Csokorba kötöttem mezei virágot
Margarétát, szarkalábot,pipacsot
Amit a mezőn nyáron találok
Belekötöm gyermeki jóságot

Még nem zúzmara, csak az első, őszi dér,
egy régi szeptemberről édeset mesél,
még messze a készülődő fagy és a tél,
de kályhámhoz telepszik a behorpadt tér,

Elkergette az ősz a nyarat
Futott előtte,csak úgy szaladt
Esőfelhőt küldött utána
Csak emlékezzünk a meleg nyárra

Csak az olvassa el,
aki szereti a csendet,
szivárványba fonja
mint az esőcseppet.

A széles sugárúton fák alatt baktatott,
még a szél dúdolt egy szomorú dallamot.
Vasútállomásra érve jegyet vált most;
- Elmegyek, itt hagyom, e kegyetlen várost!

Emeld fel a fejed !

Néha szeret, máskor kegyetlen énhozzám,
de az övé vagyok, ő örökre enyém,
mára mindketten árván, én és a Hazám,
egy kontinens közepén, világ peremén.
Palotám, ligetem csak egy akácerdő,

Szonett Hozzád

Ne fürkészd, már ne keresd vétkem, hibám,
mert mindent megbocsát az, aki szeret,
hadd nevessek magamon együtt Veled,
oldódjon a szenvedés és a magány.